Egy istennő, a gyógyulás szolgálatában
A pandémia szóban a pan a „démosz”-szal, vagyis a „nép” jelentésű kifejezéssel társult. Egy másik, ugyancsak az egészségünkkel összefüggő kifejezésben azonban ige került mellé: a „gyógyít” jelentésű „akeomai”. Ebből lett a „panakeia”, latinos átiratban a „panácea” szavunk, amelynek jelentése: „minden betegségen segítő, csodálatos gyógyszer”.
A szó eredetileg az egyetemes gyógymódok istennőjének neve volt a görög mitológiában. Panakeia vagy Panácea Aszklépiosz (a gyógyítás istene) és Epione (a tudatos, gyógyító gondolat) lánya volt. Testvérei szintén a gyógyítás-gyógyulás egy-egy területének istenei voltak, a higiéniától kezdve a diagnosztikán át a sebészeten keresztül a gyógyulásig, illetve a jó végeredményig, vagyis az egészségig. Panakeia az ókori tudásoknak megfelelően a borogatások és a különféle gyógynövényekből készített főzetek gyógyító szerepét erősítette. Ezért is maradt fenn sokáig a neve, illetve vált később a mindent gyógyító szerek nevévé is.
A mikroszkóp feltalálásáig gyógyító szerekként hosszasan az olyan növényeket, természetes anyagokat használták, amelyeknél műszerek nélkül is megfigyelhették a segítő hatásokat. A szabad szemmel nem látható hatóanyagok megismerése után természetesen az is nyilvánvalóvá vált, hogy olyan anyagok nincsenek, amelyek mindenre jók, ez azonban a legkevésbé sem tette fölöslegessé a gyógynövényeket és az azokhoz kötődő tapasztalatokat. Már csak azért sem, mert számtalan későbbi gyógyszer hatóanyagát növényekből vonják ki. Ilyen például az aszpirin, a C-vitamin és jó néhány szívgyógyszer is. Az persze fontos különbség, hogy a gyógyszerek jóval töményebben tartalmazzák a kivont anyagot, ezért a hagyományos főzetek csak bizonyos esetekben pótolhatják a gyógyszereket, de a kiegészítésükre, a hatásuk fokozására mindenképp alkalmasak.
Összegezve tehát: Panakeia egészen biztosan jól szolgálta az emberek gyógyulását, de azt sajnos nem mondhatjuk el róla, hogy a szereivel mindig minden bajt el tudott mulasztani, ahogy arra a nevének eleje utal.
Amikor a „pan” az „erő” szavával társul
Szinte maradéktalanul teljesíti viszont a „pan” szócska ígéretét a „pankráció”. Ez eredetileg a minden fogást és ütést megengedő birkózás neve volt, ma azonban már általában jelenti a tömeges dulakodást. Ennél az „erő” jelentésű „kratosz” latinos továbbképzése került a „pan” mögé, és a kettő együtt valóban jól érzékelteti azt a helyzetet, amelyben mindenki mindenkit lehetőleg teljes erőből püföl.
Egy mások szóban, a pantokrátorban szintén a „kratosz” a „pan” társa, de egy másik származékában és merőben más dimenzióban. Itt a „hatalmat gyakorol” jelentésű „krateo” a kiindulópont: ebből ered a „krátor”. A pantokrátor Krisztus elnevezése, a keleti kereszténység ikonjain, amelyeken ő, mint a világ ura jelenik meg, királyi jelvényekkel együtt ábrázolva. Emellett Korfun egy hegy is ezt a nevet viseli.
Istenek is jöhetnek
A „panteizmus” és a „panteon” viszont olyan szavak, amelyekben a „theosz”, vagyis az „isten” jelentésű szó bukkan fel. A panteizmus olyan filozófia, amely Istent a természettel azonosítja, vagyis a világmindenséget magát isteni vonásokkal ruházza fel. Ez szemben áll az istenhitnek azzal a dualisztikus felfogásával, amely szerint a Teremtő transzcendens módon elkülönül a világtól, lényegében afölött áll.
A fogalmat már az ókorban is ismerték, de önálló irányzatként a 18-dik században kezdték használni, amikor többféle elgondolás is született a fogalomra épülve. Ezek közös alapja, hogy az általunk tapasztalható véges és változó-keletkező valóságot nem Isten teremtő működése hozta létre, mint egyfajta, önmagától különböző valóságot, hanem ez maga az isteni lényeg kibontakozása, Isten önkifejtése vagy megjelenése. Vagyis az "Isten" szó lényegében egy összefoglaló formula a világra. Ezen belül azonban a világ Istennel való azonosítását többféleképpen is elképzelték: vagy isteni attribútumokkal ruházták fel az anyagot, Isten kiáramlásának tartották (emanáció).
A panteizmus tehát afféle kompromisszumos elképzelés az istenhit és az istennélküliség vagy istentagadás között, amit az ateizmus felé tett lépésként is értékelhetünk. Ez azonban kevésbé fontos benne: a lényeg, hogy a létező, számunkra kitapasztalható világnak ad egy emelkedettséget, egy olyan szépséget, amitől az az ember számára különösen szerethetővé, otthonossá, bizalomgerjesztővé is válik.
A „panteon” szó már egy épület neve, és az ókorban arra utalt, hogy abban az összes isten szelleme ott van. Később pedig a panteon egyúttal a kiemelkedő személyek temetkezési helyévé, emlékhelyévé is vált. Átvitt értelemben a nevezetes személyek csoportját is jelentheti. A három, mintaadó panteon az athéni, a római és a párizsi.
Kezdetben a panoptikumokban börtönőrök ültek
Ugyancsak épületben szokták elhelyezni a panoptikumokat is, amelyeknek annyiban lehet közük az istenekhez, hogy akik oda bekerülnek, azokat olykor szokták isteníteni is.
A szóban a „pan” mellett az „optikosz” semleges nemű alakja áll, amit jól ismerünk például az „optika” (fénytan) vagy az „optikus” (látszerész) szavakból is. Jelentése: „a látással kapcsolatos dolog; látvány”. A panoptikum tehát szó szerint azt jelenti, hogy „minden látvány”.
Ez pedig azért alakult így, mert a panoptikum eredetileg a börtönépületek egyik, középponti helyisége volt, amelyből az őrök jól ráláthattak a körben elhelyezett cellákra. Csak az újkorban változott meg a jelentése, és kezdték az olyan kiállításokra használni, amelyekben történelmi és kortárs személyek viaszfigurái tekinthetők meg. A leghíresebb Madame Tussaud panoptikuma, amely a londoni Baker Streeten áll 1835 óta, de ennek emellett Amszterdamban, Berlinben, Koppenhágában, New Yorkban, Las Vegas-ban, Sanghajban és Hongkongban is van állandó kiállítása.
A panoptikum egyébként Philippe Curtius svájci orvos találmánya volt az 1770-es években. Az ő tanítványa volt Marie Tussaud is, aki 1835-ben megalapította a híres Madame Tussaud panoptikumot. Magyarországon először a Budai Várnegyedben nyílt meg egy panoptikum az 1980-as évek végén, mivel azonban a helyiségben nem lehetett biztosítani a figuráknak megfelelő páratartalmat, a kiállítást 1996-ban be kellett zárni.
Bár egyszerű, mégis nehéz lenne kitalálni
A „pankreász” kifejezés hasnyálmirigyet jelent. Mivel a „kreász” jelentése „hús”, az összetétel szó szerinti fordításban: „mindenhús”. De ennek vajon mi az értelme? Emésztésünknek ezt a szervét először Hérophilosz (i. e. 335–280), görög anatómus és sebész azonosította, ám ő még nem adott neki nevet. Ezt majd egy másik, görög anatómus: Ruphosz teszi meg néhány száz évvel később. Ő pedig a lehető legegyszerűbb logikával: a látványa alapján nevezte el a szervet pankreásznak, mivel az egy húsdarabra emlékeztette.
Szellemes rajzoló-másoló gép
Több évszázadon át használtak egy olyan eszközt, amelynek neve azt jelentette, hogy „minden rajzolása”. Ez volt a pantográf, amelyben tehát az „ír, rajzol” jelentésű „graphó” szót találjuk. (Ennek szintén több származékát is ismerjük, így például a grafittit, a grafikust és a grafikát, a grafikont, a grafológiát és a grafomániát, de a grafit anyagnév is ebből származik.)
|
A 17-dik századi jezsuita pap, Christoph Scheiner szellemes találmánya több évszázadon át segítette mind a műszaki, mind az egyéb területeken dolgozó rajzolók munkáját. (Az illusztrációt készítette: AlphaZeta) |
A pantográfot Christoph Scheiner jezsuita pap találta fel 1603-ban, és a vonalas rajzok felnagyításának lehetőségét oldotta meg ezzel az eszközzel. A pantográf négy mozgatható karból áll, amelyek együtt paralelogrammát alkotnak. Minden kar végpontján van egy csukló. Az egyes karok közül kettő túlnyúlik a csuklón. Ezt a szellemes rajzológépet több évszázadon át több területen is használták, így például a névtáblák gravírozásához, ékszereknél vagy a pénzérmék gyártásánál, de hitelesített aláírásokkal ellátott dokumentumok másolásához is alkalmazták egy továbbfejlesztett másolatát. Mára a számítógépek vezérelte gépek az iparból kiszorították, de bizonyos játékoknál még tovább él a mechanizmusa.
Mindent – de csak gesztusokkal
És végül említsük meg a pantomimet is, amelynek nevéről viszont könnyű rájönni, hogy mit fed. A „mim”-et sokan ismerik, akár a „mimika” (arcjáték), akár a „mimikri” (más dolgok alakjának, színének utánzása) vagy általában a „mímelés” (utánzás) szavakból. Ugyanígy az is ismert, hogy az ókorban „mimus” (mimusz) volt a színészek neve. Az összetétel tehát azt jelenti, hogy „mindenutánzás”.
| A leghíresebb pantomimművész a francia Marcel Marceau volt, aki a múlt század közepén bűvölte el a világot, és újította is meg a műfajt. Egyik fontos eszköze volt a túlzás, amellyel a legegyszerűbb, hétköznapi helyzetekből is képes volt frenetikus jeleneteket kihozni. Az itt látható videón éppen a széllel való viaskodás drámai mivoltát mutatja be. (Kép: By press photo - ebay, Public Domain) |
És valóban: aki pantomim-játékot ad elő, az nem a hangjával, a szavaival, hanem kizárólag a gesztusaival, a testmozgásával jelenít meg, még olyan helyzeteket is, amelyekben pedig a főhős kapcsolatban áll – tehát mintegy párbeszédet folytat – tárgyakkal, személyekkel, állatokkal vagy jelenségekkel. A pantomimnak az a lényege, hogy a nézőnek a szavak teljes mellőzésével előadott jeleneteket kell magában „lefordítania”, ezeket abból kell megértenie, hogy a mímus milyen mozdulatokkal jeleníti meg azokat, előtte.
A mai pantomim a középkori színjátszásból, a commedia dell’artéből, vagyis az improvizatív játékból ered, és az egyik legnagyobb hatású, legnépszerűbb előadási forma. Ám mivel különösen nagy érzékenységet, tehetséget és koncentrációt igényel, és emellett sok lemondással is jár (hiszen így jelentős színházi szerepektől esnek el), ezért a színészek közül csak kevesen választják a pantomimet a hivatásuknak. Akik mégis ezt választják, azok viszont kárpótlásként többnyire világhírűek lesznek. Hogy kik tartoznak ezek közé, ahhoz itt kapsz egy névsort.
A fenti felsoroláshoz pedig még annyit, hogy az itt említetteken kívül természetesen még számtalan szavunk kezdődik a „pan” szócskával, ezeknek azonban nem mindegyike ered ugyanebből a görög kifejezésből. Ezért például a „panel”-t, a „panasz”-t, a „panamázás”-t, „panzió”-t vagy a „Panni”-t semmiképp se soroljuk be az olyan fogalmaink közé, amelyekben mindenképp ott kell lennie a „minden”-nek is.
Lévai Júlia
Babilon Kiadó webáruház – Mi MiCSODA, LOGICO, Mágikus állatok iskolája, babakönyvek, ismeretterjesztők és regények gyerekeknek. Kiadói kedvezmények.