Státuszjelző színek és rituális körömtemetések
Az ókori kínai kultúrában a köröm mérete nemcsak a jómódot, hanem viselőjének kifinomult, arisztokratikus gondolkodását is szimbolizálta. Ahogy ma mondanánk: akik adtak magukra, azok jó hosszúra növesztették a körmüket. Ennek a hátterében az állt, hogy egy különösen hosszú körömre valóban jobban oda kell figyelni: ügyelni kell rá, hogy semmibe se akadjon be, hogy ne legyen recés a pereme, de emellett arra is, hogy az azt keretező, vékony bőrrel se legyenek gondok, illetve, hogy a felületének szép fénye legyen. Ez utóbbi igénye vezet el majd később ahhoz, hogy az emberek ne csak beolajozzák, hanem ki is fessék a körmüket.
A japánoknál ugyancsak hagyták hosszúra nőni a körmöket, számukra az, a haj hosszúságával együtt a nyugalmat és mozdulatlanságot is szimbolizálta. Mindez a hosszú körmök viselőit érinthetetlenné is tette, mondván, hogy ők a világ stabilitását, változtathatatlanságát is képviselik.
Az ókori zsidó kultúrában azonban ennek épp az ellenkezőjét gondolták. Az egyistenhitre való áttérés erősen meghatározta az életük szinte minden mozzanatát. Még annak a kérdését is, hogy milyen hosszú legyen az ember körme.
| A philadelphiai fogorvos, Frederick Slack hamar igen népszerű lett attól, hogy egy véletlen kapcsán elsőként épített műkörmöt. Ebben a videóban részletesen elmeséli a történetet (angol nyelven). |
Úgy hitték, hogy az embernek nemcsak a szellemével, de az egész testével is szolgálnia kell az egyetlen Istent, illetve annak törvényeit. A kezével például úgy, hogy hasznos munkát végez vele, és ezzel maga is gazdagítja a világot, hogy így képletesen a Teremtő Isten méltó partnere lehessen. Úgy látták azonban, hogy a köröm önmagában semmiféle haszonteremtésre nem képes. Pláne, ha az embert az állatokkal hasonlították össze, amelyek karmai, tőlünk eltérően, a táplálékszerzésében nagyon is sok hasznot hoznak. És bár bizonyára ismerték azt a helyzetet is, amikor az ember körömszakadtáig harcol például az igazáért, az ebben rejlő akaraterő szellemi hasznát mégsem számolták el a köröm javára. Úgy gondolták, akkor járnak el helyesen, ha minél jelentéktelenebbé teszik ezt a testrészt. Ezért ott az volt a szokás, hogy a körmét mindenki a tövéig levágta.
Perzsiában még ennél is messzebbre mentek a köröm és a haj lekicsinylésében. Úgy vélték, hogy ezek nem pusztán haszontalanok, de bajt is hordozhatnak, mert démonok, esetleg kártékony, apró állatok lakhelyei lehetnek. A hajjal kapcsolatban ezt valószínűleg a túl erős göndörség, esetleg ziláltság látványa, a körmöknél talán a kampósság erősíthette. Esetleg az is, hogy a beütött körmön lilás elszíneződés keletkezhet, ami csak lassan szívódik fel. És mivel akkor még nem lehettek tisztában az érhálózat működésével, az ilyen foltok mögé titokzatos okokat képzelhettek oda.
A titokzatos gonoszokkal szemben tehetetlenek voltak, nem így a levágott darabkákkal, közkeletű nevükön a körömfaradékokkal. Rájöttek ugyanis, hogy ezeket ugyanúgy el lehet temetni, ahogy a halottakat, vagy bármi olyasmit, amitől szeretnének megszabadulni. Ezért azt találták ki, hogy mindig összegyűjtik a körömfaradékokat, és egy külön démonűző szertartás keretében temetik el ezeket jó mélyre. Így majd biztosan nem jöhetnek elő belőlük még a legharapósabb kártevők sem.
Mivel tudjuk megvédeni a körmeinket?
A körmöket általában az elszíneződés és a berepedés, töredezés veszélye fenyegeti. Ez vezetett a körömlakkok és a műkörmök használatához is, hogy azután ez szorosan összekapcsolódjon, egyfelől az emberek társadalmi helyzetével, másfelől a divat befolyásolásával.
| Bár az idők során a körmökre még plasztikus, szinte szobrokként ható díszítések is kerültek, a virágminta örök sláger, és persze azt sem egyszerű fölfesteni. Az itt látható díszítmény készítője arra is ügyelt, hogy a virágzat ne hasson úgy, mintha csak az ujj végén lógna, ahonnan akár mindjárt le is eshet, ezért fehér pöttyök ívelt vonalával kötötte össze a köröm beljebb lévő részével. (Kép forrása) |
A körömvédő festés használatában szintén a kínaiak jártak élen: elsőkként ők kezdték használni, az i.e. 3000 körüli években, amikor már a körömlakkot is ismerték. Később, az i.e. 600-as évek táján, a Chou-dinasztia uralkodása idején a kínai arisztokrácia külön stílust hozott létre: ők arany vagy ezüst körömvédőt hordtak. Akkor ez a két szín jelképezte a jólétet és a gazdagságot, később pedig a vörös és a fekete szín lépett ezek helyébe. A Ming-dinasztia idejében (1300-as évek) a körömlakk méhviaszból, tojásfehérjéből, zselatinból, növényekből előállított természetes színezékből és gumiarábikumból állt, ami azt jelenti, hogy meglehetősen stabil réteget alkotott a köröm felületén. (Forrás)
Az ókori Egyiptomban szintén festették a körmüket, és a festékek színei ugyancsak jelezték a viselőjük társadalmi rangját. Az alacsonyabb osztálybeliek körméhez világosabb, a magasabb osztálybeliekéhez sötétebb színeket – leggyakrabban vörösesbarnát – használtak. Egy idő után azonban elhalványult a körmöknek ez a státuszjelző szerepe, már csak azért is, mert ezt a társadalmak általános differenciálódása és színesedése is háttérbe szorította.
A reneszánsz idején azonban, amikor az öltözködés és a divat nagyobb jelentőségre tett szert, ismét szerepet kapott a körmök színessége, ezúttal azonban már sokkal inkább a látványosság, és kevésbé a gazdagság fitogtatása kedvéért.
Igaz, ebben még most sem az európaiak voltak a kezdeményezők, hanem az inkák, akik azonban a 15-ik században igen nagy sikerrel találták fel újra a körömdíszítést. Ezt azután azzal gazdagították, hogy nem egyszerűen belakkozták a körmüket, hanem még bonyolult mintázattal – például egy sas letisztult rajzával – ékesítették a felületét. Hamarosan azután Európában is divattá vált a körömfestés, olyannyira, hogy mára a manikűrösök mellett külön szakmává is vált, kiegészülve a műkörmöket is alkalmazó körömépítéssel. (Ez utóbbiról részletesen itt olvashatsz.)
Mi közük volt a fogorvosoknak a műkörmökhöz?
Talán máig sem született volna meg a műköröm ötlete, ha egy Maxwell Lappe nevű chicagói fogorvosnak nem tűnik fel, hogy egyes pácienseinek attól károsodnak a fogaik, hogy rendszeresen rágják a körmüket. És mivel volt annyira tettre kész, hogy mindjárt le is akarja szoktatni őket, kitalálta, hogy ha műkörmöket készít nekik, azokat már nem lesz kedvük a rágdosáshoz. És valóban el is készítette nekik az első műkörmöket, 1934-ben.
Két évtizeddel később, 1955-ben egy másik amerikai fogorvosnak, Frederick Slacknek olyan mélyen letört a körme, hogy zavarta volna őt a hiánya, ezért akrilból épített hozzá egy meghosszabbítást. Hamarosan elkezdett kísérletezni is a különféle anyagokkal, hogy megalapozza a műkörmök gyártási lehetőségeit, majd testvérével, Tommal céget is alapítottak Patti Nails néven. Ettől kezdve már nem volt akadálya a műkörömépítés térhódításának.
Ami pedig a körmök hagyományos lakkozását illeti, az természetesen ugyanúgy megmaradt, mint a műkörmök előtti korszakokban. De időről időre más volt a körömdivat. A negyvenes-ötvenes években például „a szerelem színeként” is emlegetett égővörös szín volt a sztár, amelyet a hatvanasokban a fiatalos pasztellszínek divatja váltott fel. Ennek ezúttal az volt az oka, hogy ekkor inkább a szemet vagy a hajat emelték ki a legkülönfélébb festési módokkal. A hetvenes években még mindig inkább a visszafogottság dominált, amit viszont a hippi-világ természetközeli filozófiája diktált. Ugyanakkor ebben az időben kezdtek elterjedni a hosszú műkörmök is. A nyolcvanas években azonban a diszkó megtörte a visszafogottságot, és a körömlakkok is feltűnően kiszínesedtek: neonfényű, izzó és különösen élénk változatok jelentek meg, s a megújulásuk a mai napig tart. És mivel egyre több férfi is festi a körmét, a kifejezetten férfiaknak szánt körömlakkok is megjelentek. Biztosak lehetünk benne, hogy a körömfestés-körömépítés még jó ideig érdekes része marad a testünkkel kapcsolatos divatoknak.
Lévai Júlia
Babilon Kiadó webáruház – Mi MiCSODA, LOGICO, Mágikus állatok iskolája, babakönyvek, ismeretterjesztők és regények gyerekeknek. Kiadói kedvezmények.