Amikor a lapos kő volt a „zebra”
Talán nehéz elképzelni, de megjelölt gyalogátkelőhelyek kétezer évvel ezelőtt is léteztek: nagy, kerek és viszonylag lapos köveket raktak le a kocsiutakra, azok két széle között. Ilyen maradt fenn Pompeji városából is. Ez tehát abból a korból való, amikor a „forgalom” azt jelentette, hogy időnként jött néhány, többnyire kétkerekű kocsi, amelyet szolgák vagy lovak húztak. Ám mivel ezeket könnyen és időben észre lehetett venni, miattuk nem lett volna érdemes külön átkelőhelyeket kijelölni. De akkor vajon mi célt szolgáltak ezek az átkelők?
| Bár a Vezúv kitörése 79-ben elpusztította Pompejit, a város romjai közt szerencsére több helyen is megmaradtak azok a kőből készült átkelők, amelyek azt szolgálták, hogy a gyalogosoknak ne kelljen belelépniük az úton lecsorgó szennyvízbe. (Kép forrása) |
Mint azt Csabai Zoltán A zebra története című írásából is meg lehet tudni, ezekre valóban nem a kocsik miatt volt szükség, hanem azért, mert csatornázás híján az utakon folyt le a szennyvíz. Tehát azt kellett megoldani, hogy a gyalogosok száraz lábbal kelhessenek át, és emiatt építették ki számukra a kőlépdelőket.
Ez a módszer azonban később, a nagyobb és forgalmasabb városokban már alkalmatlan lett volna az átjutáshoz, hiszen a modern autók kerekei szélesebbek annál, hogy elférjenek a kövek réseiben. Emellett egyre több út kapott szilárd, fekete burkolatot, amelynek anyaga szinte felkínálta, hogy festékkel tegyenek rá jeleket. Ezért az első kijelölt helyeken valóban különféle színű csíkokat festettek föl. Gyakran a kék-sárga színeket alkalmazták, ám mivel a felfestés formája nem feltétlenül követte a szabályos, párhuzamos csíkozást, ezért a „zebra” elnevezés még föl sem merült.
A kezdeményezők a britek voltak
Annak ellenére, hogy a modern gépkocsiknak Németország volt az őshazája, a biztonságos átkelők Nagy-Britanniában jelentek meg először. John Peake Knight vasútmérnök 1868-ban hozta létre az első olyan gyalogátkelőhelyet, amelynél jelezni lehetett, ha valaki át akar kelni az úttesten. A londoni Bridge Street-en üzembe helyezett szerkezet tulajdonképpen egy szemafor volt. Ha több gyalogos is összegyűlt az út szélén, egy rendőr felhúzta a szerkezet karjait, mire az autók megálltak, és az emberek átmentek az úton. Éjszakánként gázlámpákkal világították meg a jelzést, amely azonban mégis balesetveszélyesnek bizonyult.
| Így festettek az első lámpák, amelyeket Leslie Hore-Belisha közlekedési miniszterről neveztek el. (Kép forrása) |
Egy alkalommal a használt gáz kiszivárgott a tartályból, és robbanást okozott, amitől megsérült a rendőr. Ezért inkább leszerelték ezt a szerkezetet, és további, jobb megoldásokon kezdtek gondolkodni.
Néhány évtizeddel később, 1934-ben már a jóval biztonságosabban is fel tudták használni az elektromosságot. Ekkor vezették be az úgynevezett Belisha-jelzőket, amelyeket Leslie Hore-Belisha közlekedési miniszterről neveztek el. Ezek feltűnőre festett, fekete-fehér csíkos oszlopok voltak, amelyeket az úttest két oldalán álltak, a tetejükön pedig borostyánszínű, villogó gömb jelezte a gyalogátkelőhelyet. A lámpa sokat javított a helyzeten, de nyilvánvaló volt, hogy még mindig nem tökéletes a dolog. Az autósok nem mindig vették észre időben, és a lámpa nem szabályozta az átkelések ritmusát. Ezért továbbra is keresték a jó megoldásokat.
A brit közlekedési minisztérium munkatársai 1949 és 1951 között kitartóan vizsgálták, hogy milyen felfestési forma adhatna az autósok és a gyalogosok számára egyaránt egyértelmű jelzést, és amelyet az autósok is időben észrevesznek.
1949-ben a „gyalogos-átkelőhely” kifejezést egy genfi, a közúti jelzésekről szóló jegyzék bevett formaként rögzítette. A kísérletek során különböző formákat és színeket alkalmaztak, miközben szisztematikusan felmérték az érintettek reakcióit. Ezek révén kiderült, hogy a közlekedők az úttest tengelyére merőleges fekete-fehér sávozást tartották a legbiztonságosabbnak.
A formát George Charlesworth fizikus és közlekedési mérnök vezetésével tesztelték mintegy ezer kísérleti helyszínen. Az első fehér csíkozású átkelőt Londonban, a Slough High Streeten festették fel. Azzal is biztonságosabbá tették, hogy a fehér sávok mellé keresztirányban elhelyezett fém lapokat rögzítettek a burkolatba, miközben a már ismert Belisha-lámpák is kerültek az út két oldalára. Ebben az időszakban festették fel a londoni Abbey Road később híresé vált zebráját is, amelyet a The Beatles 1969-es albumának borítóján láthatunk. (Lásd az Egy zebra, amely a nemzeti örökség része című cikkünket is.) Ekkor azonban az átkelőnek még mindig nem volt meg a mai neve.
Hogyan született meg a „zebra” név?
A gépkocsi őshazájában, Németországban nagyjából ugyanebben az időszakban kezdték alkalmazni a fehér csíkokat. A feljegyzések szerint az első fehér csíkozású átkelőt 1952 márciusában festették fel Berlinben, majd négy hónappal később, július 8-án Münchenben 12 ugyanilyen átkelőhelyet adtak át. Ezeknek akkor Dickstrichtkette volt a nevük, ami magyarul azt jelenti, hogy „vastag vonalak láncolata”.
| A zebra bizony fekete alapon fehér csíkos. Akárcsak az úttesten lévő zebra. (Kép forrása) |
Mígnem egyszer James Callaghan brit parlamenti képviselő, későbbi miniszterelnök 1948-ban ellátogatott a közlekedéskutató laboratóriumba, hogy megnézze, milyen új megoldásokat találtak ki a gyalogátkelőhelyek biztonságosabbá tételére. Aztán ott fekete-fehér felfestést nézegetve azt mondta, hogy „jé, ez hasonlít egy zebrára”. És mivel a megjegyzése találó volt, el is terjedt. A zebrák azonban még mindig nem voltak ott a világ legtöbb országában.
Magyarországon a hatvanas évek elejéig kellett várni a zebrák elterjedésére, pedig 1928-ban kísérletképpen már egyszer fölfestettek fehér vonalakat az aszfaltra, a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében (vagyis az EMKÉ-nél), ahol a gyalogosok a vonalak között mehettek át az úton. Ez volt tehát nálunk az első, ám hosszú ideig az utolsó zebra.
A zebrák elterjedéséig a forgalmasabb kereszteződésekben rendőrök irányították a forgalmat kis zászlókkal és karjelzésekkel. A folyamatos benzingőz miatt ez azonban egyrészt rendkívül egészségtelen, másrészt életveszélyes munka volt, hiszen karambolok esetén a kereszteződés közepén álló rendőr is megsérülhetett. A hatvanas évek elején végül aztán Magyarországon is megjelentek a zebrá. Ezek jó részét hamarosan villanyrendőrökkel is felszerelték, így végül, amikor 1976-ban hatályba lépett az új KRESZ, amely már tartalmazta a gyalogátkelőhely fogalmát és jogi szabályozását, az utakon ezen a téren már valóban biztonság uralkodott. Mindezek mellett a későbbiekben megjelentek az okoszebrák is, amelyek többek közt hanggal, illetve az aszfaltba épített LED-lámpákkal is segítik a gyalogosokat.
Ami pedig az igazi – vagyis a lófélékhez tartozó – zebrákat illeti: jó tudni, hogy nem volt tévedés róluk elnevezni az átkelőhelyeket. Sokan ugyanis azt hiszik, hogy a zebrák fehér alapon fekete csíkokat viselnek, ami azonban nem igaz. Az ő alapszínük ugyanúgy a fekete, ahogyan az utcáké is, és a csíkjaik fehérek. Érdekes módon a zebrák csíkjaihoz emellett még további téves elméletek is kapcsolódnak, amelyekről itt találsz egy jó összefoglalót. És ha mindezt tisztáztuk velük kapcsolatban, akkor csak hálával gondolhatunk rájuk, amiért egy otthonos és biztonságos átkelőhelyhez vehettük kölcsön a nevüket.
Lévai Júlia
Babilon Kiadó webáruház – Mi MiCSODA, LOGICO, Mágikus állatok iskolája, babakönyvek, ismeretterjesztők és regények gyerekeknek. Kiadói kedvezmények.