Kasszandra és a trójai faló

Az ókori pogány vallás egyik legjellemzőbb vonása, hogy abban rengeteg jelenségnek, szakmának, tevékenységnek külön istene volt. A halandók fölött tehát itt nem egyetlen, örökéletű és mindenható lény lebeg, hanem több olyan istenség, amelynek megvan a maga behatárolható fennhatósága, mai szóval hatásköre. Ezeket az isteneket a görög-latin mitológia történeteiből ismerhetjük meg.

A pogány istenek olykor túlságosan is emberi módon viselkedtek

A „pogány” kifejezést utólag, az egyistenhit, azon belül a kereszténység megszilárdulásakor kezdték használni az ókori vallás megnevezésére. A szó a latin „paganus” származéka, és azt jelenti, hogy „vidéki, falusi”. Alkalmazásának az volt a közvetlen oka, hogy a kereszténység csak lassan jutott el a vidéki – tehát a Bizánctól (Konstantinápolytól), illetve később Rómától távolabb eső – helyekre, ami azt jelentette, hogy a városoktól távolabb erősebben élt a korábbi hitrendszer.

A 19-dik század romantikus művészetéből nem maradhatott ki a tragikus sorsú Kasszandra ábrázolása sem. A Londonban élő Evelyn De Morgan úgy állította be őt a festménye középpontjába, mintha egy piciny, tökéletesen elkülönülő, de annál idillibb szigetecskén állna. Azt, hogy ennek ellenére mégis igen nagy drámák résztvevője, az arca szomorúsága és a haja ziláltsága is jelzi, miközben a háta mögött egy lángoló, és láthatóan veszélyben lévő várost látunk. (Kép forrása)

A keresztény egyház, hogy jobban elérje a pogány hitűeket, bizonyos rítusokban és ünnepekben átvett bizonyos pogány elemeket. Így történt ez például a karácsonnyal is, amelyben a téli napfordulóhoz kapcsolódó fény-ünnep, vagyis az „új” fény megszületésének üdvözlése összekapcsolódik a vallás „legfényesebb” alakja, Krisztus születésével. Ugyanígy sok minden megmaradt a pogány istenek személyes jellegzetességeiből, cselekedeteiből is, hiszen lényegében azok is ugyanazokat az univerzális emberi értékeket, érzelmeket képviselték, amelyek a későbbi emberek életében is jelen voltak.

Az ókori mítoszokból azt is tudjuk, hogy bár ezek az istenek halhatatlanok voltak, a Földön emberi alakban jelentek meg. Emiatt az akkoriak képzeletében sokkal közvetlenebbül tudtak beleavatkozni a halandók világába, mint majd később a zsidó-keresztény egyistenhit Mindenható Istene. És mivel így mindannyian az ember által meghatározott, hétköznapi világban mozogtak, az is magától adódott, hogy az istenek olykor az emberekre jellemző bosszúvágynak is engedtek. Az ókor egyik leghíresebb jósnője, Kasszandra pedig épp ennek esett az áldozatává.

Hogy került kapcsolatba Kasszandra Apollónnal?

Kasszandra (későbbi, latinos átiratában: Cassandra) a trójai királyi pár, Priamosz és Hekabé lánya, Hektor és Parisz húga volt, akiről hamar elterjedt, hogy kiemelkedő szépséggel bír. Ennek híre az istenek lakhelyét, az Olümposzt is elérte, és ott Apollónt, a Nap, a művészetek és a jóslások istenét is kíváncsivá tette.

Apollón hamarosan leszállt az emberek közé, majd maga is látta, hogy a hír igaz. Úgy érezte, beleszeretett a lányba, és megpróbálta elcsábítani. Kasszandra azonban azt mondta neki, hogy csak akkor hajlandó viszonozni a szerelmét, ha megkapja tőle a jóslás képességét.

Akkoriban ugyanis a jóslás, a jövendőmondás az egyik legrangosabb, legmegbecsültebb foglalkozás, és jellemzően női hivatás volt. A papnőket és jósdáikat a társadalomban feltétlen tisztelet övezte, hiszen ők nemcsak az élet hétköznapi eseményeivel kapcsolatban mondtak jóslatokat, hanem a nagyobb közösségek életét meghatározó, történelmi jelentőségű versengések, harcok, csaták végkimeneteléről is. Mindezt ráadásul olyan révületben tették, amely mögött isteni hatást feltételeztek.

A jósdák olyan helyekre épültek, ahol a földnek vagy hegynek volt valamilyen kipárolgása, vulkáni eredetű kigőzölgése, amelyet könnyen lehetett a mélyben rejtező, isteni erők megnyilvánulásainak tekinteni. Hitük szerint a jósnők attól kezdtek különösen tisztán rálátni egy jövőbeli eseményre, hogy ezek az erők fizikailag is a befolyásuk alá vonták – elkábították vagy felajzották – őket. Erre utalt a „révület” kifejezés, amelyet pedig minden, pogány-kori nép ismert, és amely az ún. táltosok tevékenységének is az alapjává vált.

Mindezek okán a jósdák nem pusztán szokványos, közösségteremtő kultuszhelyek voltak, hanem politikai jelentőségű pontok lettek. Hadvezérek és egyéb, kiemelt szerepet játszó személyek is itt kértek segítséget egy-egy rájuk váró, nagyobb feladat előtt, és annak alapján dolgozták ki a stratégiájukat, hogy mire figyelmeztette őket a jóslat.

Ráadásul Apollón épp az az isten volt, akinek nevét egy időben a görögök egyik legjelentősebb kultuszhelye, a delphoi jósda viselte. Mi több, ennek népszerűsége még Zeusz főisten dodonai jóshelyének hírét is megelőzte. Kasszandra tehát jó alappal fordult Apollónhoz a kérésével, amelynek gesztusával az istenség hiúságát is legyezgette. Ezért Apollón készséggel megajándékozta őt a jövőbelátás képességével.

Miért lett mégis rossz vége a történetüknek?

Miután Kasszandra megkapta a vágyott képességet, dölyfössé vált ettől. Talán úgy is érezhette, hogy mivel Apollón részéről ez szinte csak egy rutin-cselekvés volt, amely az isteni mivoltából ered és a legkisebb erőfeszítést sem igényli tőle, ezért ő a köszöneten kívül nem tartozik neki ennél többel. Így azután, megfeledkezve a kettejük közti egyezségről, a következőkben már nem fogadta el az isten közeledését, sőt határozottan visszautasította őt. Apollón megharagudott rá, és úgy döntött, bosszút áll a lányon.

A trójai faló története szintén minden évszázadban megmozgatta a művészek fantáziáját. 2004-ben például egy amerikai-brit-máltai történelmi filmdráma is készült róla Wolfgang Petersen rendezésében. A forgatókönyv Homérosz Iliász című eposza alapján készült. A „főszereplő” alakját láthatóan a legnagyobb szakértelemmel tervezték meg, a korabeli lehetséges technikákból kiindulva. Ma a törökországi Çanakkale főterén találkozhatnak vele a járókelők, és képzelhetik el a látványa alapján, hogy vajon mit gondolhattak róla az átvert trójaiak. (Kép forrása)

Megtehette volna, hogy egyszerűen visszaveszi tőle az adományát, de ennél sokkal cselesebb büntetést talált ki. Azt, hogy bár Kasszandra a továbbiakban is gyakorolhatja a jövőbelátás képességét, de az emberek soha, egy percig se higgyenek neki. Ez pedig Kasszandra egész életét, sőt végül a halálát is fátumként határozta meg. Kasszandra nem tehetett mást, mint hogy annál nagyobb erővel próbálta meggyőzni az embereket a jóslatairól, minél kevésbé hittek neki. Ám mivel a jóslatai igazak voltak, így gyakran nemcsak ő, hanem a jóslatai szereplői is drámai helyzetbe kerültek. Vagyis Apollón bosszúja jóval túlnőtt a személyes büntetés hatókörén, és akár több nép sorsát is befolyásolta.

Mi volt a legnagyobb kudarc Kasszandra életében?   

Az akhájok (mai nevükön törökök) és a trójaiak közt zajló háború során Kasszandra többször is figyelmeztette a résztvevőket a legkülönfélébb veszélyekre, ám ezeket valóban senki sem vette komolyan. A háború tizedik évében következett be azután a legtragikusabb esemény, amely a trójai faló jól ismert esetével állt kapcsolatban. (Ennek történetéről részletesen itt olvashatsz.)

Az ötlet a görögök egyik legnagyobb hősétől, Odüsszeusztól származott, aki Pallasz Athéné sugallatára azt javasolta: építsenek egy hatalmas falovat, és belsejébe bújt katonákkal hagyják ott Trója kapuja előtt. Ők maguk pedig tegyenek úgy, mintha vert hadakként elvonultak volna. Hadd higgyék azt a trójaiak, hogy ez olyan ajándék, amely megvédi a városukat, és így majd maguk fogják bevinni a falaik mögé. Ahol pedig majd előjönnek az akhájok a ló belsejéből, és könnyedén legyőzik a város védőit.

A terv veszélyeire ketten is figyelmeztettek: az egyik Apollón isten papja, Laokoón volt, akit azonban a fiaival együtt rögtön megölettek, mint bajkeverőt. A másik Kasszandra volt, aki azonnal riadót fújt: megjósolta, hogy a ló a város feldúlásához vezet, és azt javasolta, hogy azonnal égessék el. A trójaiak azonban bolondnak nevezték, és boldogan ünnepelték a vélt győzelmüket. Hamarosan persze megtörtént, amit Kasszandra megjósolt: Tróját feldúlták az akháj seregek, és maga Kasszandra is hiába bújt el Athéné szentélyében, végül a győztes Agamemnón kezére került hadizsákmányként.

Ekkor azonban az istenek úgy rendelték, hogy ez egy ideig jót is hozzon a számára: Agamemnón társa lett, és két gyermeke is született a frigyből. Csakhogy hamarosan meg kellett látnia a jövőt: a diadalmas hősként hazatérő Agamemnón ellen a felesége, Klütaimnésztra, és az unokaöccse, Aigiszthosz merényletet tervezett a mükénéi trón megszerzése érdekében. Amire Kasszandra természetesen azonnal figyelmeztette is a párját, ő azonban, még az apollóni átok erejének hatására, nem hitt neki. Így végül miután megérkeztek Mükénébe, Kasszandra jóslata szabadon valóra válhatott: Klütaimnésztra és Aigiszthosz meggyilkolták a királyt és vele együtt Kasszandrát is.

A különleges képességű trójai királylány neve azonban örökre fennmaradt, és minden olyan helyzetben előkerül, amikor valaki hiába látja a jövőt és jósolja meg annak fontos eseményeit, nem hisznek neki. Az ilyen alkalmakkor ma is Kasszandrának nevezik a hoppon maradt személyt, vagy például Kasszandra-levélnek, ha esetleg ebben a formában írta le a jóslatait. (Ez utóbbi egyik nevezetes példája Kossuth nevéhez köthető: ő írt egy ún. Kasszandra-levelet Deák Ferencnek, amelyben ellenezte a Kiegyezés forszírozását. Erről itt olvashatsz.)

Természetesen az irodalom is megőrizte az alakját: Aiszkhülosz Agamemnón című tragédiájában és Euripidész Trójai nők című drámájában is fontos szereplőként bukkan fel. Így legalább az irodalomban és a színpadon keresztül mégis hatást tud gyakorolni, és a közönség soraiban ülők, ellentétben a kortársaival, hisznek neki.