A Magyar Tudományos Akadémia 18. alkalommal rendezi meg november 3-18 között a magyar tudomány ünnepét. Ebből az alkalomból emlékezünk meg az akadémia alapítójáról, Széchenyi Istvánról.
Széchenyi István a reformkor egyik legnagyobb politikusa volt. Törekvései nyomán olyan értékek születtek, amelyek máig fennállnak. Nevéhez kötődik a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Kaszinó létrejötte, a Lánchíd megépítése, a magyar lóversenysport meghonosítása és számos más dolog. Örök vitában állt Kossuth Lajossal, aki később a "legnagyobb magyarnak" nevezte el – méltán.
"(...) az ember annyit ér, amennyit használ."
Származása, gyermekkora
Gróf Széchenyi István Bécsben született. Gyermekéveit Nagycenken és Bécsben töltötte. Édesapja gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, édesanyja tolnai Festetics Julianna grófnő, aki gróf Festetics Pál lánya volt. Nem csak szüleire, hanem az egész családjára elmondható volt, hogy az országért tenni akaró, művelt arisztokraták voltak.
Serdülőkorában belépett a hadseregbe és részt vett a napóleoni háborúkban. De nem csak ő, hanem mindkét fiútestvére is ott volt a harcokban, noha egy család kötelezettsége csak egy fiú részvételét kívánta volna meg. Katonai szolgálata 1826-ig tartott.
Katonáskodása mellett szabadidejét főleg önképzésre és utazásokra fordította. 1815 szeptemberében Franciaországba ment, majd onnan Angliába hajózott, mindenütt élénk figyelemmel kísérve az ottani kultúra vívmányait és azokat az intézményeket, melyeket később Magyarországon is megalapítani tervezett. Később egy újabb olaszországi útra indult 1817 májusában, amely során az olasz költészetet tanulmányozta, megfordult Görögországban, a Boszporuszon és Kis-Ázsia partjainál.
Hazatérése után Magyarország és Erdély nevezetesebb városait kereste föl, s utazása alatt több életre szóló ismeretséget és barátságot kötött. Ekkor látogatta meg Felsőbüki Nagy Pált és Wesselényi Miklós bárót is, akik mindketten fontos barátai voltak.
A Wesselényiek hagyományai a rendi függetlenségi mozgalmakhoz kötődtek. Együtt járták be tanulmányi céllal Nyugat-Európát. Széchenyi a nemzeti eszméhez és hagyományokhoz, míg Wesselényi a nyugati eszmeáramlatokhoz, főként a liberalizmushoz került közel – eltérő véleményük miatt barátságuk később megromlott, ám a két fiatalember így is jelentős hatást gyakorolt gymásra.
Széchenyi számára a külföldön és Magyarországon tett utazások tapasztalatai mutatták meg, hogy a külhoni és a hazai állapotok között fennálló lényeges kulturális és gazdasági különbség mennyire jelentős. Ez a felismerés ösztönözte arra, hogy a külföldön működő intézmények hazai életre hívásán is munkálkodni kezdjen. Felismerte, hogy a felemelkedés érdekében Magyarországnak reformokra van szüksége, és életcélját az ország fejlődéséért végzett munkában találta meg.
A reformkor politikusa
|
| Széchenyi 1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen ajánlotta fel birtokainak egyévi jövedelmét, 60 ezer forintot a Magyar Tudós Társaság létrehozására. Lépéséhez más főnemesek is csatlakoztak, így 1827-ben az alapítást törvénybe iktatták: A hazai nyelv művelésére fölállítandó tudós társaságról vagy magyar akadémiáról címmel. |
Első országos közszereplése az 1825-27-es országgyűlésen volt, ahol felajánlotta 1 évi jövedelmét a magyar nyelv fejlesztésére. Többen követték példáját, és ennek az adományozásnak köszönhetően jött létre a Magyar Tudományos Akadémia. Emellett az ő nevéhez köthető többek között a lóversenyzés meghonosítása, a Nemzeti Kaszinó megalapítása, a Duna és Tisza szabályozása, hajózásra alkalmassá tétele, a dunai és balatoni gőzhajózás bevezetése, a Lánchíd megépítése.
Az 1848-as márciusi napok váratlan eseményei, a magyar független felelős minisztérium megalakulása reményt ébresztett benne, hogy a magyar nemzet meg tudja őrizni önállóságát, és Batthyány Lajos miniszterelnök felkérésére 1848. március 23-án elvállalta a közlekedésügy és közmunka tárcáját.
Széchenyi felkérése a közlekedési tárca élére mai szemmel magától értetődőnek tűnik – hiszen 1848-ra évtizedes munkája feküdt Magyarország közlekedésének kialakításában, de radikális politikai ellenfelei – különösen a márciusi ifjak – számára minisztersége elfogadhatatlan volt. Széchenyit is kétségek gyötörték, helyesen cselekedett-e, amikor nézeteinél radikálisabb kormányban tisztséget vállalt. Széchenyi közel öt hónapig, 1848 áprilisától szeptember elejéig állt a tárca élén.
Utolsó évei
Széchenyi nem bírt megbirkózni politikai meggyőződése és a valóságos politikai helyzet közötti különbséggel. 1848 augusztusától egyre sűrűbben a közelgő nemzethalál víziója gyötörte, amelyért önmagát tette felelőssé. A folytonos tépelődés a haza sorsán, a forradalom víziója lassanként megtörte szellemi erejét, ezért orvosa a döblingi gyógyintézetbe vitette. Haláláig itt maradt. Állapota javult, tartotta a kapcsolatot szellemi társaival.
A Bach-rendszer politikáját bíráló könyvének megjelenése után 1860. április 8-án meghalt a „legnagyobb magyar”, ahogy Kossuth nevezte őt. Halálát máig rejtély veszi körül. Nem tudható, hogy öngyilkosság vagy merénylet vezetett a halálához. A Magyar Tudományos Akadémia tartott gyászünnepet emlékére. Eötvös József báró tartotta az emlékbeszédet, Szász Károly és Arany János ódáikat olvasták fel.