Egy nyelvi kakukktojás, és a re-vel kezdődő jövevényszavaink

Újabban sok rendezvényen találkozhatunk ún. repohárral. Aki valamilyen italt vesz, azt nem eldobható pohárban kapja, hanem repohárban, ami ugyanúgy műanyagból készült ugyan, de masszívabb. Miután kiürült, a pultban visszaveszik, elmossák, és újra lehet használni. Így kevesebb szemetet termelünk, és a szállítással is spórolunk.

A szó elején lévő „re” jelentése tehát „vissza”. Ezt a latin eredetű előtagot egyébként már jól ismerjük például az angol „recycling” – vagyis „újrahasznosítás” –, vagy a „renoválás” – „felújítás” – kifejezésekből is. A repohár azonban annyiban eltér ezektől, hogy ebben a kifejezésben egy latin és egy magyar szó kapcsolódik össze – ez tehát egy nyelvi kakukktojás. Egyébként a „pohár” szavunk sem épp a legrégebbi szókincsünk terméke: az óhorvát, illetve szlovén „pehár” szóból lett magyarrá, először „pahár”, majd „pohár” formában.

Amikor rögtön értjük, hogy miért éppen „re” van az elején

A „re” a latinban azt jelenti, hogy „vissza, újra, ismét”. Nem csoda, hogy meglehetősen sok szavunk kezdődik re-vel. A hétköznapokban viszonylag gyakran halljuk a már említett „renoválás” szót, amely felújítást jelent. Ebben a „re” az „új” jelentésű „novus” szóval kapcsolódott össze, és így lett belőle szó szerint „visszaújítás”.

Rokona a „restaurálás”, amely részben szintén felújítás, ám ebben inkább az eredeti állapot visszaállítása kap nagyobb hangsúlyt. Ezért a műemlékeken vagy műalkotásokon végzett, felújító munkára használt szóban a „re” mellé a „cölöpöt állít, bekerít” jelentésű, görög „sztauroó” szó társult.

A refektórium a régi egyházi épületek – például apátságok, kolostorok – étkezésre használt termének neve. A szóban a „re” előtag a „helyreállít, felüdít” jelentésű „reficere, refektum” kifejezéssel forrt össze. A rendszerint gyönyörűen megtervezett, reprezentatív termeket ma gyakran tárgyalótermeknek vagy kiállításokhoz is használják. A képen a francia Mont Saint Michel apátság refektóriumát látjuk. (Kép forrása)

Ugyanígy jól ismerjük a „repeta” kifejezést is, amely arra utal, hogy újabb ételadagot kérünk. Ennek az „újravenni” jelentésű „repetere” szó az alapja.

Szintén könnyen felismerhetjük a „re” jelentését az „újraszületés” jelentésű „reinkarnáció”, a „helyreállít” jelentésű „rekonstrukció”, a „gátol, késleltetett” jelentésű „retardál”, vagy a „meghátrál” jelentésű „retirál” szavakban. Amikor valaki külföldről hazatér, vagyis „repatriál”, hamar rájöhetünk, hogy itt a „re” és a „patria” („haza”) kapcsolódott össze. A művészetek világából ismert a „reneszánsz” szó is olyan, amelyről sokan tudják, hogy újjászületést, megújulást jelent. Vagyis egy olyan szellemi-művészi irányzatot, amely az antik műveltség eszményeinek, formáinak újraélesztését és továbbfejlesztését hozta magával.

Ám amikor a művészi élményeinktől esetleg megéhezve beülünk egy vendéglőbe, amelyre azt írták ki, hogy „restaurant” (ejtsd: resztoran), korántsem biztos, hogy eszünkbe fog jutni, ennek a szónak az elején is ugyanaz a „re” található, mint a reneszánsznál és a repohárnál is.

Szavak, amelyeknél nem könnyű rájönni az összefüggésre

Bármennyire is meglepő: a „restaurant” szóban a „re” ugyanahhoz a görög eredetű „sztauroó”-val kapcsolódott össze, amellyel a restaurálásban is. Itt azonban közbeszólt a francia nyelv, amelyben az ebből eredő „restaurer” (resztorőr) jelentése a „felfrissít” hangulatával gazdagodott, így a restaurant olyasmit jelent, hogy „visszaadni a felfrissülést”. Ami érthető is, hiszen egy étteremben az ember – ha csak nem ette túl magát – az esetek többségében valóban felfrissül a finom ételektől. Ehhez pedig hozzákapcsolhatjuk a vasúti pályaudvarokról ismert „resti” szót is, amely a „restaurant” becézése, rövidítése.

Ha valaki viszont felfrissülés helyett beszerzett egy alapos gyomorrontást, annak akár orvosi receptre is szüksége lehet. Vajon ennek a szónak az elején miféle „re” található? Ez bizony ugyanaz az előtag, csak a szó jelentése meglehetősen csavaros módon alakult ki.

Mint tudjuk, a recept azt jelenti, hogy „orvosi gyógyszer-vény”. Ez tehát egy olyan papír, amelyre az orvos felírja a szükséges gyógyszer nevét, amit a beteg a patikában ezzel a papírral válthat ki. De hol van itt szükség a „vissza, újra, ismét” jelentésekre?

Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy az orvosok hosszú ideig latinul írták fel a gyógyszerészeknek a szükséges orvosság nevét, pontosabban sokáig a gyógyszerek összetételét körmölték a receptre, hiszen a gyógyszergyárak csak a 19-dik századtól jelentek meg, akkortól látták el a lakosságot előre elkészített, komplett készítményekkel. Amikor tehát egy orvos nekilátott a rendelése megírásának, azt ezzel a latin szóval kezdte: „Recipe…”.

Ez pedig azt jelentette, hogy „végy, vegyél”, és azt vezette fel, hogy ebből és ebből az anyagból ennyi és ennyi grammot vagy millilitert kell felhasználni az adott keverékhez. Pontosan úgy, ahogyan a szakácskönyvekben is kezdődnek a receptek. A „recipe” szó eredeti jelentése pedig nem egyéb, mint a „felvenni, újrafogni” – és már meg is van, hogy ez mitől ugyanaz a „re”, mint amiről eddig is beszéltünk.

De vajon mi köze a „reklám” szavunknak a visszafelé irányhoz vagy az újrázáshoz? És ez hogyan függ össze a „reklamálás” kifejezéssel?

A két szóban az a közös, hogy mindkettőnek a latin „reclamare”, vagyis „újrakiáltani” volt a kiindulópontja. Ebből a „reklamálni” született meg egyszerűbben, mert ez azt tartalmazza, hogy valaki újra és újra panaszt tesz, „kiabál” valamely sérelme miatt – ebben tehát érthető az ismétlődés. A „reklám” szónál már kissé bonyolultabb a dolog, mert ebben már nincs ott a méltatlankodás, sértettség gesztusa, és csak az maradt meg belőle, hogy itt most valamit követelnek (ez esetben a nézők-hallgatók figyelmét), és ezért gyakran elismétlik, újramondják az üzeneteket. Ugyanakkor az eredeti szóból a „kiáltani” jelentés erőteljesebben érvényesül, miközben ezt csak ritkán kell szó szerint venni. Ettől függetlenül a reklám első szótagja mégis ugyanaz a „re”.

Szintén nem könnyű rátalálni a „vissza, újra, ismét” jelentésre a „renitens” szónál, amelyet arra használunk, ha valaki kilóg a sorból, megszegi a fennálló rendet. A kifejezés eredete az „ellenkezik” jelentésű „reniti”, amelyben a „niti” jelentése az, hogy „megveti a lábát”. A megvetett láb képe pedig könnyen összeköthető azzal a makacssággal, amelyet az él át, aki szeret szembehelyezkedni a szabályokkal. A „renitens” szó mögött tehát úgy van ott a „re” szócska, hogy a „niti”-vel együtt látványossá teszi a szándékot, vagyis egy érzékletes testi képpel jeleníti meg a makacsságot.

És mi a helyzet a „jó hír, tekintély” jelentésű „renomé” kifejezéssel? Ennek a latin gyökere, a „renommer” szó eredeti jelentése: „dicsérőleg újra említeni”. Itt tehát az ismétlés egyszerűen nagyobb nyomatékot ad annak, hogy az illetőt megemlítették.

Érdekesség, hogy a „nyugalom” jelentésű „rekviem” (eredetileg: „requiem”) kifejezésben ugyancsak a nyomatékadás kedvéért jelenik meg a „re” szócska. A „nyugalom” fogalmát jelölendő ugyanis a „pihenés” jelentésű „quies” elé megerősítésképpen odatették a „re” előtagot. A szóval a zenében találkozunk a leggyakrabban nagyszabású gyászmisék műfajmegjelöléseként. A zeneirodalom két leghíresebb rekviemje Mozart, illetve Verdi nevéhez kötődik.

A zenében egyébként még a „rezonancia” kifejezésben is visszaköszön a „re” szócska. Itt azt jelzi, hogy a rezgés, a hang „visszahangzik”. A szó igéje a „hangzás” jelentésű „sonare”, amelynek a „hang” jelentésű „sonus” a gyökere. De vannak további zenei szakkifejezések is, amelyekben ott rejtőzik a „re”, csakhogy ezeknél i-vé változott magánhangzóval. Ilyen a „ritornell”, a „ritenuto” és a „ritardando” is. A ritornell az olasz „visszatérni” jelentésű szóból ered, és olyan kisebb zenei egységek neve, amelyek a további, változó részek között állandókként térnek vissza. A „ritenutó” azt jelenti, hogy fokozatosan visszatartva (halkítva és lassítva) kell előadni a megjelölt részt. A ritardando jelentése is hasonló, csak ennél a késleltetés kap nagyobb hangsúlyt.

Az -e más kifejezések esetében is i-vé változott. Ilyenek a „ribillió” és a „riposzt”. A „ribillió” eredetileg „rebellió” volt, amelynél a „re” a „háború” jelentésű „bellum” szóhoz kapcsolódik, vagyis szó szerint „visszatérő háború” a jelentése. Elvontabban pedig „felfordulás”, „lázadás”, „zendülés”.  A „riposzt” jelenthet pergő szóbeli visszavágást és egy vívó mozdulatot is. Ebben a kifejezésben a „respondere” ige van benne, amelynek „válaszol” a jelentése. Mindkettőnél későbbi fejlemény a hangzó megváltozása. (Forrás: Tótfalusi István Idegen szavaink etimológiai szótára, ANNO kiadó, 1991.)

Ezekhez hasonló szavakat még hosszasan sorolhatnánk, és még mindig maradna „restanciánk”, vagyis „hátramaradó” munkánk. De az, aki a fenti kifejezések kialakulását megértette, annak már könnyen rá fog állni az agya, hogy más esetekben is felismerje a re- előtagot, és esetleg le is vezesse az adott kifejezés jelentésének kialakulását.

Lévai Júlia