Ha kicsit jobban szemügyre vesszük ezeket a bútorokat, feltűnnek a thonet stílus közös jellemzői. De honnan a név? A válasz egyszerű: így hívták azt a művészi hajlamú mesterembert, aki megálmodta a bútoroknál alkalmazott, lágy és ívelt vonalakkal jellemezhető stílust. A német Michael Thonet (mihael tonet) a 19-dik század elején, elsősorban a székeivel forradalmasította a bútorgyártást.
Mit látott maga körül gyerekként a későbbi bútorgyáros?
Michael Thonet 1796-ban született a Rajna menti Boppardban (ez egy Koblenztől délre fekvő város). Édesapja tímármester, vagyis bőrök kikészítésével és feldolgozásával foglalkozó iparos volt. Akkoriban a mesteremberek műhelye többnyire a családi házuk földszintjén volt, ahová a családtagok bejárhattak. A Thonet papa műhelyében a szokásosnál is színesebb tevékenység zajlott. Hiszen a tímároknak egyszerre kellett érteniük ahhoz, hogy milyen anyagokat és hogyan kell felhasználniuk a bőr áztatásához, töréséhez, szőrmentesítéséhez és pácolásához, plusz ahhoz is, hogy a már kellőképp rugalmassá tett anyagot miként kell megvarrni és talppal ellátni, hogy lábbeli legyen belőle.
| A nagy sikerű 4-es számú modellt a bécsi Daum kávéházból ismerte meg a korabeli közönség. Ahogy a többi széken, ezen is jól érzékelhető a tervező törekvése az egyszerűségre, valamint a hajlékonyságra és az eleganciára. Ebből a modellből 1851-ben 400 darabot szállítottak a pesti Angol Királynő Szállónak. Az ehhez hasonló 14-es számú székből később, 1930-ig ötvenmillió darab készült, és még ma is gyártják, a világ minden táján. (Kép forrása) |
A gyermek Michaelnek is sokféle élményben lehetett része az apja műhelyében. A róla szóló leírások szerint a kisfiú maga is kiemelten érdeklődött a kézművesség iránt, s a kortársainál megszokott játékok mellett számára fontosabbak voltak a fadarabok és a faragásukra alkalmas szerszámok. Látva ezt, szülei az asztalosok iskoláiba íratták be őt, ahol alaposan kitanulhatta ennek a szakmának mind a történetét, mind a mesterfogásait. (Forrás)
Hozzáértő asztalosmesterként pedig azt is meg tudta ítélni, hogy melyek az erényei, és esetleg a hiányosságai annak a stílusnak, amelynek jegyében a korabeli városi lakások bútorait készítették. Így amikor később azon kezdett gondolkodni: hogyan lehetne megújítani, korszerűbbé és könnyedebbé tenni a felmenői által használt bútorokat, tudása birtokában már nem volt nehéz eldöntenie, hogy mivel is kezdje a modernizálást.
A barokktól a modernitásig
Thonet fiatalkorában az európai bútorok arculatát általában a 16 -17-dik századtól uralkodó barokk stílus határozta meg. Ezek a bútordarabok jellemzően tölgyből vagy diófából készültek, és a testesség, a masszív darabosság, merevség ugyanúgy jellemezte őket, mint a könnyedség és a hajlékonyság, amely elsősorban a faragások gazdagságában, kacskaringóiban és érzelmes játékosságában volt jelen.
Ha tehát valaki meg akarta újítani a bútorok addigi stílusát, annak nem kellett mindent megtagadnia az addigiakból: volt miből kiindulni a továbblépéshez. Thonet maga is egyszerre akarta megőrizni és meg is változtatni, elsősorban a székeket érintően mindazt, amit maga körül látott, amire pedig őt a kiskora óta kitartóan fejlesztett kreativitása és kézügyessége mindenképp alkalmassá tette.
| A Thonet-műhely katalógusának fedőlapján együtt láthatók a cég legkülönfélébb székei, amelyeket a mester együtt a Gebrüder, vagyis Testvérek címmel tett közzé. Középütt pedig egy ugyancsak jellegzetes thonet-asztal. (Kép forrása) |
A megújítás felé vezető úton számára jól láthatóan a hajlékonyság volt a legfontosabb fogalom, amelyre az addigiakban is talált számtalan példát. Ezek azonban inkább az egyes bútordarabok díszítéseinél jelentek meg, miközben épp a legtöbbet használt bútordarabok, vagyis a székek szerkezetében nem, vagy csak csekély mértékben voltak jelen. Thonetet valószínűleg a hintaszékek talpának vonala késztette arra, hogy az ívelt, a hajlékonyság érzetét keltő formát emelje ki az egyéb elemek közül, és hogy ezt a stabil székek szerkezetébe is bevigye.
Amikor 1819-ben megnyitotta asztalosműhelyét, többféle bútort gyártott, de ekkor is a székek érdekelték a legjobban. Eközben egyébként meg is nősült, mely házasságból tizenhárom gyermek született, akik közül azonban csak öt fiú érte meg a felnőttkort. (Abban a korban ez a halálozási arány sajnos még mindig eléggé általános volt, elsősorban a járványok és az akkor még gyenge kínálatú gyógyszergyártás miatt.) A fiúk közül később négyen is a bútorkészítést választották szakmául. Ahhoz, hogy Michael megvalósítsa a bútorokkal kapcsolatos elképzeléseit, olyan technikákra volt szüksége, amelyekkel az eddiginél merészebben és látványosabban lehet a felhasznált fát meghajlítani, de anélkül, hogy az a gyártás vagy a használat során könnyen eltörjön.
A fa hajlításával Thonet 1830-tól kezdett intenzívebben kísérletezni, és eközben sokféle módszert kipróbált. Legfontosabb leleménye az volt, hogy vastag furnérlemez-csíkokat ragasztott össze, majd ezeket gőzöléssel hajlította meg. Ezzel az eljárással az addigiaknál jóval könnyedebb hatású és elegánsabb látványú karfákat, illetve szék- vagy ágytámlákat tudott előállítani. Emellett a módszernek nagy előnye volt az is, hogy mivel ehhez már nem kellett kézi faragás, ugyanazokat a formákat az addiginál sokkal gyorsabban és több példányban is le tudta gyártani. Ezért a műhelyéből hamarosan sorozatban kerültek ki a karos- és támlásszékek, ágyak és kanapék, díszes homlokzatú szekrények.
És mivel ezek valóban újdonságot jelentettek a bútorok terén, hamar elterjedt a hírük. A Thonet-féle ágyak, de különösen a székek gyorsan divatosak lettek. A mester hamarosan hírnevet is szerzett magának, ami a rangosabb kiállításokra is belépőt jelentett a számára. Ilyen kiállítás volt az is, amelyet 1841-ben az akkor 86 éves Metternich herceg is meglátogatott. (Ő azonos azzal az 1848-as időszakból is ismert osztrák kancellárral, akinek a forradalmak kitörésekor le kellett mondania, ám aki ezt megelőzően okos diplomáciai munkájával és műveltségével nem egyszer a modernizálást, illetve a reformszellemet is képviselte. (Életrajzát itt olvashatod.)
A neves vendégnek pedig annyira megtetszett Thonet egyéni stílusa, hogy azt javasolta neki, települjön át a Monarchia fővárosába, Bécsbe, ahol sokkal több lehetősége nyílhat az érvényesülésre. Egyúttal biztosította arról, hogy ha elfogadja az ajánlatát, akkor az udvar támogatását is megszerzi számára.
Thonet elfogadta az ajánlatot, de nem rohant ajtóstul a házba. A következő évben, 1842 tavaszán először csak egy mintakollekcióval utazott el Bécsbe, amelyet azután – valóban a herceg révén – bemutattak az uralkodónak, V. Ferdinándnak. Mivel az elnyerte a császár tetszését, ugyanazon év júliusában Thonet megkapta a jogot a bécsi császári udvari kamarától a letelepedésre és a hajlított bútorok gyártására. Kezdetben azonban még mindig nem telepítette át Bécsbe a műhelyét, hanem alkalmazottként-tervezőként dolgozott egy neves bútorgyárban, ahol olcsó bútorok készítésével foglalkoztak.
Itt ismerkedett meg egy ugyancsak jó nevű angol építésszel, aki akkoriban a Liechtenstein-palota (mára múzeumként látogatható, hercegi gyűjtemény) átépítését vezette, és aki meghívta őt az építkezéséhez. Ott pedig egy parkettagyártóval is találkozott, akinek elmondta a fa alapanyagok kezelésével összefüggő újításait, és ezzel jelentősen megkönnyítette az ottani munkákat. Az ő módszere felhasználásával azután sokkal gazdaságosabban el tudták készíteni a palota padlójának körmotívumait.
Végül Thonet 1849-ben kezdte meg Bécsben az önálló bútorgyártó tevékenységét, amelybe a már a felnőtt fiait, Franzot, ifj. Michaelt, Augustot és Josefet is bevonta. Műhelyükben természetesen ugyanazt az otthon is alkalmazott stílust használták és fejlesztették tovább, de itt már jelentős mértékű sorozatgyártással is kísérletezhettek. Mindez pedig még annál is nagyobb népszerűséget hozott a thonet-bútorok számára, mint odahaza, hiszen Bécsben jóval élénkebb volt a forgalom, mint a szülővárosában. Hamarosan világhírűvé is vált a thonet stílus, és egyre több helyen emlegették alkotóját úgy, mint a bútorgyártás forradalmi megújítóját.
Emellett további üzemek települtek például Nagyugrócra, Oszlányba, Zsámbokrétre, és az egykori monarchia számos városába. A gyárak általában a nagyobb bükkerdők közelében épültek, de fontos szempont volt, hogy a közelben legyen vasútvonal is. Ugyanígy Thonet üzletházak is nyíltak, egyebek közt Bécsben, Berlinben, Hamburgban, Párizsban, Londonban és Pesten. Thonet sikeréhez az is hozzájárult, hogy a mesternek a kereskedéshez is jó érzéke volt: ő nyomatott elsőként olyan, jól áttekinthető és kiemelkedően szép katalógust, amelyben az érdeklődők gyönyörű rajzokkal és magyarázó szövegekkel találkozhattak, és ezek alapján rendelhették meg a cégtől a számokkal is ellátott, kiválasztott darabokat. (Erről még itt olvashatsz.)
A thonet-szék pedig, amelyet gyakran neveznek a székek székének, nagyjából 200 év alatt világszerte az egyik legsikeresebb dizájn-termékké vált. Az újító tevékenységében fáradhatatlan asztalos ezzel nemcsak a világ egyik legsikeresebb tömegtermékét alkotta meg, hanem a bútorai kecses felépítésével megteremtette a szerves átmenetet is a kissé már nehézkessé váló barokk és a 19-dik századi szecesszió, majd az 1920-30-as években kibontakozó Art deco és a Bauhaus stílusa között.
Lévai Júlia
Babilon Kiadó webáruház – Mi MiCSODA, LOGICO, Mágikus állatok iskolája, babakönyvek, ismeretterjesztők és regények gyerekeknek. Kiadói kedvezmények.