Miből lesz a hernyóselyem?

A selyem, mint a legfinomabb kelme, évezredek óta a finomság, a szépség, az elegancia és gyakran a gazdagság kifejezője. Története éppen ezért jóval több egy kelme történeténél, hiszen mind az előállítása, a használata, mind pedig a kereskedelme alaposan beleszólt a világ történelmébe és kultúrájába. Eredete pedig egy olyan rovarhoz fűződik, amely egy meglehetősen különleges gubóban kezdi az életét.

A felfedezések nagy segítője: a véletlen

Ha elég kíváncsiak és figyelmesek, a felfedezőket gyakran a véletlen is segíti abban, hogy új dolgokra jöjjenek rá. A legendák szerint a selyem története is egy véletlennel kezdődött, amely ezúttal a kínai Hszi Ling Si császárnét vezette rá egy felfedezésre. Ő az i. e. 3-dik évezredben, i. e. 2640 körül élt, és egy alkalommal a palota kertjében, kezében a teás csészéjével sétálgatott, amikor megakadt a szeme egy furcsa gubón. Lehet, hogy kicsit meg is lökte az ágat, amelyen meglátta, mert a gubó egyszer csak beleesett a teájába. A világ legnagyobb szerencséjére azonban a császárné nem volt ijedős, és így ahelyett, hogy sikítva kiöntötte volna a teáját a fűre, inkább a csésze fölé hajolt, és változatlan kíváncsisággal figyelte, hogy mi történik a teájában a gubóval.

A selyemlepke saját színe a legkevésbé sem emlékeztet arra a sokféle színre, amelyet azután a neki köszönhető anyagokon láthatunk.

Azt látta, hogy a forró tea meglágyította a furcsa kis gombócot, amitől az egyre jobban kitágult, míg végül egyetlen, hosszú szálból álló tekervényként úszott a lében. A császérnének nem volt más dolga, mint hogy szép lassan kihúzza a teáscsészéből a szálat, amely azonban meglepően hosszúnak bizonyult. (Mint később kiderült: a gubó kettős szálának hossza a három kilométert is elérheti!) A császárné kitartóan húzta a fonalat, és így szépen fölfejtette az egész gubót, amelynek mélyén közben bizonyára meglátta annak „gazdáját”, a hernyócskát is.

Ezután alaposan megtapogatta a szálat, amely különlegesen finomnak és hajlékonynak bizonyult. Még annál is finomabbnak érzékelte, mint az olyan fonalakat, amelyekből az ő ruháját is készítették. Miért ne lehetne akkor ebből is ruhát készíteni? – gondolhatta a császárné, aki ezután ezt a gondolatát megosztotta másokkal is, a szálat pedig eljuttatta a kézművesekhez. A mesterembereknek arra bizonyára nem volt nehéz rájönniük, hogy itt egy lepke bábjáról van szó, amely a gubóját különleges szálból készíti, és – mint az a császárné esetéből is kiderült – a gubót úgy lehet felfejteni, ha felmelegítik.

Ahhoz azonban már biztosan jóval több lelemény kellett, hogy kitalálják, hogyan lehet nagy mennyiségben is hozzájutni efféle szálakhoz, hogy azután valóban sokak számára készülhessen belőle finom kelme. A kínai mesteremberek azonban nem szenvedtek hiányt leleményből, ezért Kínában hamarosan megkezdődött a selyemhernyó céltudatos tenyésztése, és megszületett a több évezreden át egyedülálló selyem szövésének iparága.

Miféle lény a selyemhernyó?

A császárné által felfedezett selyemlepke (Bombyx mori) azon ritka élőlények közé tartozik, amelynek ma már nem létezik vadon élő faja, kizárólag háziasítva, az ember által létrehozott tenyészetekben él. A legnagyobb tenyészetek Japánban és Kínában vannak, de a volt Szovjetunió területén, valamint Indiában, Pakisztánban, Törökországban és Olaszországban is sokan tenyésztenek selyemhernyót nagy kiterjedésű farmokon.

A selyemhernyók kizárólag eperfalevelet esznek.

A selyemlepke a rovarok osztályának lepkék rendjébe, ezen belül a selyemlepkefélék családjába tartozó faj, amelynek két pár szárnya van. Vadon élő példányain a szárnyak fesztávolsága elérte a tíz centimétert, a hernyók hossza pedig a nyolc és fél centimétert, a háziasított faj azonban ennél sokkal kisebb: szárnyfesztávolsága három-négy centiméter, hernyója hét-nyolc centiméter, viszont igen változatos mintázatú.

A hernyónak rágó szájszerve van, a kifejlett lepke szájszerve azonban csökevényes. A lepke fehér vagy drapp színű, szárnyának nagyon halvány vonalak adják a mintázatát.Tápláléka az eperfa leveléből áll. A hernyók négy-hat hétig élnek, a kifejlett lepkék azonban csak néhány napig, ezért rögtön párosodniuk kell, mihelyt kibújtak a gubóból. A párosodás során a nőstény erős szagjelekkel (feromonokkal) csalogatja a hímet, amely a legyezőszerűen megnagyobbodott csápjával veszi az üzenetet. A megtermékenyítés után a nőstény egy levélen helyezi el a petéit, amelyek száma elérheti az ötszázat is. A nőstény ezután hamarosan elpusztul.

A fekete és szőrös lárvák kikelésének időpontja a környezet hőmérsékletétől függ. A hernyó a fejlődése során többször is vedlik, míg végül a teste fehér lesz és csupasz. A hernyó hat hétig táplálkozik, ezután szövi maga köré a növény szárán a selyemgubót (egy ilyen esett bele a császárné teájába), amelyben bebábozódik és megkezdi átalakulását lepkévé. A gubóból a lepke két-három hét múlva bújik elő. Ha azonban az ember a maga számára akarja hasznosítani a selyemszálat, akkor a folyamat végét már nem várhatja meg, sőt, a szálat csak úgy tudja felhasználni, ha elpusztítja a hernyót. A selyemhernyó-tenyésztőknek tehát arra is ügyelniük kell, hogy mindig hagyjanak annyi gubót, amennyivel biztosítják a faj továbbélését.

Íme, a selyemhernyógubók, amelyek egyetlen, olykor a három kilométeres hosszúságot is elérő, kettős szálakból állnak.

Hogyan lehet hozzájutni a selyemszálhoz?

Ahhoz, hogy hozzájussanak a selyemszálhoz, a gubókat először szét kell válogatniuk súlyuk és nagyságuk szerint. A súly alapján tudják, hogy melyikben van olyan hernyó, amely már előbb jár az átalakulásban, és azokat külön teszik. Ezután forró levegőt fújnak a bábokra, amitől elpusztulnak bennük a hernyók. (Ez egyébként több helyen erősen akadályozta is a selyemgyártást.

Mivel a buddhista vallás minden élőlény elpusztítását tiltja, a selyemhernyó bábjait sem lehet szándékosan megölni. Emiatt a 20-dik század elején például a thaiföldi selyemgyártás csaknem teljesen megszűnt.) A forró levegő után következik a forró vizes kezelés, ennek során megpuhítják a gubó anyagát, és ekkor már ebből le tudják fejteni magát a selyemszálat, amelyet azután ugyanolyan módon dolgoznak fel, mint minden más szálat.

Meddig tudták őrizni a titkot? 

Kínában hamar felismerték a selyemgyártás jelentőségét, és nemsokára a legjelentősebb szakmává vált a selyemhernyó tenyésztése és a selyemszövés. Ettől kezdve a selyem évezredeken át igen fontos szerepet töltött be Kína kultúrájában. A selyem tisztelete a népszokásokba és a vallási szertartásokba egyaránt bekerült, később pedig olyannyira elterjedt a selyemszövet, hogy még könyvek alapanyagául is szolgált. A könyvek szövegeit valószínűleg ugyanarra a selyemfajtára írták rá, mint amiből a ruhákat is készítették. Nem csoda, hogy elkészítésének titkát háromezer éven keresztül a legszigorúbban őrizték. Törvények szabályozták a selyem körüli tevékenységeket, így például halálos bűnnek számított selyemhernyót, de még egy petét is kivinni az országból. 

Azonban egy idő után a selyem biztosan eljutott például Egyiptomba, ahol a régészek egy i. e. 1070-ből származó múmia hajában selyemszálakat találtak. I.e. 200 körül eljutottak gubók Koreába, 300-ban pedig Indiába is. A leghíresebb csempész két térítő szerzetes volt, aki 552-ben a vándorlásaihoz használt bambuszbotokban rejtett el néhány selyemhernyópetét, és ezeket vitte vissza a Kelet-római Császárság központjába, Bizáncba. Ebben a térségben nekik köszönhető a hernyóselyem elterjedése.

 

Lévai Júlia