Az egyik ilyen a Jut még eszedbe, kedvesem…kezdetű, könnyed hangvételű, és könnyen meg is jegyezhető dal. Ezt még az Európai Parlamentben is hallgattuk, mégpedig 2020 januárjában. A jelenlévő különféle nemzetiségű képviselők ugyanis ezzel búcsúztatták az Unióból kilépő Nagy-Britanniát (Egyesült Királyságot).
Külön érdekessége a helyzetnek, hogy ugyanez a dal igen gyakran csendül fel a londoni parlamentben is, ahol azonban kevésbé valaminek a búcsúztatásakor, mint inkább a britek összetartozásának kifejezésére szokták elénekelni. Ami azért is lehetséges, mert a szövegében legalább akkora erővel vannak jelen a közös múlt emlékképei, mint annak hangulata, hogy ezek most az elválás, a búcsúzás okán kerülnek elő.
| Robert Burns, az Auld Lang Syne szerzője |
Ezért azon sem lehet csodálkozni, hogy a felsoroltak mellett ez a dal még sokféle alkalommal eszükbe jut, az embereknek. Így például gyakran éneklik az iskolai ballagásokon, egy ismert személy búcsúztatásánál, akár egy munkahelyen, de akár egy vasútállomáson is, és persze az óév búcsúztatásakor is, szilveszterkor. Ez már a 19-dik század végén is olyannyira elterjedtté vált, hogy a dalt angol nyelvterületen a szilveszter, illetve az újév nem hivatalos himnuszának is tekintik, miközben az európai országokban, így nálunk is, az anyanyelvi változataiban szólal meg gyakran, szintén szilveszterkor is. Ilyenkor természetesen nem éneklik végig, az összes versszakával: általában az első kettő szokott elhangozni. (Magyarul például itt hallgathatod meg.)
Íme, a dal teljes szövege:
A többnyire angolul énekelt dal szövegét – vagyis a verset, amelyre a dal épül – többen is áttették magyarra. Végül Rossa Ernő fordítása terjedt el, általában mindenütt ezt szokták énekelni. Ennek szövege pedig a következő:
Jut még eszedbe kedvesem
a boldog ifjúság,
az erdőszéli kis patak,
s a régi jó barát?
Ó gondolj, gondolj néha rám,
a sors bár merre hajt.
emlékül küldöm, kedvesem,
a régi-régi dalt.
Mily fürge táncban kergetőztünk
fönn a dombtetőn
most fáradt lábbal bandukolva
járunk reszketőn.
Ó gondolj, gondolj néha rám,
a sors bár merre hajt.
emlékül küldöm, kedvesem,
a régi-régi dalt.
Mily vígan szelte csónakunk
a tónak kék vizét,
most zúgó tenger habja választ
tán örökre szét!
Ó gondolj, gondolj néha rám,
a sors bár merre hajt.
emlékül küldöm, kedvesem,
a régi-régi dalt.
(Forrás)
Mennyiben népdal, és mennyiben nem az?
A rövid sorokból álló szerkezet és a keresztrímek miatt sokan azt hiszik, hogy ez voltaképpen egy népdal, ami azonban csak részben igaz. A dallama mögött valóban ott bujkál egy régi, skót népdal, és az is igaz, hogy a 18-dik században ennek eredeti szövege alapján több, skót költő, köztük pl. Allan Ramsay is írt, az eredetiénél nagyobb műgonddal megalkotott verset. Végül azonban a skótok legnagyobb költője, Robert Burns volt az, akinek a költeménye egy csapásra népszerűvé is vált. Burns nemcsak a szövegen, hanem a dallamon is változtatott, és az így megformált művet tette közzé, 1788-ban, Auld Lang Syne („régmúlt idők”) címmel. Erősítette a népszerűségét, hogy Burns dala ettől kezdve egy skót hagyománnyal, a hogmanay-jel is összekapcsolódott.
Mi volt a hogmanay, és milyen szerepet kapott ebben az Auld Lang Syne?
A hogmanay a skandináv és kelta szokások keveréke volt, és mint az év utolsó napjának ünnepe, szervesen kapcsolódott az egykori természeti ünnepekhez, vagyis a jeles napokhoz. Majd ahogy az másutt is történt: a kereszténység elterjedésével a téli napforduló kapcsán lassan ennek helyét is inkább a karácsony ünneplése vette át.
Csakhogy az ország hivatalos egyházának vezetői úgy érezték: a karácsony szokásos megünneplése nem felel meg eléggé a protestáns szellemiségnek, ezért 1640-ben be is tiltotta azt, amivel viszont fölerősítette a hogmanay hagyományait. Ez azt jelentette, hogy az ünnepi időszakban a skót nők, férfiak és gyerekek apró ajándékokat készítettek egymásnak, majd végigjárva a szomszédaikat és a barátaikat (ld. a magyar betlehemezés szokását is), együtt énekeltek és örültek az együttlétüknek. Mindezek során pedig az addigi népdalaik mellett az új év köszöntésére Burns dalát is mindig elénekelték.
Ami valószínűleg azért is volt különösen alkalmas a közös éneklésekhez, mert a dallama jóval slágerszerűbb a népdaloknál, és a szövege is olyan érzelmeket fogalmaz meg, amelyek univerzálisak, mindenkit meg tudnak érinteni. Az Auld Lang Syne tehát így a skótok összetartozásának a kifejezőjévé is vált, mint a barátság és a közös emlékezet dala. Majd, amikor a 19-dik században Skóciából is sokan kivándoroltak, magától adódott, hogy ezt a dalt is magukkal vitték, és ahová költöztek, ott is gyakran elénekelték. És mivel, ahogy mondani szokás: ez egy igencsak fülbemászó dallam, az ottaniak hamar maguk is megtanulták.
Így történt, hogy a huszadik század elején ez a dal már ugyanolyan természetesen volt szerves része az USA szilveszteri mulatságainak, ahogyan Skóciában. Majd, amikor a dzsessz vette át az uralmat a szórakoztatózenék területén, az is természetes volt, hogy a dalnak ott is meg kellett jelennie. A legnagyobb sikert akkor az jelentette, hogy 1929-ben, egy szilveszteri rádióadásban a hallgatók a Guy Lombardo and His Royal Canadians nevű dzsesszzenekar előadásában hallhatták az Auld Lang Syne-t.
Amely pedig ettől kezdve ugyanúgy a zenekar éves szilveszteri műsorának legfőbb száma maradt, ahogyan például Európában, a Bécsi Filharmonikusoknál Johann Strauss Kék Duna keringője. A dalt 1976-ig minden évben leadták a rádióban majd a televízióban. És mivel eközben sokan a humorérzéküket is megtartották, a Life magazin így értékelte a helyzetet, 1965. december 17-én: „Ha [Lombardo] és a Royal Canadians nem játszaná el az Auld Lang Syne-t, szilveszter éjfélkor (…), az amerikai népesség nagy részét mély nyugtalanság járná át. Annak meggyőződése uralkodna el rajtuk, hogy a naptárak hiába bizonyítják ennek az ellenkezőjét: az Újév még semmiképpen sem érkezett meg”. (Forrás)
Mindenesetre a dal sikere ettől kezdve megállíthatatlan volt, és az is valószínű, hogy Burns dalának még a magyarországi iskolai ballagási dalok között is sokáig ott lesz a helye, az ugyancsak jól ismert Elmegyek, elmegyek…, a Ballag már a vén diák, tovább, tovább…, vagy a Gaudeamus igitur… mellett.
Burns versét Weöres Sándor is lefordította, a Haj, hajdanán címet adva neki. Ám mivel ő a vers hangsúlyai-ritmizálása terén nem igazodott a közismert dallamhoz, ezt a fordítást is még bárki megzenésítheti. Természetesen annak tudatában, hogy nem könnyű vállalkozás egy olyan slágerrel versenyezni, amely igen sok ember fülében ott van… (Forrás)
Burns verse Weöres Sándor fordításában:
Haj-Hajdanán
Vajon lehet felejteni
sok fény és árny után,
ki jóbarát, jó ismerős
volt hajdanán?
Haj-hajdanán, bizony,
haj-hajdanán...
Töltöm baráti serlegem,
mint hajdanán!
Együtt szedtünk pitypangokat
szelíd domb hajlatán;
most lábunk másutt vándorol,
mint hajdanán.
Ketten gázoltuk ér vizét
délben, meg délután;
most közénk tenger nőtt - nem úgy,
mint hajdanán.
Itt a kezem, és nyújts kezet
te is, hű cimborám,
együnk igyunk, sóhajtva, hogy:
haj-hajdanán.
A pintes kancsót felkapod
nem csak te, én is ám -
koccintgatunk, egyek vagyunk,
mint hajdanán.
Haj-hajdanán, bizony,
haj-hajdanán...
Töltöm baráti serlegem,
mint hajdanán!
Lévai Júlia
Babilon Kiadó webáruház – Mi MiCSODA, LOGICO, Mágikus állatok iskolája, babakönyvek, ismeretterjesztők és regények gyerekeknek. Kiadói kedvezmények.