Alapvetően kétféle céllal szoktak az emberek inkognitóban lenni: vagy azért, hogy kiderítsenek valamit, vagy azért, hogy egy időre visszatérjenek a civil életbe.
Derítsük fel, hogy mit gondolnak a többiek!
A magyar inkognitó-történelem természetesen Mátyás királlyal kezdődik. A szájhagyomány szerint ő azzal a céllal járta álruhában az országot, hogy megismerje az emberek életét. Sőt, olykor még bele is szólt a helyi konfliktusokba, és igazságot tett a vitatkozók között. Mátyás azonban nem az egyetlen, magas pozíciójú személy volt, aki szerette álruhában kipuhatolni az emberek gondolatait, mai szóval a közvéleményt.
Indiában az 1960-as években kifejezetten szokássá vált, hogy a miniszterek álbajuszt ragasszanak és így menjenek ki az utcákra, piacokra, tudást szerezni a társadalomról. Akinek pedig volt elég tehetsége és bátorsága a színjátékhoz, az nem egyszerűen csak szemlélődött, hanem egy olyan figura alakját öltötte magára, akinek álcájában aktívan is bekapcsolódhatott az emberek mindennapi életébe.
Ilyen volt például Gulzarilal Nanda is (1898-1998). (Erről itt olvashatsz.) Nanda 1957-től India foglalkoztatási és tervezési minisztere volt, és szeretett volna személyes tapasztalatokkal információt gyűjteni a munkájához. Rendszeresen járta az utcákat, sokakkal beszélgetett, és mindent feljegyzett, amit fontosnak talált. Egy alkalommal sárga turbánban és a szokásos álbajusszal az orra alatt játszotta el, hogy rokkant, és így igyekezett elvegyülni az egyik gabonapiacon, hátha többet tud meg arról, hogy ki mit gondol például az árakról vagy a gabona-felhozatalról. Ekkor azonban őt is utolérte az álruhás hírességek réme: ismerősökkel találkozott, akik elől az álbajusz nem tudta őt elrejteni. Menthetetlenül lelepleződött. A „kutatásai” azonban ettől még nem mentek veszendőbe, ő maga pedig továbbra is megmaradt az egyik legnépszerűbb politikusnak, akit később kétszer is ügyvezető miniszterelnöknek kértek fel, egy-egy átmeneti időszakban.
Hajléktalannak öltözve talán még könnyebb lesz
A kaliforniai San Diego első női polgármestere, a demokrata Maureen Frances O'Connor 1986 és 1992 között hasonló módszert vetett be. A 70-es években San Diegoban a hajléktalanok helyzete okozta az egyik legnagyobb gondot, ő pedig úgy sejtette, hogy emögött több, további probléma rejlik, mint amennyi látszik. Úgy döntött tehát, hogy az egyik hétvégén maga is hajléktalannak áll. Két riporter és két, ugyancsak szegénynek öltözött polgárőr kíséretében 48 órára kiköltözött egy parkba, az ott tengődő fedél nélküliek közé.
(Erről itt olvashatsz angolul.)
O’Connor azt találta, hogy az utcán élő embereket a hajléktalanságuk mellett még a legkülönfélébb betegségek, az ezekkel járó munkaképtelenségek és tehetetlenségek is sújtják, amelyekhez még a kábítószer-függés is óhatatlanul hozzákapcsolódik. Mindezekkel pedig önerőből nem lehet megküzdeni. O’Connor most már világosan látta, hogy bár a város az ételosztásokat és az éjjeli szállásokat jól szervezte meg, ezek a gyors segítségek azonban csak a túlélést szolgálják, hosszú távon nem oldják meg az emberek gondjait. Bár többen kritizálták is, de a polgármesternek ez az inkognitós akciója végül kifejezetten sikerrel járt: a civil és az egyházi szervezetek közül többen aktivizálódtak, és mellé is álltak a továbbiakban. Ezt követően a hajléktalanok ügyét sokkal elkötelezettebben kezelték a városban.
Kilépni kicsit a rangból
Az uralkodóktól az írókon át a színészekig igen sok neves személyiség élt már az inkognitó lehetőségével. Amikor valakit már kissé fárasztanak a hírnévvel járó kötelezettségek, jól esik neki, ha időnként kiléphet a közéleti szerepéből, és megmaradhat magánembernek. Ezt a formát a királyi családok tagjai is előszeretettel használták. A brit Viktória királynő legidősebb fia, Albert Eduárd, a későbbi VII. Eduárd például szinte rekordot javított az inkognitós utazások terén. Mint azt a 24.hu egyik cikke is leírja, az 1841-ben született herceg igazi világfi volt, aki kifejezetten szeretett utazni. És mivel a műveltségével, közvetlen stílusával sokakat meg tudott nyerni, az utazásai során tartós barátságokat is ki tudott alakítani.
1873 és 1891 között ötször is járt Magyarországon, és nem egyszer inkognitóban. Ezt megelőzően, még Londonban ismerkedett meg a neves orientalistával (Kelet-kutatóval), Vámbéry Árminnal (1832-1913), akivel egyre szorosabbá vált a barátságuk. Kettejüket valószínűleg az is összeköthette, hogy Vámbéry életében szintén nagy szerepe volt az inkognitónak. Ő erre az utazásai során gyakran rá is kényszerült, hiszen akkoriban a keleti és nyugati országok közt nem voltak szoros kapcsolatok, így aki odautazott, annak gyakran úgy kellett kijátszania a bizalmatlanságot, hogy helyi személynek mutatta magát. Vámbéry számára ezt megkönnyítette, hogy már fiatalon is különleges nyelvi tudással rendelkezett: tizenhat éves korában több mint tíz nyelven beszélt.
Így amikor 1861 őszén indult útnak Ázsiába, hogy a magyarok nyomai után kutasson, semmi nehézséget nem jelentett a számára, hogy Isztambulból már Rasid effendi néven, szunnita dervisnek öltözve induljon tovább Teheránig. (Az effendi jelentése: úr, uram.)
1863-ban érkezett meg az üzbég Khoraszanba (mai nevén: Chiva), ahol még a kánnal is el tudta hitetni, hogy ő Rasid effendi. Egyedül a szamarkandi emír fogott gyanút néhány pillanatig, ám a több mint félórás beszélgetésük során végül őt is sikerült meggyőznie az igazhitű voltáról, és végül ajándékokkal megpakolva mehetett tovább. Mindez természetesen itthon is ismertté és népszerűvé tette őt, és például Arany János barátságát is elnyerhette.
Amikor pedig Eduárd megérkezett Magyarországra, már csak A walesi bárdok című vers miatt is összeismertette őt a nagy magyar költővel. Az elbeszélések szerint Arany és a walesi herceg hosszasan elbeszélgetett erről a számunkra máig kiemelt fontosságú költeményről, ám hogy pontosan mit, arról sajnos nem maradtak fenn följegyzések.
Érdekesség, hogy néhány évtizeddel később egy újabb walesi herceg, VIII. Eduárd látogatása tartotta izgalomban a várost. Ő az eredeti szándékai szerint szintén inkognitóban érkezett volna Budapestre, ám ez nem sikerült, a fővárosi közönség ugyanis folyamatosan kitüntette őt a figyelmével. Látogatásának egyik pozitív hozadéka az volt, hogy miután a szálloda igazgatója tokaji borral és kecskeméti barackpálinkával várta őt, ez olyan nagy hatással volt rá, hogy ettől kezdve bármerre járt, lelkesen reklámozta a magyar italokat. A herceg látogatásának történetét részletesen itt olvashatod el, és az erről szóló, korabeli tudósítást itt megnézheted.
Lévai Júlia
Babilon Kiadó webáruház – Mi MiCSODA, LOGICO, Mágikus állatok iskolája, babakönyvek, ismeretterjesztők és regények gyerekeknek. Kiadói kedvezmények.