Stabil és múlékony államok az első világháború után IV.

Sorozatunk első három részében a Bánáti-, a Hiénc- és a Vendvidéki Köztársaság, a Szlovák Tanácsköztársaság, valamint a Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaság történetével ismerkedhettünk meg. Ebben az utolsó részben a Lajtabánság viharos létrejöttéről, rövid fennállásáról, valamint a soproni népszavazást közvetve elősegítő szerepéről lesz szó.

IV. Lajtabánság (1921. október 4-től november 5-ig)

A Lajtabánság nevű miniállam megszületése az osztrák-magyar határ közelében fekvő, magyar közigazgatás alatt álló területekhez kapcsolódott. 

Itt a lakosság 60-70 százaléka német ajkú volt, a többi pedig horvát és magyar etnikumú. Az egyes etnikumok természetesen változatos megoszlásban voltak jelen. Néhány nagyobb városban, például Sopronban is, inkább a magyarok voltak többen. A háború után a lakosság jó ideig egységesen lojális volt a magyar államhoz, s a nemzetiségek együttélését nem zavarták meg komolyabb feszültségek.

1918. november 17-én azonban Ausztria államtanácsa bejelentette országának területi igényét Nyugat-Magyarország egészére, ami pedig az ott élők jó részét nemcsak felháborította, de gyakran egymás ellen is fordította. Emellett hosszú láncreakciós folyamatot is elindított.

És hogy megértsük a miniállam létrejöttének körülményeit, végig kell néznünk: milyen tények és események játszottak szerepet a születésében.

Lajtabánság történeti előzményei

Az említett bejelentés után a Bethlen-kormány megpróbált tárgyalni az osztrák politikusokkal. És bár még a terület kettéosztásának, plusz egy népszavazásnak a lehetőségét is felajánlották, az osztrákok nem voltak hajlandók egyezséget kötni. Ezután az antant 1919. szeptember 10-én, a saint-germaini békeszerződésben jóváhagyta az osztrák területi követeléseket, majd annak alapján az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződésben is megerősítették Nyugat-Magyarország elcsatolását Ausztriához. Amit azonban végül mégsem tudtak teljes egészében végigvinni.

A békeszerződés aláírását követően a magyar kormány nem tehetett mást, mint elkezdte kivonulását a nyugat-magyarországi területről, és felszámolta az ottani intézményeit. A területet technikailag két részre, A és B zónára osztották, amelyben az előbbi a mai Burgenlandot, az utóbbi Sopront és környékét jelölte meg.

1921 nyarán azután az osztrák államkancellár, Karl Renner pedig úgy gondolta, az ekkorra ugyan már elbukott Tanácsköztársaság annyira fölerősítette a kommunizmus irányzatát, hogy ez veszélyeztetheti az országát, sőt még akár a határtól nem túl messze fekvő Bécs vagy Burgerland élelmezése is kárt szenvedhet. Ezért az antantnál új követelésekkel állt elő, amelyekben a területen élők etnikai összetételére is hivatkozott.

Ennek alapján az antant júliusban elfogadta azt a javaslatát, amelyben jó néhány, jellemzően magyar város, például Pozsony, Sopron vagy Moson is Ausztriába került volna át. Mindezek azonban sajnálatos módon az ország szélsőjobboldali beállítottságú szerveződéseit és politikusait aktivizálták a legerőteljesebben. A terület elcsatolása ügyében a nyilasok vezette Rongyos Gárda csapata jelentette az egyetlen, hatékony erőt. Ekkor ugyanis a kormányzói pozícióban lévő Horthy Miklós hallgatólagos támogatásával működő, szélsőjobboldali-nyilas irányzatú (Prónay Pál és Héjjas Iván vezette), terrorista módszereket alkalmazó csapatok szállták meg a területet, és robbantottak ki felkelést. Elsősorban Felső-Sziléziában okoztak tűrhetetlen helyzetet, s a burgenlandi erőszakos cselekményeik a német lakosságból is kemény ellenállást váltottak ki. (Prónayról, Héjjasról, és általában az általuk bevezetett fehérterrorról itt olvashatsz, illetve itt, valamint itt.)

A területi elcsatolások leállításának jogos követelése tehát itt szervesen összekapcsolódott a nyilasok-antiszemiták harcias, világnézeti alapon ellenséges céljaival, amivel szemben a magyar kormány tehetetlennek bizonyult. (Különösen, hogy például a csendőrök egy különítménye is az agresszorok mellé állt.)

Bár sok idejük nem maradt az állami szolgáltatások kiépítésére, Lajtabánság vezetői, úgy látszik, tisztában voltak a posta intézményének fontosságával. Ezért már fennállásuk harmadik napján rendeletben döntöttek az ennek működéséhez nélkülözhetetlen bélyegek kibocsátásáról. Ezután tizenegyféle alapbélyeg és hatféle portóbélyeg került forgalomba, amelyeket egy bécsi nyomdában állítottak elő. (Kép forrása)

Ezután, 1921. augusztus 20-án zajlott le Sopronban az a nagyszabású tömegtüntetés, amelyen több ezren tiltakoztak az elcsatolás ellen. A kormány azonban augusztus 27-ére ennek ellenére befejezte az A zóna kiürítését, vagyis a város összes hivatala elköltözött és a Nemzeti Hadsereg is kivonult onnan. Jelen volt ugyanakkor a zónában Ranzenberger Viktor százados (Prónay Pál helyettese) és Ostenburg Gyula csendőrparancsnok egy-egy csendőr-tartalékzászlóalja, amely sikeresen tudott szembeszállni az árvételi szándékkal érkező, osztrák haderővel. (Forrás)

Mindezek részeivé váltak annak a Prónay vezette felkelésnek, amely, ha átmenetileg is, de lelassította a területszerző törekvéseket. Majd ugyanennek a felkelésnek a részeként kiáltották ki október 4-dikén a Lajtabánság nevű önálló állam megalakulását is, amelyben szintén Prónay játszotta a főszerepet: ő lett a bánság vezetője.

Miért éppen bánság?     

A bán tisztség a középkori Magyar Királyság egyik legfőbb méltósága volt. Azokat nevezték így, akiket az uralkodók neveztek ki, mint erős hatalommal rendelkező és hatalmas területeket irányító tisztviselőket. A szó eredetileg egy 6-dik századi avar uralkodónak, Bajánnak a neve volt, s ennek megrövidült változataként lett belőle tisztség. A bánok a nádor és az országbíró után a legmagasabb rangú méltóságoknak számítottak, akik valóban igen nagy, gyakran országnyi területet is vezettek (mint például Szlavóniát vagy Horvátországot).

A húszas évek nyilasai számára tehát ez a központosított, erősen hierarchikus középkori berendezkedés volt az eszmény.

Miért kellett hamar megbuknia Lajtabánság államának?

A magyar kormány hivatalosan már a felkelést sem támogatta, hiszen abban szemmel láthatóan fontosabb volt az öldöklés, mint bármiféle elvek érvényesítése, és így civilizációellenes célokat szolgált. Ugyanez történt volna a Prónay nevével fémjelzett Lajtabánság elismerésekor is, ami nagyon sokat rontott volna Magyarország nemzetközi megítélésén és a kapcsolatain. A bánságot egyébként nemzetközi színtéren sem ismerték el, egyetlen országban sem, és mivel így semmiféle kereskedelembe nem illeszkedhetett be, eleve halálra volt ítélve, és egy hónap után összeomlott.

Ezzel egyidőben Olaszország kormánya elvállalta, hogy közvetít a magyar és osztrák fél között, ezért a Bethlen-kormány októberre megszervezett egy konferenciát, Velencében. És bár az új állam kikiáltása eközben elvileg megnehezítette volna a magyar küldöttek dolgát, az osztrákok valószínűleg maguk is bíztak abban, hogy egy népszavazás számukra is hasznos lehet, ezért beleegyeztek a megtartásába.

Az 1921. december 14-én végigvitt népszavazás során pedig Sopron lakosai – benne az ott élő, és így kettős identitású osztrák-magyar állampolgárokkal – elsöprő többséggel arra szavaztak, hogy a városuk maradjon Magyarországé. Amikortól fogva Sopron neve mellett elválaszthatatlanul ott áll „A hűség városa” megjelölés is.

És bár így az akkori osztrák politikusoknak területi hasznuk semmiképp sem lett a népszavazásból, de annyi mégis, hogy mivel ez a vitás kérdés a véres harcok kizárásával rendeződött, a következőkben biztosak lehettek benne: a Sopronban élő osztrákokkal szemben sem fog senki fegyvert rántani, ők ott is, kisebbségként is ugyanolyan biztonságban élhetnek, mint ahogyan a rokonaik, többségiekként, Ausztriában.

 

Lévai Júlia