Az eset a Watergate irodaházról kapta a nevét, amely akkoriban épült az Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban, a Potomac folyó partján. Mivel korszerű is volt, és könnyen meg is lehetett közelíteni, hamar népszerűvé vált, így egyebek közt a Demokrata Párt is itt bérelt magának helyiséget. Ám hamar kiderült, hogy amikor a párt munkatársai esténként, dolguk végeztével elhagyják az irodáikat, azokban hamarosan mások jelennek meg, akik nemcsak lehallgató-készülékeket helyeznek el, de az iratok közt is kutatnak, sőt, még közéjük is csempésznek egy s mást. Ezek az emberek pedig nem máshonnan érkeztek, mint egyenesen az elnök, Richard Nixon közvetlen környezetéből.
Miért nem kellett kulcs az irodaház alagsori ajtajához?
Mint minden irodaháznál, ennél is az volt a dolgok rendje, hogy miután az ott dolgozók távoznak az épületből, annak területét a takarítók és a biztonsági őrök veszik birtokukba. Ez történt 1972. június 17-én is, amikor az egyik biztonsági őr, Frank Willis a ház parkolójában kezdte meg őrjáratát, és onnan indult az irodák felé. Ehhez egy olyan ajtón kellett átmennie, amelyet a biztonság kedvéért csak belülről lehetett kilinccsel kinyitni: kívül egy gomb volt a kilincs helyén, így csupán az tudott bejönni az ajtón, akinek volt hozzá kulcsa.
| A képen a Watergate épületkomplexum látható. Ma, a számítógépek korában már nem szükséges a garázson át belopóznia annak, aki információkat akar szerezni az elnök politikai ellenfeleiről, hiszen ezekhez az informatika eszközeivel is hozzájuthat. Ezt azonban az 1972-73-mas botrány után az USA-ban alighanem senki sem kockáztatja. (Kép forrása) |
Csakhogy Willis előtt az ajtó már attól kinyílt, hogy hozzáért a gombhoz – a kulcsát nem is kellett használnia. Ezután vette észre az ajtó oldalán, hogy valaki erős ragasztószalaggal fedte le a zár nyelvét, ezért az nem ugrott be az ajtófélfán lévő lyukba, és nem fogta meg az ajtót.
Az őr azt feltételezte, hogy egy takarító biztosíthatta ezzel, hogy amikor a nehéz porszívót viszi be a garázsból a házba, ne kelljen az ajtó nyitásával is bíbelődnie, és azután elfelejtette letépni a zárról a szalagot. Ő mindenesetre levette azt onnan, amire az ajtó a szokásos módon bezáródott. Ezután végigjárta a folyosót, és gondosan ellenőrizte az ajtókat, amelyek mindegyikét rendben találta.
Éjfél táján azonban tartott egy kis pihenőt, és kiment kávézni a szemközti bárba. Ám amikor ismét a garázson keresztül akart visszamenni, ugyanaz várta: a kilincs nyelvecskéjén most is egy ragasztószalag feszült. Ekkor már nem a takarítókra gyanakodott, hanem arra, hogy itt betörő garázdálkodhat. Ezért az alagsorban lévő telefonról felhívta a rendőrséget, ahonnan perceken belül meg is érkezett néhány nyomozótiszt, s velük együtt a Washington Post egyik ismert újságírója, Bob Woodward.
Ők azután vele együtt végiglopóztak az épületen egészen a hatodik emeletig, ahol pedig szintén könnyen nyitható ajtókra leltek. Ekkor csőre töltött pisztollyal bementek az első szobába, amelyben rögtön észre is vettek egy alakot, amint épp az íróasztal mögé próbált elbújni. Amikor felszólították, hogy föltett kezekkel jöjjön elő, az irattartó szekrény mellől is előlépett még négy férfi. Mindannyian gumikesztyűt viseltek, hogy ne hagyjanak ujjlenyomatot.
Azonnal igazoltatták és meg is motozták őket, mely során fényképezőgépek, lehallgató-készülékek, könnygáz-spray-k, álruhák és rengeteg, frissen nyomott készpénz került elő. Az egyikük noteszében a Fehér Ház egyik közvetlen vonalának száma is ott volt. Hamarosan kiderült, az illető egy korábban magasrangú CIA-tiszt, akit James McCordnak hívnak, aki akkoriban épp a Fehér Ház munkatársa volt. (A CIA a Central Intelligence Agency, magyarul a Központi Hírszerző Ügynökség rövidítése. Ez az Amerikai Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetségi hírszerző szervezete, a Hírszerző Közösség tagja. Erről itt olvashatsz.).
Ettől kezdve a nyomozók okkal feltételezték, hogy ezt az öt embert az elnöki rezidencián bízták meg a kémkedéssel, amit viszont akkor még nem tudtak bizonyítani. A másnapi Washington Postban természetesen már ott volt a letartóztatást végigkísérő újságíró, Bob Woodward cikke az eseményről, amely azonban még nem keltett különösebben nagy feltűnést, csupán annyit jelzett, hogy furcsa dolgok történtek az irodaházban. Ugyanakkor a hatóságok az újságíróval együtt folytatták a nyomozást, amelyhez a lap egy másik publicistája, Carl Bernstein is csatlakozott. A munkájukról közzé tett leleplező cikkek fokozatosan az újság legolvasottabb írásaivá váltak, és elkezdett érlelődni a botrány.
A nyomozás során fokozatosan kiderült: James McCord és a többiek az elnöknek, az ő kabinetfőnökének, illetve az újraválasztására alakult speciális szervezetnek dolgoztak. Ez utóbbi neve Az Elnök Újraválasztásáért Küzdő Állampolgári Bizottság volt, angolul Citizens’ Comittee to Re-Elect the President, amelyet CREEP-nek rövidítettek. A rövidítés később az egész akciót is szimbolizálta, mert a creep szónak önmagában is van jelentése az angolban, és az épp az eseménnyel is összefügg: azt jelenti, hogy „csúszik, mászik, lopódzik”. (Forrás, illetve A világ legnagyobb botrányai, Android Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1997.)
| Miután Nixon egyértelműen lelepleződött, az USA parlamentje már felkészült rá, hogy megindítsa vele szemben az ún. impeachment eljárást, vagyis a közjogi-alkotmányjogi felelősségre vonást. Ez egy olyan, számos országban bevezetett alkotmányos eljárás, amelynek során az ország törvényhozó szerve vagy legfelső szintű bírósága leválthatja az ország vezetőjét. Nixon azonban úgy döntött, nem vállalja ezt a szégyent, és ezért inkább maga mondott le a pozíciójáról. A kép a lemondása utáni pillanatot rögzítette. (Kép forrása) |
Mindezek mellett az is kiderült, hogy az elnöki hivatalban összeállítottak egy Ellenségek Listája feliratú dossziét, amelyben 200 személy és 18 vállalat neve szerepelt. A cél az volt, hogy az összeírtakat lejárassák: ennek érdekében lehallgatták őket, megpróbálták ellehetetleníteni a munkájukat, és igyekezetek bármilyen ürüggyel akár vád alá is helyezni őket. A célszemélyek közt az újságírók és ismertebb vállalkozók mellett olyan neves színészek is szerepeltek, mint például Paul Newman, Jane Fonda, Gregory Peck, Steve McQueen vagy Barbra Streisand.
Hogyan reagáltak a Fehér Házban a leleplezésre?
Amikor a nyomozás még csak a kezdeténél tartott, az elnök és stábja okkal reménykedett benne, hogy az embereik nem fogják elárulni őket, ezért minden módon igyekeztek elkendőzik a dolgot. Ennek céljából Nixon még egy speciális egységet is felállított, amely azon dolgozott, hogy a lehető legkevesebb információ szivárogjon ki az Ovális Irodából. Ennek munkája annyira sikeres volt, hogy a leleplezés és az elnökválasztás közt eltelt hat hónapban a nyomozók valóban nem jutottak hozzá perdöntő bizonyítékokhoz, így az ügy a nyilvánosságot nem tudta befolyásolni. Ezért Nixonnak sikerült másodszor is fölényesen megnyernie a választásokat, és 1972 novemberében ismét ő lett az elnök.
Mi indította el mégis a lavinát?
De aztán mégis akadtak olyanok, akiknek végül fontosabbá vált a saját bőrük mentése, mint a hatalom szolgálata. Ehhez persze az is kellett, hogy a nyomozó hatóságok kitartóan dolgozzanak az ügyön, és a kihallgatások során sikerüljön a gyanúsítottakat sarokba szorítani. Ezután az érintettek közül ketten is inkább elárultak néhány fontos részletet, csak ne kerüljenek maguk is börtönbe.
Az egyikük a már említett egykori CIA-tiszt volt, a másikuk pedig egy kormánytisztviselő, aki 1973. júliusában azt vallotta, hogy Nixon utasítására az Ovális Iroda összes beszélgetését rögzítették. Mindezek alapján az eljárás következő, egyúttal utolsó szakaszában már ezek a felvételek kerültek a középpontba, és így a rendőrség végre konkrét bizonyítékokhoz jutott, és számos kormánytisztviselő részvételét tudta igazolni. (A részletekről itt olvashatsz.)
Mindezek alapján Nixont magát nem azzal vádolták, hogy ő rendelte volna el a betörést (ehhez nem is volt elegendő bizonyíték), hanem hogy a hatalmával visszaélve nemtelen politikai akciókat támogatott, majd akadályozta a kongresszusi vizsgálóbizottságokat és az igazságszolgáltatást. Ezután Nixon minden kongresszusi támogatását elveszítette, és amikor megtudta, hogy képviselőház készen áll a vádemelésre, úgy döntött, hogy inkább lemond, és ezt 1974. augusztus 8-án be is jelentette. Így azt elkerülte, hogy a kongresszus és a szenátus leváltsa, azt azonban nem, hogy az USA egyetlen olyan, kriminális eseménye, amelyről kiderült, hogy az Államok hatalmon lévő elnöke kémeket küldött egy rivális párt irodáiba, immár örökre összekapcsolódjon a nevével, és őt magát egy politikai krimi legellenszenvesebb főszereplőjévé tegye.
Lévai Júlia
Babilon Kiadó webáruház – Mi MiCSODA, LOGICO, Mágikus állatok iskolája, babakönyvek, ismeretterjesztők és regények gyerekeknek. Kiadói kedvezmények.