Meteorit a bíróság előtt

Furcsa per zajlott 1954 végén az egyik alabamai bíróságon (USA). A kérdés az volt, kié lesz az a meteorit darab, amely nemrég zuhant be egy sylacaugai házba. A ház másutt lakó tulajdonosa és az ott élő bérlők ugyanis egyaránt a sajátjuknak érezték az égi jövevényt, és mivel nem tudtak megegyezni, a tulajdonos a bírósághoz fordult.

Szokatlan helyen és szokatlan nagyságban

1954. november 30-án a 34 éves Ann Hodges ebéd után szokás szerint lefeküdt aludni. A férje dolgozott, így ő egyedül volt otthon. Egy idő után azonban hatalmas robaj és egy még riasztóbb ütés ébresztette fel az alvásából. Mint később kiderült, egy 4,5 milliárd éves és körülbelül 8,5 kilogrammos bolygóközi „utazó” zuhant a házra. Áttörte a plafont, majd beleütközött a rádiót tartó polcba és arról éppen az ő derekára pattant. És bár a paplan némileg enyhítette az ütést, a különösen nagy sebességgel érkező és tűzforró tárgy súlyos sérülést okozott Ann testén.

Ez volt az a meteorit, amely 1954-ben becsapódott Ann Hodges hálószobájába. (Kép: Tom McHugh, Science Source)

A meteoritok a világűrből származó, természetes objektumok, különféle ásványi összetételű, kisebb-nagyobb kövek. Miután belépnek a bolygó gravitációs terébe, onnan már egyenesen zuhannak a talaj felé. A Földdel naponta több milliárd meteorit találkozik, ezek jó része azonban olyan piciny, hogy már akkor elég a légellenállás okozta súrlódástól, amikor beér a bolygónk légkörébe. A nagyobb darabok felforrósodnak és tűzgolyókként zuhannak tovább, de általában ezek is elégnek, mielőtt földet érnének.

Annt azonban egy lassabban elégő, viszont annál nagyobb erővel becsapódó tűzgolyó találta el, amelyet végül csak a tető fékezett le valamennyire, és amely viszont még át tudta égetni a paplanát is. A közelben éppen ott dolgozott egy geológus is, aki a riadalom hírére azonnal odasietett. Tőle aztán Ann, a hazaérkező férje és az odatóduló szomszédok hamar megtudhatták, hogy a szoba közepén egy meteorit fekszik. Azonban a városban, a tudósítások szerint, nem mindenki hitt a geológusnak.

Mivel abban az időben az USA és a Szovjetunió között hidegháború zajlott (ez azt jelentette, hogy a harcot nem konkrét fegyverekkel vívták, hanem a politika és a diplomácia eszközeivel), sokan inkább egy váratlan szovjet katonai támadást sejtettek a becsapódás mögött. Mások a becsapódást megelőző vakító fények láttán azt feltételezték, hogy repülőgép zuhanhatott le.

Az izgalom még sokáig megmaradt a városban és a rémhírterjesztés sem akart alábbhagyni. Hiszen tény, hogy a meteoritok inkább a tengereken vagy a lakatlan területeken szoktak földet érni, az eset tehát valóban szokatlannak számított. Mindenesetre a város rendőrfőkapitánya magához vette a szürkésfekete követ, és átadta a légierőnek. A testület azután további szakértők bevonásával hitelt érdemlően bizonyította, hogy a kődarab valóban egy meteoritból származik, amely a zuhanásakor kettétört. Mint később kiderült: egy másik darabját szintén megtalálta valaki egy mező szélén, de erről akkor még nem sokan tudtak.

A meteorit jókora zúzódást idézett elő Ann Hodges derekán. Ő egyébként azóta is az egyetlen, akit bizonyítottan eltalált egy meteorit. Balesetéről és az otthonában okozott károkról a Life magazin adott részletes tudósítást. (Kép: Jay Leviton, The LIFE Images Collection via Getty Images, Getty Images)

Ezután már csak azt kellett eldönteni, hogy hol is helyezzék el a különleges darabot. Érdekes módon az fel sem merült, hogy a tárgy az állam tulajdona is lehetne. Ezért az eset kárvallottja, Ann szabadon kiállhatott amellett, hogy náluk legyen a meteorit, hiszen az, úgymond, „személyesen” őt ütötte meg. Még azt is hozzátette, hogy „azt hiszem, Isten ezt nekem szánta”. Ám ekkor a ház tulajdonosa, Birdie Guy azzal állt elő, hogy jogilag őt illeti meg a tárgy, hiszen az ő tulajdonában álló területre esett.

Mivel a tulajdonos és a bérlők nem tudtak megegyezni, a bírósághoz fordultak. A döntés pedig végül az volt, hogy a tulajdonjog mindent felülír. Vagyis hiába, hogy az alperes (Ann) került kapcsolatba a vita tárgyával, mivel ehhez a kapcsolathoz ő semmiféle értékteremtő vagy hasznot termelő tevékenységgel nem járult hozzá, ezért az számít, hogy a hely kinek a tulajdona.

A peren kívüli egyezség és következményei

Csakhogy ezután Birdie Guy azt tapasztalhatta, hogy a közvélemény nem mellette áll, hanem a megsérült Annt támogatja. Az emberek úgy tartották volna igazságosnak, ha Ann viheti haza a rázuhant követ. Ezért végül peren kívüli egyezségben Birdie mégis lemondott a vágyott meteorit darabról, és 500 dollár fejében átadta a Hodges házaspárnak.

A férj, Eugene anyagi hasznot szeretett volna húzni az égből pottyant ajándékból, ezért árulni kezdte a meteoritot. Csakhogy a meteorit önmagában, tárgyként senkit sem érdekelt, hiába volt különleges formájú, egyedi kő. Számukra a történet volt az izgalmas, és a sztori „főszereplője”, úgy látszik, nem ért nekik annyit, hogy pénzt is adjanak érte. Így végül a házaspár 1956-ban odaadományozta a meteoritot az Alabamai Természettudományi Múzeumnak, ahol ma is meg lehet tekinteni.

A különleges esemény valószínűleg nem tett jót a házaspárnak, mert 1964-ben elváltak. Ann ezután egyik betegségből a másikba esett, és végül 52 éves korában meghalt egy silacaugani idősotthonban. (A történetet később a  The Day of the Meteorit Sylacauga nevű internetes portál tette közzé.)

A másik fele több szerencsét hozott

Az ütközéstől kettévált meteorit másik darabja több szerencsét hozott a megtalálójának. Ez szerencsére senkire sem zuhant rá: egy távoli földút szélén landolt. Ott ütközött bele hazafelé menet egy Julius Kempis McKinney nevű gazda az öszvérek húzta szekerével. Mivel ő még nem hallott arról, hogy mi történt aznap Ann Hodges-szal, azt gondolta, hogy egy közönséges sziklaomlással van dolga, így félretolta az idomtalan fekete követ az útból, és hazament.

Amikor azonban másnap értesült a becsapódásról, rájött, hogy ez is a meteorit része lehet, ezért visszament, és hazavitte a követ, amellyel azután a gyerekei jókat játszottak. Ő maga eközben keresett egy tapasztalt ügynököt, aki segített neki vevőt találni a különleges kőre. Így aztán sikerült annyi pénzért eladnia a „leletet”, hogy abból nagyobb házat és korszerű autót is tudott venni. Végül a meteorit két darabja ismét összetalálkozott: miután ez a meteoritdarab is bekerült ugyanabba a múzeumba, ahol most együtt láthatók.

Lévai Júlia

Érdekelnek a világűrrel kapcsolatos könyvek? Ezeket ajánljuk:
Mi MICSODA – Nemzetközi Űrállomás
Mi MICSODA A bolygók és az űrutazás – Irány a világűr!
Mi MICSODA Junior – A világűr