Az egyik fajtája nem száll vissza
A bumeráng a hajítófák egyike, de ebből is többféle létezik, ugyanis a bumerángok nem minden típusa alkalmas arra, hogy visszatérjen. Ezért kétféle csoportra oszthatók: a visszatérő és a nem visszatérő bumerángokéra. Mivel azonban a visszatérés annyira egyedi, karakteres tulajdonsága ennek a hajítófa-félének, amellyel egyetlen, hasonló eszköz sem rendelkezik, ezért ez a jellegzetesség szorosan összekapcsolódott a névvel.
Bár a legrégebbi bumerángot Hollandiában találták meg, az eszköz mégsem onnan, hanem Ausztráliából származik. A bumeráng (angolul boomerang) nevet az ausztráliai bennszülöttek adták a hajítófának, és ők formálták olyan alakúvá, amilyennek ma ismerjük. Ez egyébként Ausztrália egyik nemzeti sportjává és jelképévé is vált.
| Ausztráliában nemcsak használati eszköz, hanem dísztárgy is lehet a bumeráng. Ezt a bumerángot az állhatatosságot szimbolizáló és a tűznek is ellenálló szalamandra dísziti. (Kép) |
A bumeráng valószínűleg negyvenezer évvel ezelőtt jelent meg Ausztráliában, ahol a különös alakja és viselkedése miatt sokáig mágikus erőt is tulajdonítottak neki. Sőt, már a megszületéséhez is egy szép mítoszt kötöttek, amelyben az alakjának megformálásához szükséges, tudatos munka mellett ugyanakkora szerepet kapott a szerencse és a véletlen is, ami mindig fontos a vallásos megközelítésekben.
A mítosz szerint az emberek életének kezdete itt, a Földön olyan volt, mint egy álom. Az ég és a Föld ekkor még annyira közel voltak egymáshoz, hogy az emberek ki sem tudtak egyenesedni (mintha még félig az anyaméhben lennének), és ezért négykézláb csúsztak-másztak, mint a csecsemők. Ugyanakkor ugyanúgy felnőttek, megöregedtek és tapasztalt bölcsek lettek, ahogyan a későbbi emberek is.
Így esett, hogy egy alkalommal az egyik bölcs öregember elment egy tóhoz inni, amikor megpillantott egy erős botot, amely kiállt a vízből. Erről pedig az jutott eszébe, hogy talán ezzel följebb tudja tolni az eget, hogy ne nyomja már annyira vissza a fejét, amikor föl akar egyenesedni. És mivel ügyes és kitartó volt, sikerült is kihúznia a botot a vízből, majd nekilátott vele feltolni az eget. Végül ez is sikerült neki.
| Ausztráliában nemcsak használati eszköz, hanem dísztárgy is lehet a bumeráng. Ezt a bumerángot az állhatatosságot szimbolizáló és a tűznek is ellenálló szalamandra dísziti. (Kép) |
Azonban a bot meghajlott a nagy teher alatt, amiért az öreg használhatatlannak ítélte, és el is dobta. Igen ám, de a bot egy idő után visszarepült hozzá, és a lába elé hullott. Mérgében ismét eldobta, csakhogy az ismét visszaszállt. Ekkor azonban az öreg már nem egy használhatatlan tárgyat látott benne, hanem valami olyasmit, ami titkos erővel bír, és ami ráadásul még hűségesen ragaszkodik is hozzá. Ezért végül megtartotta, és a mesék szerint ő volt az, aki elnevezte bumerángnak.
Érdekesség, hogy egy tárgy csodás visszatérésének lehetősége más népek mitológiájában is megjelenik. A skandinávoknál például Thor villámisten legfőbb fegyvere egy olyan kő-, illetve vaskalapács, amely ugyancsak visszatér a gazdájához. A fegyvernek Mjölnir a neve, ami a „malom” szót is magában rejti. Ezt az Edda dalok prózai változatában a kovács törpék (dvergek) kovácsolták, az ún. ázok kincséből. Amikor Thor megforgatja a kalapácsát, ezt mindig hatalmas dörgés-villámlás kíséri. Thor Mjölnir segítségével győzi le a Midgard-kígyót, azonban a kígyó mérge ráfröccsen az istenre, és megmérgezi őt. Thor halála után a fiai megtalálják apjuk csodálatos fegyverét, és így nem veszítik el a csodás erőt. (További részletek a Wikipedián)
Mi mindenre jó a bumeráng?
A bumerángot kezdetben valószínűleg ásásához, majd fegyverként használták, részben a vadászatban, részben az egymás közötti harcokban. Az azonban csak mítosz, hogy vadászatkor a bumeráng fejbe vágja a kiszemelt állatot, majd mintegy ennek győzelmi jelentésével visszatér a vadászhoz. Ez természetesen fizikai képtelenség lenne, hiszen a bumeráng éppen azért tud visszatérni, mert az elhajított fadarab pályaívét egyszerre több mechanikai és aerodinamikai törvény határozza meg, rendkívül finom összehangolódással. Az Index Tudomány rovatának egyik cikke összefoglalja ennek a lényegét, a cikket itt olvashatod el.
| Ezen a videón egy macska alakú bumerángot látunk elrepülni és visszatérni, egy viszonylag kis pályán. (Ezért is a pontos visszatérés.) A szokványos alakú és messzebbre hajított bumerángoktól nem várhatunk hasonló pontosságot. Emellett még az is nagyon fontos, hogy élő macskával semmiképp se kísérletezzünk.:) |
„A bumeráng lényegében csak két összeillesztett (szárnyprofil alakú) szárny.
– A bumeráng szárnyai pörgés közben termelik meg a felhajtóerőt, ami a levegőben tartja a fegyvert.
– A felső szárny előre pörög, azaz abba az irányba, amerre a bumeráng épp halad, míg az alul lévő az ellenkező irányba. Emiatt a felül lévő szárnyon a levegő gyorsabban mozog, a felhajtóerő itt nagyobb, és ez kiegyenlítetlen erőket eredményez (felül nagyobb a felhajtóerő, mint alul).
– Ezek a kiegyenlítetlen erők forgatónyomatékot hoznak létre, ezért a bumeráng fokozatosan fordul. És bár fel kellene borulnia, de mivel eldobták, nem ez történik, hanem visszatér.
– A visszatérése mögött a giroszkópos precesszióként ismert jelenség áll: a felhajtóerő különbségeit fent megismertük, de mivel az egész bumeráng megy előre, s a forgatónyomaték eközben folyamatosan az eldobásával ellentétes irányba fordítja,
– így végül egy kör mentén tér vissza.”
Ebből az is kiderül, hogy ha egy ponton valóban nekiütődne egy állat testének (vagy bárminek), az eltérítené útvonaláról, és ezért lezuhanna. A bumeráng emiatt nem azzal segíti a vadászt, hogy megüti a vadat, hanem a surrogásával, amelytől az állatok felriadnak és kiugranak a sűrűből. Ilyenkor a lesben álló vadászok már valóban azért dobtak el egy másik hajítófát, hogy azzal eltalálják és meggyengítsék a vadat, ez azonban nem visszatérő, hanem csupán egy erős és görbe bumeráng volt. Amilyet egyébként az egymás közti harcok során is fegyverként vettek kézbe.
A visszatérő bumerángot később aztán a különféle törzsek olyankor is használták, amikor játékosan összemérték egymással az erejüket és az ügyességüket. Ekkortól vált sportszerré is a bumeráng.
Európába a legenda szerint Cook kapitány hozta magával az első bumerángot, 1770-ben. Mivel azonban erről nincsenek írásos dokumentumok, ezt nem tudhatjuk biztosan. A későbbi kutatások során azután a már említett Hollandián kívül az inuitoknál (eszkimóknál), továbbá Arizonában, Egyiptomban, India déli vidékén, Dániában és Németországban is találtak bumerángokat.
Mindezek mellett létezik egy olyan bumeráng is, amely a fejünk fölött tartózkodik, mégpedig a világűrben. Ez a Bumeráng-köd nevű képződmény, amely az ún. elő-planetáris köd állapotában van, és a világegyetem leghidegebb pontja. A Csillagászat weboldal egyik cikkének leírása szerint (itt olvashatod el) ennek a következő a szerkezete: a köd közepén egy vörös óriáscsillag van, amely várhatóan fokozatosan össze fog húzódni, egyre forróbbá válik, és végül a körülötte levő, ionizált állapotú gázból ún. planetáris köd alakul ki. A planetáris ködök a Naphoz hasonló vagy kicsit nagyobb tömegű csillagokból jönnek létre, amikor életük vége felé a nukleáris fúzió véget ér, és a külső rétegeiket táguló gyűrűként elveszítik. Ám mivel ezt a képződményt nem mi hajítottuk el, és egyébként sem fából készült, hozzánk egészen biztosan nem fog visszarepülni.
Lévai Júlia
Babilon Kiadó webáruház – Mi MiCSODA, LOGICO, Mágikus állatok iskolája, babakönyvek, ismeretterjesztők és regények gyerekeknek. Kiadói kedvezmények.