A modern korban ilyenkor az állam intézményesen fel is menti az idősebbeket a munka alól, miközben természetesen fenntartja annak jogát, hogy aki mégis képes még erre, az valamilyen mértékben folytathassa a tevékenységét. Akár a nyugdíja mellett is, vagy akár annak felfüggesztésével.
Mindehhez az egyes államoknak részletesen kidolgozott nyugdíjrendszert kell bevezetniük és működtetniük, ami azonban professzionális intézmények létét és szakértők közreműködését is feltételezi. Ezért ezt teljes egészében csupán a huszadik század elejétől lehetett megvalósítani. Ugyanakkor az öregkori biztonság megteremtésére már az ókorban megindultak különféle kezdeményezések, amelyek a nyugdíjrendszerek egy-egy fontos elemét már fel tudták mutatni.
|
A grafikonon a bal oldali függőleges vonalról olvashatjuk le a nyugdíjban és egyéb járandóságban részesülők számát, a vízszintes vonalon pedig az egyes kategóriák összegeit, 2021 januárjában, Magyarországon. Mint látható, nálunk igencsak feltűnőek a különbségek a nők és férfiak nyugdíja között, s a magasabb kategóriákban egyértelműen a férfiak vezetnek. Az ő nyugdíjuk átlagosan kb. 9,7%-kal magasabb, mint az összesített átlagnyugdíj, a nőké viszont 5,5%-kal alacsonyabb. Ennek az a legfőbb oka, hogy a nők nálunk még mindig jóval kisebb munkabért kapnak a férfiaknál, és nemcsak ott, ahol esetleg alacsonyabb beosztásban is vannak, hanem ott is, ahol azonos munkát végeznek, azonos képesítésekkel. Emellett az is jellemző, hogy a férfiak hosszabb szolgálati időt tudnak igazolni: ők átlagosan 38,2 évnyi igazolt szolgálati idővel mennek nyugdíjba, míg a nők átlagosan 33,5 évvel, ez pedig alapvetően határozza meg a nyugdíjuk összegének kiszámolását. Az évek alacsonyabb száma mögött a leggyakrabban az áll, hogy a gyerekszülések miatt kimaradt időket a nyugdíjrendszer még mindig csak igen kis mértékben tudja kiegyensúlyozni. (Forrás: Támogatóweb, Szociális statisztikai évkönyv, 2020) |
Hol és milyen szempontok szerint támogatták az ókorban az időseket?
Elsőként az ókori Egyiptomban jelent meg az a módszer, hogy az állam kiemel bizonyos, számára fontos csoportokat, és azokat speciális támogatásban részesíti. Ezek ott a papság és a hadsereg csoportjait jelentették. Az egyiptomi állam tehát ezek idősebb tagjainak adott idős korukra is olyan juttatást, amelyet annak ellenére is rendszeresen megkaptak, hogy már nem tudták az addigi feladataikat ellátni.
Ám mivel az állam és a hatalmon lévők számára mind a vallás, mint a hadsereg zavartalan működése létkérdés volt, és emellett még a népszerűségének fenntartása sem volt lényegtelen, az államnak megérte azzal is vonzóvá tenni a papi és katonai pályát, hogy nyugodt és biztonságos öregkort ígért az ezt választóknak. Ennek rendszerében a megöregedett papoknak a templomok jövedelmeiből, a veterán katonáknak pedig a hadseregre szánt, elkülönített összegekből adtak idős korukban is fizetést, mai szóval nyugdíjat. Miközben a lakosság egyéb területeken dolgozó tagjai semmi ilyesmiben nem részesültek. Ezt a módszert egyébként mai kifejezéssel pozitív diszkriminációnak nevezik.
Ugyanezt alkalmazták az ókori Görögországban is, ahol a kiemelt csoportok egyike szintén a katonáké volt, a másik azonban itt nem a papokból, hanem a közhivatalnokokból állt. Ez utóbbiak kiemelése már arra utalt, hogy a görögök számára már fontosabbak volt az általános közügyek gördülékeny intézése, mint a vallás, amely az állam nélkül is erős alapokra támaszkodott. Mindenesetre itt tehát a katonák és a közhivatalnokok (köztük például az írnokok) voltak azok, akik idős korukban is annak ellenére rendszeres fizetést kaptak, hogy már nem kötelezték őket a munkára. Amihez hozzá kell tenni, hogy az ő „nyugdíjas idejük” nem tarthatott különösebben hosszú ideig, hiszen abban a korban meglehetősen alacsony volt az átlag-életkor. Ugyanakkor az sem lényegtelen, hogy Görögországban nem volt általános nyugdíjrendszer: csak néhány városállamban vezették be ezeket a juttatásokat.
A görögöket több vonatkozásban is követő, római államrendben érdekes módon ezt a fajta szisztémát nem vették át. Rómában az állam nem vezetett be általános nyugdíjrendszert, miközben a problémát természetesen ott is felismerték. Ennek megoldását azonban ott meghagyták a személyes jótékonykodás feladatának.
Ami azt jelentette, hogy az idős emberek megsegítésének ügyét részben a jobbmódú polgárok, részben a császárok személyes jószándékára, belátására bízták. Ott tehát ők voltak azok, akik változó összegeket átadva, amolyan nyugdíjfélével támogatták az idősebb rászorulókat. Akik emellett viszont az olyan magánkezdeményezésekre is számíthattak, mint amilyen az ún. annona volt.
Ez abból állt, hogy Rómában és a tartományi városokban, municípiumokban és kolóniákban
rendszeresen nagy mennyiségű gabonát gyűjtöttek össze, központi raktárakban. Majd ezekből évente többször is kiszállítottak kisebb adagokat, a rászorulóknak. (Az elnevezésben ezért is van ott az év latin neve, az annus.) És bár ez csak halványan hasonlít a nyugdíjhoz hasonló juttatásokhoz, az időseknek vélhetően több jutott ezekből az adagokból. Miáltal ez a megoldás a későbbi szociálpolitikai módszerek elődének tekinthető.
Az ókori Kínában nem az állam, hanem a társadalom szabta meg, hogy miként kell az idősebbekről gondoskodni, éspedig a közösen kialakított erkölcsi normákon keresztül. A kínai erkölcsi rendszerben kiemelkedő értéket képviselt az idős szülők tisztelete, és ez természetesen a családi hagyományokat is meghatározta. Ezért azokban hamarosan az is természetes hagyománnyá vált, hogy a gyerekek gondoskodtak az öregekről, és a lehetőségeikhez mérten akkor is mindent megadtak nekik, amikor azok már nem tudtak dolgozni. A kínai öregek számára tehát az utódaik biztosították azt, amit mi ma nyugdíjnak nevezünk.
Az ókori Indiában szintén a társadalomra volt bízva az öregek támogatása, ám itt nem családi, hanem vallási alapon. Ez azt jelentette, hogy az egyes emberek öregkorukban azoktól a vallási közösségektől kaptak anyagi segítséget, amelyikhez az aktív életükben is tartoztak. És bár ez nemigen lehetett gazdag támogatás, de az alapvető szükségleteiket biztonságosan fedezte.
Az ókori Izraelben hasonló volt a helyzet: ott szintén a vallás intézményei, konkrétan a zsinagógák és egyéb templomok gyűjtöttek rendszeresen pénzt az idősek megsegítésére. Ezzel párhuzamosan azok, akik valamilyen munkát el tudtak végezni, adókedvezményeket kaptak.
Ennek alapelvei egyébként az özvegyek és árvák gondozása, valamint az idős emberek támogatása kapcsán már a Bibliában is megjelentek. (Forrás)
Az első, ezeknél kidolgozottabb és minden, egykori dolgozóra kiterjedő nyugdíjrendszer majd csak jóval később, a huszadik század elején született meg, először Németországban, Otto von Bismarck kancellár intézkedései nyomán. Ezután Nagy-Britannia következett, ahol az ipari forradalomnak köszönhetően felgyorsultak a folyamatok, és 1908-ban törvényt is hoztak az öregségi nyugdíjról. Majd nem sokkal később, 1911-ben olyan, széleskörű társadalombiztosítási rendszert is létrehoztak, amelyben már a munkanélküli segélynek és az egészségbiztosítás is volt helye. (A magyar nyugdíjrendszerről itt olvashatsz.)
Milyen a mai, korszerű nyugdíjrendszerek szerkezete?
A mai, modern állami rendszerekben úgy biztosítják a nyugdíjak anyagi feltételeit, hogy az egyes állampolgárok után a munkahelyük-munkaadójuk, illetve ha önálló vállalkozók, akkor ők, maguk havi rendszerességgel ún. nyugdíj-járulékot fizetnek be az államkincstárnak. (A „járulék” szó végződése arra utal, hogy a befizetője „hozzájárul” a nyugdíjak közös alapjához.) Eközben az erre szakosodott intézmények mindenkire lebontva folyamatosan rögzítik a munkában töltött évek számát és egyúttal az utánuk fizetett járulékok összegét is. (Ezt egyébként felosztó-kirovó rendszernek hívják, melynek révén a nyugdíj tulajdonképpen a biztosítás egyik formájaként jelenik meg.) Mindezek mellett különféle, nem állami nyugdíj-előtakarékossági formák is léteznek, amelyekre természetesen másféle – inkább a banki-takarékpénztári, ill. tőzsdei szervezetekre jellemző – törvények vonatkoznak.
Az állami szervekhez beérkezett összegek kétféle funkcióval rendelkeznek: egyfelől ezekből folyósítják az éppen aktuálisan nyugdíjkorú állampolgárok számára a havi járadékukat (ez már attól nem „járulék”, hanem „járadék”, hogy olyan összeg, amely „jár” az érintettnek). Ez tehát azt jelenti, hogy a nyugdíját mindenki a nála fiatalabb generációk befizetéseiből kapja.
Az egyes állampolgárok által befizetett összegek másik funkciója pedig akkor válik láthatóvá, amikor már a befizetők maguk is nyugdíjasokká válnak, és a szakemberek az erre vonatkozó, speciális szabályozásokat figyelembe véve pontosan kiszámolják: a befizetéseik és az egyéb, pénzügyi körülmények figyelembevételével mekkora összegű nyugdíj jár nekik, mire jogosultak. Mindez alapvetően az öregségi nyugdíj kategóriájára vonatkozik, amely mellett azonban még egyéb formák is léteznek. Ilyen például a rokkantsági, a speciális munkáltatói, a járulékmentes szociális járadék vagy az egyes szakmáknál méltányossági alapon megállapított, előrehozott vagy kedvezményes nyugdíj.
A nyugdíjrendszerek általános alapelvei mellett az egyes országokban természetesen speciális, a helyi viszonyokhoz igazodó kiegészítéseket vagy változatokat is beilleszthetnek, de abban mindegyik rendszer megegyezik, hogy a nyugdíjakra vonatkozó törvényeknek lehetőleg minden rászoruló igényeit ki kell elégíteniük. Valamilyen nyugdíjat minden olyan állampolgárnak meg kell kapnia, aki elérte az országban előírt nyugdíjas korhatárt, és valamilyen munkavégzést igazolni tud, az addigi életéből. Öregkorára senki nem maradhat minden ellátás nélkül.
Lévai Júlia
Babilon Kiadó webáruház – Mi MiCSODA, LOGICO, Mágikus állatok iskolája, babakönyvek, ismeretterjesztők és regények gyerekeknek. Kiadói kedvezmények.