Bár mára egyre korszerűbb műszerek váltják fel az orvosok jól megszokott vizsgálati eszközeit, de azért még mindannyiunknak ismerős a sztetoszkóp vagy a fonendoszkóp, amely hosszú ideig szimbolizálta az orvosi hivatást.
Mindkét kifejezés görög eredetű, mindkét eszköz ugyanarra való, csupán az a különbség, hogy a fonendoszkóp már a sztetoszkóp továbbfejlesztéséből jött létre. A szetoszkóp a mell jelentésű szthétosz és a vizsgál jelentésű szkopeó elemekből áll, míg a fonendoszkóp szóban a hang jelentésű phoné-ból képzett szó előzi meg a szkóp szót.
A sztetoszkóppal még csak fél füllel lehetett hallgatózni, a fonendoszkópon azonban már mindkét füllel. De mi szükség van egyáltalán hallgatózásra, az emberi testben?
|
| Az első sztetoszkópok egyike |
A boncolásokból kiindulva
A napóleoni seregek egyik orvosa, René Laennec kórboncnokként kezdte a pályafutását. A különféle betegségekben elhunyt emberek szívét és tüdejét vizsgálva feltűnt neki, hogy az egyes betegségek jellemző módon változtatják meg a szervek alakját, szöveteinek tömörségét vagy üregességét.
Ebből arra következtetett, hogy a betegségektől a szervek megváltoznak az ember szervezetében, és ennek különféle jeleit az orvos is észreveheti, ha a megfelelő módon vizsgálja meg a beteget. Az egyik, fontos jelzésnek a hangnak kell lennie. A mellkas üreges terület, amelyben, ha kívülről megkopogtatjuk, másként verődik vissza a hang, ha a betegség vizenyőt okoz vagy megváltoztatja az érintett szerv méretét. Emellett a szív hangjai maguk is megváltozhatnak attól, hogy például sorvadni kezd benne az egyik izom.
Ezek után azon kezdett gondolkodni, hogy vajon miképp lehetne kihallgatni a különféle mellkasi hangokat, és persze feltérképezni, hogy melyik betegség milyen jellemző hangokkal, illetve jellegzetességekkel jár. Amikor háziorvosként kezdett dolgozni, a gyerekek játékaiból merítve az ötletet, először papírból hajtogatott egy csövet, amelyet hozzáillesztett a betegek mellkasához, majd körbekopogtatta a vizsgált területet az ujjával, és a csövön át meghallgatta a kopogtatás visszaverődéseit. Később a papírcsövet fából faragott, tölcséres végű cső váltotta fel. A tölcsért biztonságosan lehetett rögzíteni a beteg mellkasán, az üreges fa pedig kellőképp fölerősítette a zörejeket, hangokat.
|
| A két fülhallgatóval fölszerelt sztetoszkópnak már fonendoszkóp a neve. |
Olykor nem lesz baj a feljelentésekből
Laennec a napóleoni háborúk idején harctéri orvos lett, ahol éjjel-nappal vizsgálta a katonákat ugyanezzel az eszközzel. A katonák némelyike azonban furcsállta a szokatlan eljárást, és bepanaszolta az orvost a hadsereg orvos-főnökénél, Jean-Nicolas Corvisart des Marets-nél, aki a császár háziorvosa is volt. Szerencsére azonban Corvisart felvilágosult ember volt, aki azonnal megértette az újítás jelentőségét, és miután a katonákkal rendezte a konfliktust, jelentette Napóleonnak, hogy Laennec milyen fontos diagnosztikai eljárást vezetett be.
Napóleont pedig olyannyira meggyőzte az orvosa magyarázata, hogy azonnali hatállyal a párizsi egyetem professzorává nevezte ki Laennec-t. Ő pedig hamarosan A közvetett hallgatózásról (1819) című könyvében foglalta össze a módszere lényegét. És bár kezdetben a kollégái közül sokan kinevették, sőt, „a kopogtató bolond” gúnynéven emlegették, az általa bevezetett és sztetoszkópnak elnevezett eszközt nemsokára általánosan kezdték használni a betegségek vizsgálataihoz. Laennec pedig a sztetoszkóp jóvoltából sokkal pontosabban le tudta írni az egyes, addig nem feltárt betegségeket is, mint például a tüdőtágulást, a hörghurutot, a tüdőinfarktust, a tuberkulózist, a hashártyagyulladást és az erek jellemző tágulatát.
25 évvel később a New York-i George P. Cammant zavarta, hogy a csövön csak egy füllel lehet hallgatózni, hiszen kettővel sokkal pontosabb észlelésekhez lehet jutni, ezért az eszközt két fülhallgatóval szerelte föl, amivel azonnal sikert aratott, hiszen a sztetoszkópot így sokkal kényelmesebben lehetett használni. Az általa kialakított forma vált ezután általánossá, és ekkor kapta az eszköz a fonendoszkóp nevet is.
|
| Ma már a fonendoszkópok elektromos adó-vevők, amelyeket az orvosok nem a nyakukban, hanem a zsebükben hordanak. |
Membrános újítások
A hatvanas évek elején egy elismert szívgyógyász, a Harvard orvosi egyetemének professzora, dr. David Littmann szabadalmaztatott egy olyan újítást a fonendoszkópon, amely jelentősen javította az eszköz hangérzékelését. Ennek további fejlesztései során pedig már olyan fonendoszkópokat is gyártottak, amelyekbe hangolható membránokat szereltek be. Ezek lehetővé teszik, hogy az orvos a legkülönfélébb frekvenciájú hangokat is meghallgathassa. Ugyanazon a területen finom nyomással alacsony frekvenciájú hangokat, erősebb nyomással a magasabb frekvenciájú hangokat tudja meghallgatni, így már csak azt kell ismernie, hogy melyik hang mire utal, és máris nagyon pontos látleletet tud venni a vizsgált részről.
De az elektronikus Littmann-fonendoszkóp még az űrkutatásban is szerepet kapott. A speciális távgyógyászati szoftverekkel és a Bluetooth technológiával kombinálva a műszert, lehetővé vált, hogy az orvosok a Földről hallgassák meg a Nemzetközi Űrállomáson dolgozó kozmonauták szívverését.
Magyarországon elsőként a gyermekgyógyász Schoepf-Merei Ágost (ma Schöpf-Merei Ágoston néven ismerjük) vezette be a fonendoszkóp használatát, és 1842-ben tanulmányt is írt a módszerről. Mivel részt vett a szabadságharc mozgalmaiban és az olasz légióban katonaorvosként szolgált, a szabadságharc bukása után Kossuth Lajossal együtt emigrálnia kellett. Először az Oszmán Birodalomba, majd Párizsba, végül az angliai Manchesterbe ment, ahol gyermekkórházat alapított és felolvasásokat is tartott. Így neki is nagy szerep volt abban, hogy a francia orvos által bevezetett módszer a brit szigeten is elterjedjen.
Lévai Júlia