2025-ben a szokatlan, sokak számára vicces nevű magyar szöcskeegeret választották az Év Emlősének. Nevét annak köszönheti, hogy élénk ugrálása a szöcskére emlékeztet.
A szöcskeegér története nem mindennapi. A kutatók utoljára 1936-ban találkoztak a faj egy példányával, majd ezt követően hetven éven át, egészen 2006-ig senki sem hallott a szöcskeegérről. Ekkor az Alföld északi peremvidékén lévő, Borsodi Mezőség nevű tájegység területén a kutatók szokatlan csont- és szőrmaradványokat vettek észre a baglyok köpetében. A nyomravezetők tehát a baglyok voltak, ám ahhoz, hogy a jelzéseiket hasznosítani lehessen, a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet munkatársainak kitartó figyelmére volt szükség.
Hogy derült ki, hogy itt szöcskeegerek laknak?
A kutatók a gyanús jelre több ezer köpetet gyűjtöttek be a baglyok élőhelyéről, majd ezekből kitartó munkával válogatták ki és rendszerezték a csont- és szőrmaradványokat.
|
| Egy magyar szöcskeegérből akár több példány is elfér egy ember tenyerében. A faj példányainak testhossza 54 és 66 milliméter között változik, a farkuk 63–95 milliméter hosszú, a testük tömege pedig 3,5–14,5 gramm. Hátukon egy élesen kiugró fekete sáv húzódik, amelyet két oldalról keskeny, világosabb csíkok is szegélyezhetnek. Bundájuk színe az évszakoktól és az életkoruktól függően változik. Kis föld alatti üregekben élnek, amelyekben a telet hosszú és mély álomban töltik. (Kép forrása) |
Szerencsére a baglyok köpeteiből kicsit könnyebb beazonosítani, hogy milyen állat részeiről van szó, mint a többiekéből, mert nekik, más ragadozó-madarakhoz képest jóval gyengébb az emésztőnedvük. Így az ő, naponta kétszer felöklendezett köpeteik jobban megőrzik a maradványok épségét. Ezzel együtt sok erőfeszítés kellett ahhoz, hogy kiderüljön: a baglyok itt nemcsak a megszokott kisebb énekesmadarakkal, törpecickányokkal vagy pockokkal táplálkoznak, hanem az addig kihaltnak hitt szöcskeegér is ott van étlapjukon.
2006-tól tehát újrafelfedezték ezt az állatfajt, amelynek egy-egy példányát is sikerült befogni, miáltal a mai korban már rendelkezésre álló, modern genetikai és morfológiai vizsgálatokat is el lehetett végezni az állatokon. Ezekből pedig kiderült, hogy a nálunk élő szöcskeegér különálló faj, amely nem azonos a keleti sztyeppéken elterjedt, egyéb rokon fajokkal. Ezért nemcsak a tudományos, hanem a közhasználatú nevét is megváltoztatták, és ettől kezdve már nem csíkos szöcskeegérnek, hanem magyar szöcskeegérnek hívják.
A fajnak jelenleg mindössze két, apró állományát ismerik a világon: az egyik az itt említett Borsodi-Mezőségben él, a másik egy Kolozsvár melletti élőhelyen. Ráadásul a két állomány alfajai szintén eltérnek egymástól, ezért az Erdélyi-medencében élők értelemszerűen az erdélyi szöcskeegér nevet kapták. (Forrás)
Miben különböznek a szöcskeegerek a mezei és házi egerektől?
A magyar szöcskeegér (rendszertani nevén Sicista trizona) létezéséről az ezredforduló előtt csak annyit tudtak a szakemberek, hogy egykor élt Magyarországon egy különleges kisemlős, amelyet ugyan egérnek hívnak, ám jellemző viselkedésének, életvitelének nem volt túl sok köze a mezei vagy házi egerekhez. Ez pedig valószínűleg azért alakult így, mert viszonylag elszigetelt területen éltek, és nem volt módjuk más egérfélékkel kereszteződni. A szöcskeegerek jóval kisebb termetűek az egereknél, s emellett még a következőkben térnek el azoktól:
- Míg a házi és mezei egerek elsősorban növényeket, tehát gabonákat és magvakat esznek, a szöcskeegerek táplálékát jelentős részét a rovarok teszik ki.
- A kiugróan szapora egerekkel szemben évente csak egyszer szaporodnak.
- A többitől eltérően valódi téli álmot alszanak.
- Szelídek: nem harapnak, nem támadnak és nem próbálnak elmenekülni.
(A házi, vagy olykor „laboratóriumi” jelzővel is emlegetett egérről itt olvashatsz részletesen.)
|
| A magyar törpeegerek megtalálásához a bagolyköpetek segítették hozzá a kutatókat. Ezek lelőhelye a baglyok rendszeresen felkeresett alvófái alatti terület. A köpetekből a tudósok „kivadászhatják” azokat az állai maradványokat, amelyek hasznos információkkal szolgálhatnak a madarak környezetében élő kisebb állatokról is. (Fotó: Molnár Gyula) |
Ennek a különleges fajnak a megmentéséért manapság már csak azért is kiemelten fontos sokat tenni, mert vészesen fogy az állománya. Éppen ezért nemcsak védettnek nyilvánították, hanem veszélyeztetett fajként is vették fel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listájára. És ezért is kiemelten fontos alaposabban is megismerni a környezeti igényeit, illetve a fajt veszélyeztető tényezőket, és dolgozni a megismerését és a fennmaradását szolgáló tervek részletein is. Mindezek mellett az Év Emlőse rendezvénysorozat is azt segíti, hogy az ilyen és a hasonló, veszélyeztetett fajok sorsa ne pusztán a szaktudósok ügye legyen, hanem ezt a társadalomban minél többen a magukénak érezhessék. Ezért dolgoznak azon a program szervezői, hogy minden évben újabb őshonos emlősállatunkra irányítsák rá a figyelmet, és segítsék elő azok megismerését és hatékonyabb védelmét.
Lévai Júlia