Az állandó jellegű diplomáciai képviseletek rendszere Európában csak a középkor végén, az újkor elején alakult ki. Ebben a pápai állam és a Velencei Köztársaság is jelentős szerepet játszott. Ezt megelőzően a különböző népcsoportok, majd a később megformálódó államok inkább az alkalmi, esetlegesen szerveződő diplomácia változatos formáival tartották egymással a kapcsolatot.
Már a kőkorszakban is voltak diplomaták
A „diplomata” kifejezés alapja az „oklevél” jelentésű, görög „diplóma” szó, amely mögött a kettéhajtott fatáblán olvasható irat képe áll. A szó eredetileg a felsőfokú tanulmányok elvégzését igazoló iratok megjelölésére szolgált, de később a nemzetközi ügyekkel összefüggő dokumentumokra is ezt kezdték használni. Végül a latinos „-cia” végződés hozzátapasztása révén egy egész szakma, a diplomácia jelölőjévé vált.
| A híres agyagedény, amely az i.e. 2350 körüli időkből maradt fenn, és amely két mezopotámiai városállam megállapodását rögzíti. Szövegét sumér nyelvű ékírással rajzoltak bele az edény agyag-falába. Ez az eddig talált legrégibb fennmaradt diplomáciai dokumentum. (Fotó: Osama Shukir Muhammed Amin FRCP, Wikipedia) |
Művelői, a diplomaták már a kőkorszakban is megjelentek, amikor természetesen még nem ez volt a nevük (hiszen maga a „nemzet” és a „nemzetköziség” fogalma sem létezett). Nagyon is élő volt viszont annak igénye, hogy az egymás mellett vagy épp egymástól távol élő, különböző törzsek, nemzetségek között legyen kapcsolat, hogy ismerjék egymás tevékenységeit és szándékait. Ezért már a kőkorszakban élő embercsoportoknak is voltak hírvivőik, küldötteik vagy követeik, akik a törzseket közösen érintő ügyekről – például az árucserék lebonyolításáról, esetleg az általuk birtokolt határok tisztázásáról – tárgyaltak az arra kijelölt személyekkel.
A kutatások szerint a követek küldése élő gyakorlat volt például az ausztráliai Új-Dél-Wales egykori területén, a Fidzsi-szigeteken és az új-zélandi maoriknál. Ezeken a helyeken alakult ki a diplomácia egyik legfontosabb szabálya is: hogy ugyanis a küldötteket különleges státusz illeti meg. A törzseknek közös érdekük volt, hogy garantálják a követeik biztonságát és szabad mozgását, sőt bizonyos kiváltságokat is adjanak nekik. A korabeli útviszonyokat és az utazások hosszú időtartamát tekintve a biztonságnak különösen nagy szerepe volt ebben az időszakban, és ezért az sem volt lényegtelen, hogy kiket választottak ki küldötteknek.
Miért bízták meg gyakrabban a nőket diplomáciai feladatokkal?
Mivel a harcosok jellemzően férfiak voltak, érthető, hogy ha egy (vagy olykor több) idegen férfi érkezett egy törzs területére, az bizalmatlanságot váltott ki az ott élőkből. Ez tehát könnyen meghiúsíthatta a követ számára a feladata elvégzését, sőt akár az életébe is kerülhetett. Ha azonban egy küldött nő volt, akkor nem feltételezték róla, hogy erőszakosan lépne fel. A legtöbb helyen egyébként sem támadtak meg nőket (hiszen az ő munkájuk nélkülözhetetlen volt az élelemszerzés és általában az életfeltételek fenntartásában), ők tehát még a háborús területeken is szabadon mozoghattak.
Végül pedig az is a nők mellett szólt, hogy gyakran türelmesebben érveltek, mint a férfiak, akik nem mindig tudtak uralkodni az indulataikon. Így azután a világ több részén is természetessé vált, hogy nőket bíztak meg a követi munkákkal. Többek közt a maori törzsfőnökök is rendszeresen küldtek magas rangú nőket a bonyolult tárgyalások lefolytatására, de ez más kontinenseken is, így például Afrikában, az észak-amerikai indiánoknál vagy az eszkimóknál is jól ismert gyakorlat volt. (Afrikában egyébként a bantuk több törzse több évszázadon át tartott fenn egymással állandó kapcsolatot, a hírvivők révén.) Egy időben az is szokássá vált, hogy ha sikerrel járt a küldetés, a női delegáció a testi kapcsolatot is felkínálta a fogadó törzs férfi tagjai számára, hogy ezzel is megerősítsék az egyetértést.
Miután az ókorban már nem pusztán törzsi szerveződésekben éltek az emberek, hanem sorra alakultak meg a törvényekkel, hadsereggel és kijelölt határokkal is rendelkező államok, a hírvivők-követek feladatköre is egyre inkább kiszélesedett. Ebben a korban elsősorban a határokat érintő kérdések voltak azok, amelyek a legtöbb feladatot adták a követeknek.
Nem véletlen, hogy a legrégebbi fennmaradt diplomáciai dokumentum is egy határvita rendezését rögzíti. Ezt a sumer nyelvű ékírásos megállapodást egy agyagedényen találták meg, amely az i. e. 2350 körüli évekből maradt fenn. Az írás a Lagas és Umma nevű mezopotámiai városállamok közötti megállapodásról szól. Ugyanilyen kiemelkedő fontosságúvá vált a kereskedelemmel kapcsolatos megállapodások sora is, és természetesen az uralkodók, illetve hadvezérek közti viszony természete, hiszen ezen is múlott, hogy az országok háborúban vagy békében élnek-e.
Mit hozott a kereskedelem fejlődése az ókori államokban?
Az óindiai szemléletmód szerint például a diplomácia kifejezetten a háború elkerülésének és a béke megőrzésének a művészete. Manu törvénykönyve szerint „A béke és ellentéte (a háború) a követektől függ, mert ők teremtik és ők választják el a szövetségeseket. Az ő hatalmukban állnak azok az ügyek, amelyek a királyok között békét teremtenek vagy háborút okoznak”. A törvénykönyv emellett követeknek szóló tanácsokat is tartalmaz. Például „kerülni kell a barátságra utaló mértéktelen kijelentéseket, valamint a túlzott ígéreteket, amelyeket később esetleg meg kell szegni. Ugyancsak ne tegyen a követ ellenséges megjegyzéseket. Ne beszéljen és ne cselekedjék úgy, hogy az államának barátságos magatartását vagy megbízhatóságát kétségessé tehetné”. Az uralkodók számára pedig ezt javasolja: „az uralkodó sohase ölessen meg követet. Ha mégis megtenné, udvarával egyetemben pokolba jut. A követ – akár jó, akár rossz – mások ügyét képviseli, és ezért ő maga sohasem érdemelhet halált” (A törvénykönyv mibenlétéről és tartalmáról részletesen itt olvashatsz).
Az ókori Egyiptom ugyancsak élénk nemzetközi kapcsolatokat tartott fenn a Közel-Kelet országaival, köztük Indiával. A gazdasági kapcsolatok pedig együtt jártak a követek jelentőségének növekedésével. Hasonló változások jellemezték a görögök városállamokat és a Római Birodalmat. Mindkét helyen törvények gondoskodtak a diplomaták sérthetetlenségéről, amit a gyakorlatban kevés kivételtől eltekintve tiszteletben tartottak. A Római Birodalomban a sokféle kapcsolat fenntartására sokféle szervezetet hoztak létre. A szerződések, a háború és a béke, valamint az idegenek jogát a ius sacrum (a szent jog) szabályozta. Ebben a sokféleségben itt is közös vonás volt, hogy a követeket tisztelettel, megbecsüléssel fogadták, és magas szinten gondoskodtak az ellátásukról. (Kizárólag az ellenséges hatalmak követeivel voltak szigorúbbak: nekik igazolniuk kellett, hogy a római hadvezér hozzájárult jövetelükhöz, és általában nem jöhettek be a városba. Amíg a szenátus nem fogadta őket, addig csak alacsonyabb rendű tisztviselőkkel tárgyalhattak.)
Az ókorban tehát a követek, diplomaták munkája egyre inkább önálló és tiszteletreméltó szakmává vált, amelynek szabályait éppen ezért pontosan kidolgozták és törvényekben rögzítették. Így született meg már akkor annak törvénye is, hogy a követek szabad mozgását külön útlevéllel kell biztosítani (ezt egyébként elsőként az egyiptomiak vezették be).
| Talán nincs is még egy olyan sütemény, amelynek annyi változata lenne, mint a diplomatapudingnak. Mindenesetre ezt a kupola formájú süteményt még az is összekötheti a diplomatákkal, hogy az alakja feltűnően hasonlít az első diplomáciai dokumentumot őrző agyagedényre. Amire azonban a készítője egészen biztosan nem gondolt J (Fotó: Nagyonsüti) |
A speciális útlevél már akkor is azért volt fontos, hogy kizárja az olyan helyzeteket, amelyekben valamelyik fél esetleg azért dönt drámai módon rosszul, mert egy követ valamilyen jelentéktelen, praktikus akadály miatt nem tudott időben célba érni, és emiatt alapvető kérdéseket nem tudtak tisztázni a felek viszonyában.
A diplomata-útlevél a mai napig fontos eszköz a diplomáciában. Használatát mindig az aktuális körülményekhez igazítják. Az ókorban a követeket elsősorban a háborús veszélyekkel szemben védte az útlevél, ami azt jelentette, hogy csatamezőkön is sértetlenséget kellett biztosítani a számukra, de az egyéb területeken, utakon is tilos volt őket megtámadni. Emellett, ha hajóra vagy bármiféle, egyéb járműre volt szükségük, azok igénylésekor elsőbbséget kellett adni nekik. Ugyanígy a szállások terén is előnyöket élveztek.
Ma az útlevél birtokosainak kedvezményei jóval több területre terjednek ki, mint az ókorban. Így ők például a vízumköteles országokba is vízummentesen utazhatnak be, a határokon mentesülnek a sorban állástól, illetve a vámvizsgálattól, ha autóval utaznak, jogosultak a diplomata-rendszám használatára, utazásuk a szárazföldön és a levegőben egyaránt adómentes, s a vendéglátó országba külföldről érkező jövedelmük is az.
A diplomata-útlevél használatát egyébként a hivatásos diplomatákon túl a további, fontos politikai szerepet betöltő személyekre – például elnökökre-miniszterelnökökre, miniszterekre, országgyűlési képviselőkre, államtitkárokra, ombudsmanokra stb. – is kiterjesztik. És mivel a diplomata-útlevél a védettség mellett megannyi más előnnyel is jár, szinte a megszületése óta összekapcsolódott a legkülönfélébb visszaélésekkel.
Ahogyan egykor egy-egy király vagy császár kegyeltje annak ellenére különleges útlevelet kapott, hogy a tevékenységének semmi köze nem volt semmiféle diplomáciához, úgy ma sem ritka, hogy mondjuk egy miniszterelnök kedvenc sportágának vezetője vagy kiváltságosként kezelt üzletembere diplomata útlevéllel utazgathat, és világszerte élvezheti az azok által nyújtott kiváltságokat.
A „diplomata” szó azonban nemcsak útlevelek, hanem annál hétköznapibb dolgok jelzőjévé is vált, az idők során. Így született meg például a diplomatatáska és a diplomatapuding fogalma is, amelyek használatához, illetve fogyasztásához azonban már sem a kiemelkedő tárgyalási képességre, sem a vezető szerepben lévő politikusok protekciójára nincs szükség.
Lévai Júlia
Babilon Kiadó webáruház – Mi MiCSODA, LOGICO, Mágikus állatok iskolája, babakönyvek, ismeretterjesztők és regények gyerekeknek. Kiadói kedvezmények.