Az elefánt, mint szimbólum

Ha egy épületen állatot ábrázoló elemet látunk, biztosak lehetünk benne, hogy az állat szimbolizál valamit. A hinduizmus szerint például az elefántok a négy világtájat őrzik és az egész univerzumot a hátukon tartják, így alapvetően a stabilitás, a rendkívüli erő szimbólumai. Az indiai és tibeti építészetben ezért gyakran elefántszobrok az épületek pillérei.

Ganésa, az elefántfejű isten

Indiában az elefánt az erő mellett még a bölcsességet is szimbolizálja. Az egyik legismertebb istenséget, Síva fiát, Ganésát elefántfejjel és emberi testtel ábrázolták, amivel egyúttal az istenek és emberek világának egységét is megjelenítik. (A szanszkrit eredetű név azt jelenti, hogy „hallgat”, hiszen a hallgatás a bölcsek egyik jellemző tulajdonsága.)

Arról, hogy miért éppen elefántfejet viselt, több legenda is született. Ezek közül a legismertebb így hangzik: Síva felesége, Párvati akkor szülte Ganésát, amikor a férje távol volt, így a fiú nem ismerte az apját. Első alkalommal Síva éppen akkor érkezett haza, amikor Párvati fürdött, és Ganésa őrködött a fürdő előtt. Mivel azonban ő Sívában csak egy idegent látott, viszont mindig nagyon komolyan vette a feladatát, nem engedte, hogy a jövevény bemenjen Párvatihoz. Sívát ettől annyira elöntötte a harag, hogy azon nyomban levágta Ganésa fejét. Ám amikor Párvati megmondta neki, hogy a saját fiát ölte meg, azt a fogadalmat tette, hogy az első, elébe kerülő állat fejét ráforrasztja a fia testére, és mivel ez épp egy elefánt volt, így ennek feje került fel a fiú nyakára. A hitben ezután Ganésa feje a makrokozmosz (a tágabb világegyetem), a teste pedig a mikrokozmosz (a szűkebb, földi vagy emberi világ) megtestesítője lett.

Ganésa, aki egyszerre segíti a vállalkozókat és a szellem embereit, általában derűvel néz a világba, a róla készült szobrokról és egyéb ábrázolásokról. (Fotó: dreamloveyou, Shutterstock)

Az elefántfejű Ganésa ábrázolásaival Indiában és Nepálban mindenhol találkozhatunk, de tisztelete Indián túl is elterjedt. Alakja a görög-latin mitológiából ismert Hermészhez és Apollónhoz hasonlítható: egyfelől a vállalkozások istene, aki elhárítja az akadályokat például egy éppen induló üzlet, utazás vagy bármiféle próbálkozás elől, ezért a Kezdetek és az Akadályok Urának is nevezik. Másfelől pedig a tudományok és művészetek védnöke, egyszersmind az értelem és a bölcsesség istene is. A monda szerint ő jegyezte le a hinduk mintegy háromezer éves, szanszkrit nyelvű eposzát, amely kb. 500 millió hindu számára jelenti a kultúrájuk gyökereit. Százezer versszakával a világirodalom leghosszabb alkotása (nyolcszor hosszabb, mint az Iliász és az Odüsszeia együttvéve). Nem csoda, hogy a legendák szerint akkora munkát jelentett a leírása, hogy közben még az íróeszközök is folyton elfogytak, s Ganésa egy alkalommal az egyik agyarát törte le, hogy legyen mivel folytatnia az írást.

Ganésához gyakran imádkoznak a hinduk, de sokszor levélben is kérik a segítségét. Állati járműve, Musak egy patkányszerű lény. Másféle nem is lehetne, hiszen a keleti kultúrákban a patkányt a legintelligensebb állatnak tartják.

A buddhizmus elefántja

A hinduizmus mellett a buddhizmusban is kiemelt szerepet játszik az elefánt. De mivel a buddhizmus kevésbé vallás, mint inkább filozófiai gyakorlat, világnézet, nincsenek istenei. Ezért az elefántot sem istenként tisztelik, miközben különleges tisztelettel adóznak neki. De a legfontosabb, hogy Buddha nemzőjeként tartják számon.

A legenda szerint Buddha édesanyja a sákja (más néven szkíta) királynő, Májá volt (nevének jelentése szanszkrit nyelven „szeretet”). Őt az egyik klán fejéhez, Suddhódanához adták feleségül, ám a házasságukból húsz éven át nem született gyermek. Egy alkalommal azonban, egy teliholdas éjszakán a királynő azt álmodta, hogy őt négy lélek – „déva” – hurcolja el a Himalájában lévő Anotatta-tóhoz, amelyben megfürösztötték, majd ünnepi ruhákba öltöztették, és beborították különleges virágokkal. Röviddel ezután egy fehér elefánt jelent meg a parton, fehér lótuszvirággal a hátán. Miután háromszor megkerülte őt, a jobb oldala felől behatolt a méhébe. Ezután az elefánt eltűnt, és amikor a királynő felébredt, úgy érezte, hogy fontos mennyei üzenetet kapott a fehér elefánttól. Nem sokkal ezután érezte, hogy terjes lett.

Thaiföld fővárosában, Bangkokban kiemelt helyen áll a királyok hatalmát jelképező fehér elefántok szobra. (Fotó: lazyllama, Shutterstock)

Végül i.e. 563 körül valóban életet is adott egy csecsemőnek, akit Sziddhárthának nevezett el, és akit később Buddha néven ismer majd meg a világ. A legenda szerint Sziddhártha herceg Májá jobb oldalán át látta meg a napvilágot, a mai Nepál déli részén, április nyolcadik napján, amikor is a lelkek langyos esőt küldtek a lemosdatásához. Májá a szülést követő hetedik napon meghalt, ezért a csecsemőt a húga nevelte fel. Májá később fehér elefántként született újjá, a Tavatimsza mennyországban, ahol azután találkozott Buddhával.

A buddhizmusban a siker, az erő, a bölcsesség, a függetlenség, a hatalom, a termékenység, a jámborság, a higgadtság és a hosszú élet fogalmait társítják az elefántokhoz. Ritkább példányaikat, a fehér elefántokat pedig különösen nagy becsben tartják: ezeket tilos dolgoztatni és különös figyelemmel kell gondozni. Ezeknek nem feltétlenül fehér a bőrük, olykor rózsaszínes árnyalatú is lehet, mindenesetre jóval világosabb a megszokottnál. A szempilláik szőkék és a lábkörmük is világos. Mivel nagyon ritkák, természetes módon kapcsolódott hozzájuk, hogy a jólét, sőt a hatalom jelképei legyenek. A hit szerint a fehér elefánt hosszú évekre biztosítja a gazdagságot. Ezért is történt, hogy a 16-dik században állítólag még háború is kitört Thaiföld (az egykori Sziám) és Mianmar között, négy, mások szerint egy darab fehér elefánt birtoklása miatt.

Thaiföldön sokáig hatalmas megtiszteltetést jelentett, ha a király valakinek fehér elefántot ajándékozott, miközben az valójában csak a gondokat tetézte a kitüntetett számára. Hiszen miközben munkára nem foghatták – tehát hasznot nem hozott a gazdaság számára –, a gondozása igencsak sok pénzt és energiát felemésztett, a léte akár csődbe is vihette a családot. Az ilyen elefántok tehát valójában inkább a fölösleges dolgok szimbólumai voltak. Egyetlen hasznot azonban mégis csak hoztak: új szólással gazdagították az angol nyelvet. Nekik köszönhető, hogy a kevés hasznot, ám annál több macerával járó dolgokat az angolban fehér elefántnak – „white elephant” – nevezik.

Lévai Júlia

Olvass még többet az elefántokról a Mi MICSODA Elefántok - Ormányos óriások című könyvben!