Rosszul kiejtett nevek

Megesik, hogy egy névnek a rossz kiejtése terjed el, olyannyira, hogy még a rádióban, tévében is rosszul mondják. Ennek az oka, hogy akik elhibázzák, nem ismerik az adott nyelv (például olasz vagy francia) kiejtési szabályait, illetve nem tudatosítják, hogy milyen nyelvvel is állnak szemben. Olyan kiejtési formulát használnak, amely „benne van a fülükben”, de ami gyakran egy másik nyelv kiejtési szabályait követi. Attól is könnyen torzulhat valaminek a kiejtése, hogy a hangzása emlékeztet egy másik szóéra, és a beszélők fülében a kettő összekeveredik.

A német ch és az olasz ch

Az egyik leggyakrabban elhibázott név a 15-16-dik század fordulóján élt író és politikus Machiavellié, egy másik pedig a szobrász-képzőművész Michelangelóé. Az ő nevükben a ch-t sokan következetesen erős H-nak ejtik, mintha németek lennének, holott mindketten olaszok voltak. Márpedig a németben a ch-t valóban erős H-nak kell ejteni, mint például a München városnév esetében, az olaszban viszont K-nak.

Az olasz nyelvben az önmagában álló C egy mély hangrendű magánhangzó előtt K lesz, magas hangrendű előtt pedig C. Ilyen például a zenéből is jól ismert, „folytonos” jelentésű continuo szó, amelyet kontinuónak ejtünk, vagy az ugyancsak olasz hangszernevek: a celesta (ejtsd: cseleszta) és a cembalo (ejtsd: csembaló). De említhetjük az idegenforgalomból az idegenvezető jelentésű cicerone (ejtsd: csicserone) kifejezést is.

Damoklész lakhelye, a ma olaszországi Siracusa a világ legszebb városai közé tartozik. Belvárosa a világörökség része. (Fotó: Agostino Artnoir Sella - Ortigia, CC BY-SA 2.0)

Ha azonban a C-t kivételesen magas hangrendű magánhangzó előtt is K-nak kell ejteni, olyankor ezt a C mögé írt H betű jelzi. Ilyen tehát a Machiavelli és a Michelangelo név is, amelyek ejtése tehát Makiavelli és Mikelandzselo. Ugyanígy a szintén jól ismert zeneszerző, Cherubini (ejtsd: Kerubíni) kezdőbetűje is K, és a nevet eléggé nevetséges lenne herubíninek ejteni.

A nálunk is jól ismert, olasz és olasz eredetű szavak közül ilyen továbbá a chianti nevű bor neve (ejtsd: kianti), valamint a sebészet jelentésű chirurgia (ejtsd: kirurgia) és az abból eredő, a magyarban is használt, sebész jelentésű kirurgus is.

A német nyelv kiejtési szabályait követő tévesztés mögött természetesen az is áll, hogy Közép-Európában, főként az Osztrák-Magyar Monarchia idején a német volt a legismertebb és a legtöbb ember által beszélt nyelv, és így talán az ehhez kötődő kiejtési formák még ma is többek számára ismerősebbek, mint a többi nyelv formái.

A saját nyelv is állíthat csapdát!

Természetesen az is előfordulhat, például egy görög név esetében, hogy nem egy másik nyelv, hanem egy szintén görög kifejezés hangzása szól bele a kiejtésbe. Ilyen az ókori görög Damoklész neve is, amelyet, ha máshonnan nem, egy szólásunkból ismerhetünk: „A feje fölött lóg Damoklész kardja.”

A nevet gyakran mondják tévesen Demoklésznak vagy Démoklésznek, ami azt az érzetet kelti, mintha a szóban forgó személy nevének lenne köze Démokritoszéhoz (az antik materializmus legkiemelkedőbb képviselőjéhez), vagy a  demokrácia, illetve az annak tövét adó, nép jelentésű démosz kifejezéshez. Ez utóbbit már csak azért is nehéz lenne összekapcsolni vele, mert Damoklész az egyik, demokratikus stílusúnak épp hogy nem mondható siracusai despota, II. Dionüsziosz türannisz kegyence volt.

A Damoklész-név ejtése kapcsán említett Démokritosz (kb. i.e. 470- i.e. 370) az egyik legnagyobb hatású görög gondolkodó volt, aki nemcsak általános atomelméletéről és kozmológiáiról, hanem az érzéki észlelésről, a biológiáról, a zenéről és az etikáról is írt. Szokatlanul magas kort ért meg, és érdekes módon különösen sok szobor és festmény készült róla. A képen látható kompozíció Léon-Alexandre Delhomme alkotása, és azt a fajta, elgondolkodó karaktert emeli ki az alakjából, amelyet Shakespeare Hamletjéből is ismerünk. A szobor a Lyoni Szépművészeti Múzeum kertjében áll. (Kép: Léon-Alexandre Delhomme, Jean-Louis Lascoux)

A szólásból ismert kard pedig úgy került a történetbe, hogy Damoklész folyamatosan irigykedett a királyra, mert úgy képzelte, nincs jobb dolog annál, mint amikor valaki a trónon ülhet. Dionüszioszt azonban egy idő után zavarta az irigykedése, és egy szép napon átadta neki a trónt. De hogy egyúttal rá is vezesse őt egy fontos tanulságra, pontosan a feje fölé, egyetlen lószőrrel egy kihegyezett kardot függesztett fel a hegyével lefelé.

Damoklész így átélhette, hogy mégsem olyan felhőtlen dolog a trónon való üldögélés, hiszen bármikor leszakadhat és ráeshet a feje fölött lévő kard, másrészt hogy ennek nyomasztása nemigen különbözik attól, ahogyan egy királyt a környezetének irigykedései, féltékenykedései nyomaszthatják. Ennek értelmében tehát a kard valójában Dionüszioszé volt, de mivel a római filozófusok-történetírók, köztük Cicero Damoklészhez kötötték, így a következőkben a történet már az ő nevével modellálja azt a helyzetet, amelyben valaki látszólag ugyan előnyös helyzetben van, kellemes életet él, de bármelyik pillanatban fordulhat a sorsa, folyamatosan leselkedik rá a veszély.

Miért nem kell a Sixtus-kápolna nevébe i betű?

És végül ejtsünk szót egy másik gyakori tévesztésről: arról, hogy a Sixtus-kápolnát miért értelmetlen sixtusinak hívni. Ha egy hasonlattal akarunk élni, akkor azt mondhatjuk, hogy ugyanazért, amiért a Mátyás-templomot sem mondjuk mátyásinak. Ugyanis mindkettőt egy személyről, és nem egy helyről nevezték el.

A kápolnát arról a IV. Sixtus pápáról, aki a reneszánsz fejedelmekhez hasonlóan az építészetet is pártolta, és ezért ő rendelte meg az azóta világhírűvé vált kápolnát is. Majd miután az felépült, több neves festőt is felkért rá, hogy készítsenek freskókat a falára, és ezekben állítsák egymás mellé az Ószövetség és az Újszövetség hasonló típusú történeteit.

Így kerültek fel a kápolna falára Botticelli, Ghirlandaio, Pinturicchio, Perugino, Rossellini és Signorelli alkotásai. (A nevek ejtése: Botticselli, Girlándájo, Pinturikkió, Perudzsínó, Rosszelíni és Szinyorelli.) Aztán IV. Sixtus fia és utóda, II. Gyula pápa idején a feljebb már említett Michelangelo kapott megbízást arra, hogy az akkor felújított kupola teljes belső mennyezetére egy hatalmas freskót készítsen. (Részletesen erről itt is olvashatsz.) Ez ugyancsak a világörökség része, és a reneszánsz korszak egyik legismertebb alkotása.

Egyébként a Piazza del Popolo kiépítését is IV.Sixtus kezdte meg, aki felismerte, hogy a Rómába évszázadokon át, folyamatosan érkező zarándokok fogadása reprezentatívabb teret igényel annál, mint amilyen őket a város közepén várta. És bár a tér csak hosszabb idő után, több építési szakaszban nyerte el végleges formáját, ezek kiemelt építkezések mégis ennek a pápának köszönhetőek.

A tér végleges formájához azután hozzá fog tartozni majd az a II. Ramszesz korából (Kr.e. 13.sz) származó obeliszk is, amelyet még Augustus hozatott Rómába. És amellyel kapcsolatban ismét érdemes megemlíteni, hogy ennek a nevét is gyakran ejtik rosszul, és mondják obelixnek. Márpedig ez a kiejtés csak abban az esetben helyes, ha Obelixre, az Asterix című képregény egyik szereplőjére kívánunk utalni. Obelix neve ezért is vicces, mert egy magas, ám meglehetősen hasas szereplőről van szó, aki legfeljebb annyiban hasonlít egy obeliszkre, hogy felfelé keskenyedik.

Lévai Júlia

 

*A mai Olaszországban lévő Siracusa egykori neve Szürakuzai volt, ezt megelőzőn pedig Szirakó. A várost ugyanis a Kr. e. 734 és 733 közötti időszakban korinthoszi görög telepesek alapították, és egy közeli mocsár után nevezték el Szirakónak. A latinok csak jóval később, a negyedik században foglalták el.