Mit hozott a mikroszkóp megjelenése a kultúrában?

Bár az új találmány a 17-dik század folyamán sok helyen ismertté vált, kezdetben Itáliában hatott leglátványosabban a tudományos kutatásokra. Itt kezdték el először nagyítólencsékkel tanulmányozni az élővilágot, és ezzel megalapozták a későbbi mikroszkópos kutatásokat. Mindez természetesen a hétköznapi gondolkodásban is jelentős fordulatot hozott: egyértelművé vált, hogy nem csak az létezik, amit látunk.

Miért éppen a méhek?

Az első tudós, akinek sikerült egy állat testének szerkezetét a legkisebb részéig is feltárnia, egy olasz polihisztor, Francesco Stelluti (1577–1652, ejtsd: fráncseszkó sztellúti) volt.  Ő eredetileg jogász volt, de emellett matematikával, csillagászattal, természettudománnyal és irodalommal is foglalkozott. Sokoldalúsága folytán1603-ban Federico Cesi (ejtsd: federíko csézi) mellett részt vett a hamarosan legfontosabbá váló olasz egyetem, az Accademia dei Lincei megalapításában. Majd amikor körülbelül húsz évvel később ismertté vált a mikroszkóp, maga is azonnal használni kezdte.

Mivel a méh a keresztény kultúrában egyfelől az isteni kegyelem szimbóluma, másfelől a megfeszített Krisztus könnyeinek megtestesítője, VIII. Orbán családjának címerében három aranyszín méhecske is volt. (Fotó: Odejea, Wikimedia)

Ebben az időben az akadémiák, egyetemek kutatói alapvetően jó helyzetben voltak, mert a katolikus egyház támogatta a tudományos munkát. Ez a törekvése még jelentősen fel is erősödött, amikor 1623-tól egy szintén jogvégzett személy, Maffeo Barberini lett a pápa, VIII. Orbán néven. Ő korának egyik legműveltebb tisztségviselője volt, aki nemcsak a római, de például a magyar nagyszombati egyetem létrehozását is támogatta. (Még Galileivel is jó barátságot ápolt, a tudós későbbi elítéltetése ellenére.)

Ugyanakkor az ún. nepotizmust is gyakorolta: lehetőleg minden fontos, hatalmi pozícióba a családtagjait ültette. Ennek jegyében kapott bíborosi rangot unokaöccse, Francesco Barberini is, aki hamarosan az említett egyetem védnöke lett. Ez pedig azt jelentette, hogy a biztonságuk mellett a tudósoknak alattvalóként kellett viselkedniük a pártolóikkal szemben, és mértéken felül tisztelniük kellett mindazt, ami azokhoz kapcsolódott. Így például a Barberini családi címerét is, amelyben három, aranyszínű méhecske uralta a képet. Ez pedig a méheket jó időre fontosabbá tette a többi rovarnál.

Vélhetően a pápa és családja iránti – valódi vagy gúnnyal átitatott – tisztelet vezette Stellutit arra, hogy éppen a méheken kezdje az anatómiai kutatásait, ezeket vizsgálja meg és szedje darabokra a mikroszkópja alatt. 1625-ben Stelluti volt az első, aki részletesen leírta egy méh testének felépítését, a szabad szemmel nem látható részeivel együtt. Még ugyanabban az évben Cesivel közösen képekkel illusztrált, összefoglaló tanulmányt tettek közzé, Apiarium címmel. (A szó jelentése „méhkas, méhlakás”, és a „méh” jelentésű, latin „apis” kifejezés továbbképzett formája.)

A mikroszkópos kutatásoknak tehát az Apiarium az első, kiemelkedő dokumentuma. Később, 1637-ben Stelluti egy olyan tanulmányt is közzé tett, amelyben egy megkövesedett fa metszeteinek mikroszkóp alatti látványát írta le. Ezekkel a vizsgálódásaival a tudós már a sejtek felfedezésének kapujához ért el, a további lépéseket azonban már egy angol tudós tette meg.

Növények, sejtek és kövületek

A 17-dik század közvéleményében Robert Hooke-ot (1635-1703) tartották „minden idők legtalálékonyabb emberének”, s gyakran még ma is az angol Leonardóként emlegetik. Ő azzal is gazdagította a tudományt, hogy az eszközt magát is továbbfejlesztette: Hooke tervezte meg az egyik első, összetett (többlencsés) mikroszkópot.

Egy Robert Hook által rajzolt bolha. A Micrographia hamar népszerű lett, de némelyik ábrája alighanem riadalmat is keltett az olvasókban. (Kép)

Ezen azután a parafa dugótól kezdve a fosszíliákig rengeteg mindent tanulmányozott. Megfigyeléseit 1667-ben adta ki, Micrographia címmel.  Ebben ugyancsak képekkel gazdagítva tette közzé azt a felfedezését, amely szerint a parafa dugó metszetén olyan üregeket lehet látni, amelyek a méhek lépéhez hasonlítanak. Mivel ezek őt a szerzetesek celláira emlékeztették, celláknak, magyarul sejteknek nevezte el a fallal határolt üregeket. Ezt a kifejezést később átvették, és ma is ezt használjuk az élőlények legkisebb építőelemére.

Mint azt az ezen a weboldalon olvashatjuk, Hooke a sejtes szerkezetet egyéb fák és a bodzabél metszetein is megfigyelte. De talán ennél is fontosabb a fiatal növényrészek sejtüregeit kitöltő nedvek felfedezése. Ezeket azonosította be később a tudomány a protoplazmával. Emellett arra is rájött, hogy a csalán a csalánszőrökben lévő folyadék miatt csípős. Fontos felfedezése volt még, hogy a fosszíliák az akkori vélekedésekkel ellentétben nem a geológia területéhez tartoznak, mint szokatlan formájú kövek, hanem régebben elhalt élőlények megkövesedett maradványai. Mindezek mellett olasz elődeihez hasonlóan őt is érdekelték a rovarok. Leginkább a bolha anatómiáját tanulmányozta, és erről tett be a Micrographiába szemléletes rajzokat. Nem csoda, hogy könyve nemcsak a tudósok, de a polgári szalonok közönségének körében is hamar népszerűvé vált.

A mikrobiológia megalapítója: Leeuwenhoek

Végül semmiképp sem maradhat ki a nagy szemléletformálók közül a mikroszkóp egyik felfedezője, a németalföldi zoológus, Anton van Leeuwenhoek (1632–1723, ejtsd: anton fan léuenhuk vagy lévenhuk). A tudós Delftben élt, ahol élete végéig posztókereskedőként kereste a kenyerét. 1668 előtt kitanulta a szemüvegekhez szükséges lencsecsiszolást, majd ezt a tudását hasznosítva mikroszkópkészítésbe fogott. Valószínűleg éppen Hooke Micrographiája késztette arra, hogy a műszernek ne csak a technikája, hanem a használata is érdekelje. Mivel kiváló lencséivel kétszázszoros nagyítást is elért, messzebbre jutott a kortársainál.

Ő figyelte meg elsőként a vérkeringés működését, a vörösvértesteket, a tócsák vizében az egysejtű állatokat (ázalékállatkákat), a baktériumokat és az ondósejteket. Ezekről 1673-tól tett közzé írásokat, s ezeket később A természet mikroszkópokkal felfedezett titkai címmel foglalta össze négy kötetben. A kötetet azóta is a mikrobiológia megalapozásaként tartják számon. És mivel a békák, hangyák és levéltetvek szaporodását is vizsgálta, a kísérleti örökléstan első tudósaként szintén őt említik.

Felfedezései rendkívül nagy hatással voltak a betegségek megismerésére és kezelésére is. Hiszen ettől a tudástól lehet megérteni például a cseppfertőzés mibenlétét és ennek ismeretében lehet védekezni a járványok ellen. Az egyik legnagyobb szemléletmódbeli áttörést tehát neki köszönhetjük: Leeuwenhoek volt az, aki jelentősen megváltoztatta az embernek az anyagokról alkotott képét és az ezekhez való viszonyát.

Lévai Júlia

A cikk mellé ajánljuk:
Mi MICSODA Mikroszkóp – Fókuszban a láthatatlan