Szétnyílhatott a víz, de nem pontosan ott
A Vörös-tenger kettéválásának történetét Mózes könyvének Exodus című részéből ismerjük. Ez Izrael népének egyiptomi szolgaságával és a szolgaságból való szabadulásával, vagyis az Egyiptomból való kivonulással kezdődik. (Ezután olvashatunk a pusztai vándorlásról és a szövetségkötésről, az ezt megelőző részek pedig az egyiptomi fogság eseményeivel foglalkoznak.)
A történet kezdetén tehát azt lehet tudni, hogy miután Isten, vagyis Jahve kinyilatkoztatta Mózesnek a nevét egy égő csipkebokorban – Jahve, azaz „Én vagyok, aki vagyok” –, azt a megbízatást adta neki, hogy szabadítsa ki a zsidó népet a fáraó uralma alól. Mózes kezdetben úgy érezte, hogy túl nagy a feladat, és vonakodott elfogadni a megbízatást. Ám Jahve ekkor csodás jelekkel erősítette meg őt, és szóvivőül Áront rendelte mellé.
| Nicolas Poussin Átkelés a Vörös tengeren című festménye (Kép forrása) |
Mózes ekkor elfogadta a küldetést, majd Áron segítségével elmondta a zsidóknak Jahve üzenetét, és be is mutatta a nép előtt a csodajeleket. A nép hitt nekik (3-4. fejezet), ezért Mózes és Áron a fáraó elé járultak, hogy adjon engedélyt az izraelitáknak a pusztába való kivonulásra, ahol Jahvénak mutatnának be áldozatot.
A fáraó nemcsak elutasította a kérést, de még az eddigieknél is súlyosabb robotterhekkel sújtotta a zsidókat, ami után viszont tíz súlyos csapás érte Egyiptomot. Ebből a fáraó azt a következtetést vonta le, hogy mindezt büntetésül kapta Jahvétól, és efölötti riadalmában mégis megadta az engedélyt a kivonuláshoz. Csakhogy a következő napon meggondolta magát, és harci szekerekkel felszerelt sereggel vette üldözőbe a zsidókat, akik addigra már a tengerhez értek.
Az egyiptomi sereg és az izraeliták tábora közé egy hatalmas felhő ereszkedett le, s a fáraó harcosai a sötétség miatt nem tudtak közelebb jutni a zsidók táborához. Ekkor Jahve azt mondta Mózesnek, hogy nyújtsa ki a kezét a tenger fölé. Majd amikor ez megtörtént, az egykori (pogány-kori) vihar-isten egy különösen erős széllel szorította vissza a tengert, és száraz utat biztosított a menekülőknek. A zsidók tehát át tudtak kelni a tengerfenéken, miközben az őket üldöző egyiptomiakra Jahve folyamatosan vissza-visszatérő hullámokat küldött. Amikor pedig az egész nép átért, Mózes Isten parancsára ismét kinyújtotta a kezét a tenger fölé, amely ekkor egyszer s mindenkorra összezárult az egyiptomi seregek fölött.
A későbbi korokban több kutatás is vizsgálta, hogy megtörténhetett-e akár csak hasonló esemény is a Vörös-tengernek azon a részén. Ebben megerősítette a tudósokat, hogy a bibliai tíz csapást már bizonyítottnak látták. Abban az időszakban ugyanis a Földet elérte egy globális felmelegedés, amely többek között a Nílus kiszáradásához és egy mérgező vörös alga elszaporodásához vezetett. Erről pedig reálisan lehet feltételezni, hogy ez okozhatta a békák, tetvek és legyek elszaporodását, illetve szokatlan mértékű vándorlását-rajzását. Egy vulkánkitörés szintén felborította az élővilágot, ami egyebek közt a sáskajárást is elindíthatta. (Erről itt olvashatsz.)
Ami pedig a tenger kettéválását illeti: az is megtörténhetett, de nem pontosan ott, ahol azt a Biblia leírta, hanem valószínűleg a Nílus deltájánál. A kutatások konklúziója 2010-ben jelent meg a Public Library of Science ONE online folyóirat tanulmányában. (itt ismertetik magyarul). E szerint a víz kettéválasztását a folyadékdinamika segítségével lehet a legjobban megérteni.
Az amerikai tudósokat a Nílus deltájáról készült régi térképek is segítették a helyzet rekonstruálásában. A Nílus ősi ága azon a területen az egyik part menti lagúnába ömlött, amely ma Tanisz-tó néven ismeretes. A régészeti emlékek, műholdas képek és térképek segítségével a kutatóknak sikerült pontosan megállapítaniuk a háromezer évvel ezelőtti folyó folyásirányát és mélységét. Később pedig modellezték a szél mozgását, továbbá azt is, hogy ez milyen hatásokat váltott ki a hat láb mély vízben. A kutatók arra jutottak, hogy egy tizenkét órán át tartó, 100 kilométer/órás, erős szél hatására valóban bekövetkezhetett a bibliai történetben leírt, isteninek vélt csoda, és lehetséges, hogy egy három kilométer hosszú és öt kilométer széles út keletkezett. Ezen pedig valóban átkelhettek az Egyiptomból kivonuló zsidók. Az esemény tehát minden további nélkül megtörténhetett, ám a későbbiekben ezt már nem erősítették meg hasonló, esetleg ismétlődő jelenségek. Merőben más a helyzet a dél-korea-i mítosz esetben.
Ahol a mítosz magyarázza meg a létező „csodát”
Dél-Koreában éppen fordított a helyzet: itt ma is adott egy különleges jelenség, és az ehhez kapcsolódó mítosz később, mintegy ennek a magyarázataként születhetett.
| Dél-Koreában minden évben kétszer rengeteg ember gyűlik össze, hogy megtegye a csaknem 3 kilométer hosszú utat, a víz közepén megnyíló tengerfenéken. (Kép forrása) |
A jelenséget a Jindo csodájaként szokták emlegetni. Lényege, hogy Dél-Koreában, Jindo megyében egy szokatlan ár-apály jelenség miatt minden évben kétszer megnyílik a tenger. (Itt olvashatsz erről.) Ez februárban és júniusban következik be, és egy egész órán át tart, ami kiváló lehetőséget ad az embereknek egy kis kalandra. Ilyenkor rendszeresen valóságos fesztiválokat szerveznek a víznél, és rengetegen gyalogolnak át a tengerfenéken Jindo szigetéről Modo szigetére. Ami természetesen izgalmakat is rejt, hiszen nagyon kell figyelni, hogy még időben visszaérjenek.
A fesztivál további programjaiban helyi népdalokat, dob-virtuózokat lehet hallgatni, sámánok mutatják be a tudományukat, mások néptánc-előadásokat tartanak, s mindezek mellett ma már lézer-show és tűzijáték is szórakoztatja a jelenlévőket. A közönség létszáma akkor kezdett el jelentősen megugrani, amikor egy alkalommal Franciaország nagykövete, Pierre Randi is ott járt, és megírta az élményeit egy francia újságban. Ennek híre azután az egész nyugati világban elterjedt, és attól kezdve az esemény folyamatosan vonzza a turistákat.
A jelenséghez fűződő mítosz főhősét pedig egy hatalmas szobor is megörökíti a parton.
A főhős ezúttal nem egy népvezér, hanem egy nagymama, aki még akkoriba élt a Jindo-szigeten, amikor az még tele volt tigrisekkel. A tigrisek azonban egyre gyakrabban törtek be prédáért a faluba. A falu lakói nem bírták tovább, és egy szép napon tutajokra szálltak, és átköltöztek Modóra.
| A költözni már nem képes Bbyong egyedül maradt a szigeten a vad tigrisekkel. (Kép forrása) |
Egyedül egy idős asszony, Bbyong maradt a faluban, aki már nem bírta volna a költözéssel járó megpróbáltatásokat, és egyébként is ragaszkodott a szülőhelyéhez. Csakhogy rettentően szenvedett, amiért nem láthatja a gyerekeit, az unokáit. Ezért mindennap imádkozott a tenger istenéhez, Yongwanghoz, aki egyúttal sárkánykirály is volt, hogy segítsen neki abban, hogy újra átölelhesse a családtagjait.
Egy napon azután Yongwang végre megjelent az álmában, és azt mondta neki, hogy másnap küld egy szivárványt, amelyen úgy át tud menni a szigetre, mintha csak lovagolna. És úgy is lett: reggel Bbyong gyorsan kiment a tengerhez, és lám, az éppen elkezdett szétnyílni előtte. A szeme előtt pedig valóban ott volt egy egyre szélesebb, sokszínű, kagylókkal is tarkított ösvény, az iszapban, amelyen azonnal el is indult. A történetnek több változata is van. Az egyik szerint Bbyongnak nem is kellett sokat gyalogolnia, mert kiderült, hogy a többiek úgy döntöttek, visszatérnek Jindóra, ahol már láthatóan elmúlt a tigrisveszély. Hamar oda is értek, visszaköltöztek a házaikba, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Egy másik változatban azonban Bbyong ezt az utat már csak az utolsó erejével tudta megtenni. Miután középen nagy boldogan összetalálkozott az övéivel, már csak kimerülten omolhatott azok karjaiba, és végül bele is halt a számára már túl nagy erőfeszítést követelő útba.
Idővel Bbyong hatalmas szobrot kapott a tenger partján, ahol imádkozó alakja egy ordító tigris társaságában hirdeti: hiába, hogy a vad természet fenyegetése mindig ott tornyosul a fejünk felett, az emberek közötti szeretet és a gondviselés iránti bizalom még annál is nagyobb erő. Alkalomadtán akkora, hogy attól még az istenek szíve is meglágyul, és a tenger vize is kettéválik. Aminek az eszméje természetesen minden nép költészetében, dalaiban ott van, így a magyarokéban is. Igaz, ebben nem egy tenger, hanem egy hegy akadályozza, hogy az egymásra vágyó emberek összetalálkozzanak, de a lényeg, hogy ha nagyon akarja, valaki ezt is el tudja tüntetni onnan. Ha másképp nem, hát úgy, ahogyan azt szintén csak a mesékben lehetséges. Ott viszont bármikor:
Látod-e babám, látod-e babám,
Amott azt a nagy hegyet!
Míg azt látod, míg azt látod,
én a tiéd nem leszek!
Azt a hegyet a zsebkendőmnek a
Négy sarkában is elhordom!
Mégis az enyém, mégis az enyém
Leszel édes galambom!
Lévai Júlia
Babilon Kiadó webáruház – Mi MiCSODA, LOGICO, Mágikus állatok iskolája, babakönyvek, ismeretterjesztők és regények gyerekeknek. Kiadói kedvezmények.