Az amerikai császár

Miután az angol puritánok megérkeztek a Mayfloweren Amerikába, és ott létrehozták a szerződéseken-egyezségeken alapuló – vagyis a köztársasági elvekre épülő – Újvilágot, nyilvánvaló volt, hogy ezen a földrészen az egyeduralmi rendszerű császárság bevezetése föl sem merülhet. Egy alkalommal mégis akadt valaki, aki császárként kívánta volna igazgatni az Amerika Egyesült Államok társadalmát.

Noha ezt a valóságban nem vihette végig, ám fantáziabéli megvalósításával jó ideig uralni tudta San Francisco városának közhangulatát. Az illetőt Joshua A. Nortonnak hívták, és afféle népszórakoztató közszereplőként volt jelen a városban. Nem csoda, hogy a kiáltványa megjelenésének évfordulóján, minden év szeptember 17-én Amerika-szerte jó szívvel emlékeznek rá.  

Egy kiáltvány, és már itt is egy császár

Joshua A. Norton 1859. szeptember 17-én jelentette be trónra lépését egy kiáltványban, amelyet a San Francisco Bulletin (ejtsd: bülten) című újság főszerkesztőjének adott át. És bár az újság a kiáltványt a vicces hírek közé tette be, hamarosan kiderült, nemcsak az írója gondolta komolyan a programját, de a város polgárai is egyre komolyabban vették őt.

"Az Egyesült Államok polgárainak önkéntes kérésére és kívánságára én, Joshua Norton (...) ezennel az Egyesült Államok császárává kiáltom ki magamat; és e rám ruházott hatalomnál fogva arra utasítom és rendelem az Unió különböző államainak képviselőit, hogy február elsején gyűljenek össze e város hangversenytermében..." (Idézi többek között Tarján M. Tamás, a Joshua A. Norton az Egyesült Államok császárává kiáltja ki magát című cikkében.)

A képen Nortont katonai stílusú ruhában látjuk, amely semmilyen módon nem utal arra, hogy „császárként” valamiféle ünnepélyesebb, rangosabb öltözéket igényelt volna. De egyébként sem érdekelték a formalitások, hétköznapi volt az öltözéke és a viselkedése is. (Fotó: H.W. Bradley vagy William Rulofson. Wikipédia, ill. Rubicon.hu)

De vajon mi tette lehetővé a számára, hogy ezután élete végéig kizárólag képzelt császári szerepének éljen? Miközben ezért az állam őt semmiféle javadalmazásban nem részesítette?
Kezdetben sokat segített, hogy részben a családi öröksége, részben az addigi kereskedelmi tevékenysége révén meglehetősen sok pénze gyűlt össze, és így okkal gondolhatta, hogy akár bejön a terve, ha nem: lesz miből eltartania magát, akár csak „tiszteletbeli” császárként is.

Norton egy jómódú dél-afrikai családban született, ám a szüleit már fiatalkorában, a harmincas évei elején elveszítette. Amikor értesült a kaliforniai aranylázról, ő is aranyat akart keresni. Ezért útnak indult, és végül San Franciscóban telepedett le, ahol viszont mégsem az arannyal, hanem az ingatlankereskedelemmel, valamint szivarok és egyéb termékek kiskereskedelmével foglalkozott.

Kezdetben olyan jól ment neki az üzlet, hogy a vagyonát valóban meg tudta sokszorozni, és hamar a jómódú polgárok közé küzdötte fel magát. Egy alkalommal azonban egy rossz számítása miatt csődbe ment, és mindenét elvesztette. Mivel nem maradt befektethető tőkéje, nem tudott újra bekapcsolódni az üzleti életbe, és végül a hajléktalanság szélére került.

Talán az utcai élet és az addig ismeretlen társadalmi rétegekkel való találkozás tette őt annyira merésszé, hogy a császári trónról kezdjen álmodozni. Mindenesetre előállt vele, és attól kezdve erre az egy lapra tette föl az életét. Noha nem lett belőle valódi császár, de mégis államügyekkel foglalkozhatott, valamint az „alattvalói” megbecsülését is élvezhette, ami az anyagiak terén is kifejeződött.

Mit dolgozott Joshua Norton, a maga képzeletbeli császári trónján?

Ahhoz képest, hogy Norton semmiféle hivatalos elismerést nem kapott, rendkívül szorgalmasan végezte uralkodói munkáját. Figyelemmel kísérte, hogy mi zajlik a közéletben, és hogy hogyan dolgozik az akkori kormány. Ez utóbbi kritizálásával nem volt nehéz dolga, mert ebben az időben, tehát 1857 és 1861 között, az a James Buchanan (ejtsd: bjukönen) volt az elnök, akit a történészek az USA leggyengébb vezetői közé sorolnak.

Buchanan a Demokrata Párt elnökjelöltjeként nyerte meg az 1856-os elnökválasztást, így lett az USA 15-dik elnöke. Sajnos azonban egyetlen meghatározó problémát sem volt képes jól kezelni, így például a rabszolgatartás kérdésében is a rossz oldalra állt, és a polgárháborút sem tudta megelőzni. Módszereivel nemcsak a republikánusokat, hanem az északi demokratákat is feldühítette, és semmivel sem tudta megbékíteni a kettészakadt Demokrata Pártot, aminek következtében az végül el is vesztette a következő választásokat (így került hatalomra a republikánus Abraham Lincoln). Mindenesetre a Buchanan fémjelezte időszak kedvezett annak, hogy az Államok képzeletbeli császára népszerű javaslatokkal foglalja le az állampolgárokat, akik ezeket nagyra is értékelték.

I. Norton – ahogyan a képletes trónra kerülése után hősünk nevezte magát – rendszeresen adott ki népszerű rendeleteket. Mivel úgy vélte, hogy az Egyesült Államok kongresszusa a korrupció melegágya, és hogy ott a küldötteket kizárólag a pénzszerzés és a politikai hatalom érdekli, ezért a maga részéről feloszlatta az USA kongresszusát. Majd, miután tapasztalta, hogy rendeletét nem hajtották végre, kérlelhetetlenül felszólította a fegyveres erők főparancsnokát, hogy katonai erővel is szerezzen érvényt ennek a rendeletnek, vagyis üríttesse ki a kongresszus épületét. Általában véve pedig betiltotta a törvényhozás tagjainak bármiféle gyülekezését. A továbbiakban még a Republikánus és a Demokrata Pártot is betiltotta, majd mind a katolikus, mind a protestáns egyházakat kötelezte, hogy őt ismerjék el egyedüli uralkodónak. (Erről továbbiakat itt olvashatsz.)

Mindezzel akkor is felvillantott egy lehetséges utat a polgárok előtt, ha semmi sem valósult meg. Annak puszta ténye, hogy legalább elméletileg léteznek lépések mindarra, amit ők rossznak éreztek az államuk igazgatásában, ha mással nem, de annak reményével eltöltötte őket, hogy egyszer talán valóban lehet majd a dolgokon változtatni. Ráadásul Nortonnak a politikai üzeneteiben számos, kifejezetten pozitív megnyilatkozás volt. Elítélte az abolicionisták kansasi vezérének, John Brownnak a meggyilkolását, és azon a véleményen volt, hogy mielőbb véget kell vetni a polgárháborúnak. Emellett számos rendeletet adott ki a vallási és etnikai feszültségek megszüntetése érdekében, majd a gazdasági válság idején egy alkalommal személyesen akadályozta meg, hogy a városban tüntető tömeg rátámadjon a kínai negyedre.

Ennek eredményeként sokan támogatták pénzzel és egyéb adományokkal Joshua Nortont, aki így nemcsak ingyen ehetett a legkülönfélébb vendéglőkben, hanem szép ruhákban is járhatott, és díszpáholyban ülhetett a fontosabb színházi előadásokon. Nortont tehát úgy tartotta el az aktuális kormány ellenzéke, ahogyan a szórakoztatóiparban szokás jól megbecsülni az emberek számára legkedvesebb és legnépszerűbb színészeket, kabarettistákat vagy egyéb színpadi sztárokat.

Norton 1880. január 8-án, egy hirtelen rosszullétet követően halt meg San Francisco egyik utcáján. Ezután a város leggazdagabb polgárai színpompás temetést rendeztek a számára, és az újságok is császárhoz illő nekrológokkal búcsúztatták. Mint látható, az USA első és minden bizonnyal utolsó császára az ország egyik legnagyobb showmanje is volt, aki ezzel igazán egyedi módon járult hozzá a „császárság” fogalmának gazdagításához.    

Lévai Júlia