A második világháború idején az 1940-es és 1944-es nyári olimpiát nem tartották meg, de 1945 után már nem volt akadálya a folytatásnak. A következő olimpiai év 1948 volt, amikorra London kapta meg a XIV. nyári olimpiai játékok rendezésének jogát.
A nehéz anyagi helyzetben azonban minden ország számára súlyos gondot jelentettek az előkészületek, illetve a kiutazások anyagi hátterének biztosítása, így a kormányok minden lehetőséget igyekeztek kihasználni. Ez Magyarországon is így volt, ahol egy véletlen és egy abból született ötlet is hozzájárult a helyzet javításához.
Honnan jött az ötlet?
Az ötletadó az a dr. Sas László volt, aki közgazdászként kereste a kenyerét, de az emberek elsősorban néhány fülbemászó sláger zeneszerzőjeként ismerték. Dalai már a negyvenes évektől gyakran szóltak a rádióban, később pedig az egyik száma a Csinibaba című film sikeréhez is hozzájárult.
1947-ben dr. Sas László elsősorban a pénzügyekre figyelt, mint a pénzügyminisztérium egyik osztályvezetője. S miközben őt is foglalkoztatta, hogy honnan lehetne forrásokat biztosítani az olimpiai előkészületekhez, véletlenül a kezébe került egy svájci újság, amelyben egy sportfogadási játékról is voltak információk. A játékot totónak hívták, és Svájcban már 1938 óta ismerték.
|
|
A totót nemcsak sokáig népszerűsítették utcai plakátok. Ezeket gyakran a legkiválóbb grafikusok készítették, ahogyan ezt is. A labdafejű szelvényemberkét Macskássy János (1910-1993) rajzolta 1959-ben. Ő egyébként harminc éven át készített totós-lottós plakátokat. (Kép forrása)
|
Ezt megelőzően egyébként először Angliában lehetett fogadást kötni gólarányokra, illetve a labdarúgó-mérkőzések várható eredményeire, 1921-től, majd a svéd állam adott koncessziót ilyen játék szervezésére, 1934-ben. Ezután következett Finnország, ahol 1940-ben vezették be a totót, majd 1946-ban Olaszország és Spanyolország.
1947-ben Sas László tehát a totóról olvasott az újságban, és azonnal felismerte, hogy a játék révén az állam is jelentős bevételekhez juthat. Ezért javasolta a minisztérium vezetésének, hogy kezdjenek el foglalkozni a totó hazai bevezetésével. A pénzügyminiszter egyetértett a javaslatával, és további személyek bevonásával máris felállítottak egy intézőbizottságot (ennek maga Sas László is a tagja volt). Ennek céljai közt első helyen szerepelt, hogy a játékból befolyt pénzekből az olimpikonokat szeretnék hatékonyabban segíteni. Ezután példás gyorsasággal elindították az új játék megszervezését, s így a fogadás előkészítése végül csupán néhány hetet vett igénybe. Eközben egy piackutatást is elvégeztek, hogy pontosan felmérjék az igényeket.
Milyen volt a totózás rendszere?
A többféle lehetőség közül a játék típusához a leginkább közérthető 12 főmérkőzéses angol totót választották mintának. Ez azt jelentette, hogy a magyar fogadóknak is 12 főmérkőzést és 4 pótmérkőzést kínáltak. Egy szelvényen, amely egyhasábos volt, egy játékot lehetett benyújtani, s az elért találatokat három nyerőosztályban: a 12-es, 11-es és 10-esben fizették ki. Amikor nem volt 12 találatos szelvény, olyankor a 9-esekre is fizettek.
Mindezek mellett a további technikai részleteket is pontosan meghatározták. Eldöntötték, hogy az első fogadási esemény 1947. október 17-dikén lesz, és hogy már október 7-én (szombaton) közlik azokat a mérkőzéseket, amelyekre fogadni lehet. A lebonyolítással a Postatakarékpénztárt bízták meg. Emellett azt is rögzítették, hogy a sportfogadást kezdetben Budapesten kívül hét városban – Debrecenben, Győrött, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Szolnokon és Szombathelyen – vezetik be, és hogy egy szelvénynek 3 forint 30 fillért lesz az ára.
Hogy minél sikeresebb legyen az akció, jelentős reklámkampányt is kidolgoztak, amelynek „A totó a magyar sport új alapja” volt a szlogenje. Népszerűsítéséhez számos plakát is készült, amelyeken az olimpia is hangsúlyosan jelen volt.
A totózás az alapos előkészítés után 1947. október 19-dikén vette kezdetét, és igen hamar népszerűvé is vált. (Később az egyetlen szünet a játék életében 1956 november-decemberében állt be, amikor a forradalom miatt nyolc hétig a meccsek is elmaradtak.)
A sportolók olyannyira átérezték a jelentőségét, hogy maguk is részt vettek a beérkező szelvények válogatásában és feldolgozásában. Mivel akkor még nem voltak ehhez számítógépek, ez meglehetősen hosszadalmas munkát jelentett. A siker nyomán keletkező bevételek azonban bizonyára kárpótolták őket. (A játék első lezárásakor egyébként egy darab 10 találatos volt, 11 és 12 találatos szelvény nem akadt.)
Ami pedig az olimpiai sikereiket illeti, azokról a következőket lehet elmondani: 1948. július 29. és augusztus 14. között Magyarországról 128 fő – 107 férfi és 21 nő – vett részt a londoni olimpián. Egyéni számban Elek Ilona tőrvívó – aki egyébként a magyar sport első női olimpiai aranyérmese volt – itt is meg tudta védeni a tizenkét évvel korábban megszerzett bajnoki címét. Ugyanígy ismét olimpiai bajnok lett az 1936-os olimpián aranyérmes Gerevich Aladár és Berczelly Tibor, férfi kardvívásban. (Az összesen hétszeres olimpiai bajnok magyar vívó, Gerevich Aladár ezen az olimpián nyerte egyetlen egyéni bajnoki címét.) Papp László ökölvívónak pedig itt indult el felfelé a csillaga: Londonban lett először olimpiai bajnok, középsúlyban.
Végezetül pedig egy kis muzsika. A totózás bevezetőjének ötletadója, dr. Sas István írta a Bikiniben láttam meg őt kint, a strandon… kezdetű slágert is, amelyet sokan a Csinibaba című filmből ismernek. A filmben a Kispál és a Borz nevű együttes előadásában halljuk, ezt megelőzően azonban Németh József énekelte. Érdekessége, hogy a szövegíró Rákosi János mintha igazodott volna a zeneszerző szakmájához. A bikinis lány látványa kapcsán azt tartotta a legfontosabbnak elmondani, hogy a szóban forgó ruhadarab olyan kevéske anyagból készült, hogy csak csodálni tudja a viselője tudatos pénzügyi fegyelmezettségét: „Még sose láttam ilyen takarékos nőt”. :)
Lévai Júlia