Az ennél tudományosabb magyarázat szerint az ember a villámcsapás gyújtotta, természetes kigyulladások révén fedezte fel a tüzet, majd jött rá arra is, hogy miként tud bizonyos kövek erőteljes összedörzsölése során, az ekkor keletkezett szikrákból maga is tüzet csiholni az erre alkalmas, ugyancsak a természet által felkínált, száraz növények felhasználásával. Mindenesetre tény, hogy az ember már az ősidőkben megismerte és használta a tüzet, amelynek a kezelése azonban a legkevésbé sem bizonyult egyszerűnek.
A tűz egyszerre hasznos eszköz és veszélyforrás
Prométheusz kitűzött célja maradéktalanul megvalósult: az emberek a tűz felhasználásával nemcsak ehetőbbé tették a maguk számára a húst és az egyéb ennivalókat, de a fémeket is meg tudták munkálni, így például szerszámokat is készíthettek. Kezdetben, amikor az emberek egymástól viszonylag távol lévő barlangokban vagy sátor-félékben, esetleg már kunyhókban laktak, az ezek közelében rakott tüzek akkor sem okoztak szükségszerűen nagyobb bajt, ha netán egy-egy kipattanó szikra a közvetlen környezetükben felgyújtotta az avart. Az így keletkezett tüzek nemigen terjedtek át, a szomszédok területére.
| A történelem egyik első nagy tűzvésze Róma nevéhez kapcsolódik. A várost Nero uralkodása idején, i.u. 64. július 18-án borították el a lángok, és tartották fogva hat napon át. A tűz a Circus Maximus területéről indult, amelynek környéke tele volt magas, fából készült épületekkel és szűk utcákkal. És mivel épp erős szél fújt, a tűzoltók nem tudtak megbirkózni a lángokkal, így a város erős 14 kerületéből három teljesen elpusztult, és sokan meghaltak. A nép körében hamar elterjedt, hogy mindezt Nero okozta, ami egészen biztosan nem volt igaz. Sőt, tények bizonyítják, hogy a császár a katasztrófa idején biztosította a lakosság élelem- és vízellátását, leszállította a gabona árát, és sok károsultat még a szigorúan őrzött gyümölcsöskertjébe is beengedett. Viszont a végén neki is szüksége volt bűnbakra: a keresztényeket vádolta meg a szándékolt tűzokozással, amire alapozva véres leszámolásba kezdett bele. Mindezzel együtt a tűz okát a mai napig nem tudták feltárni. (Kép forrása) |
Ám attól kezdve, hogy egymással egyre szorosabban érintkező házakat építettek, azokban a tűz már sokkal könnyebben terjedt, és olykor akár a legnagyobb ellenségükké is vált. A nagyvárosok biztonságát gyakran törték meg az olyan tűzvészek, mint amilyen például i. sz. 64. júliusában Rómában tombolt hat napon át, vagy amely 1666. szeptemberében London belvárosát tette pokollá. (A történelem nagyobb tűzeseteiről részletesen itt olvashatsz.)
A tűzzel való együttélésnek tehát szükségképpen létre kellett hoznia egy olyan szakmát is, amely kifejezetten a tűz eloltásának megszervezésére és technikai fogásaira épül. Ez a tűzoltó szakma, amelynek alapjait már az ókori államokban is kialakították, ám ekkor még ennek művelői általában nem tekintették külön, önálló hivatásnak a munkájukat.
Első lépés: tűztornyok építése és tűzfigyelők megszervezése
Bár arról kevés adat maradt fenn, hogy az ókori keleti államokban pontosan mikor és hogyan kezdték el megszervezni a tűzoltói feladatokat, de a legalapvetőbb intézkedéseknek már Egyiptomban és Babilonban is maradtak nyomai. Ezek elsősorban azt biztosították, hogy minden településen folyamatosan ellenőrizzék a hétköznapi élet fenntartásához nélkülözhetetlen tüzeket (például a konyhákban, a szabadtéri tűzrakóhelyeken, illetve a különféle műhelyekben), majd az éjszakai órákban azt is, hogy az esetleg magukra hagyott vagy rosszul eloltott tüzek nem kaptak-e bele valamibe.
Ez utóbbi figyeléséhez egyre több helyen épültek őrtornyok, amelyekbe már szervezetten, egymást váltották a megfigyelők. Ők elsősorban az iparosok közül kerültek ki, és ez a munkájuk még nem jelentett önálló szakmát. Gyakorlatilag társadalmi munkát végeztek, tehát a mai önkéntesek elődeinek tekinthetjük őket.
| Ugyancsak híressé vált a londoni tűzvész. Ennek első lángjai 1666. szeptember másodikán lobbantak fel egy belvárosi pékségében, és szintén az erős szél miatt terjedtek át a környező, fa szerkezetű házakra, amelyeket kátránnyal szigeteltek. A tűz négy napon át tombolt, aminek következtében 13 200 ház, 87 templom, többek között a Szent Pál-katedrális is porig égett. A félmilliós London belvárosában 70 ezren váltak hajléktalanná. Természetesen itt is elindultak a találgatások, amelyek során egyrészt a péket gyanúsították a legkülönfélébb hanyagságokkal, másrészt az ellenségesnek tartott pápistákat, illetve hollandokat szándékos gyújtogatással. Mindezeket azonban senki nem tudta bizonyítani. (Kép forrása) |
A tornyok közelében mindig ott kellett lennie annyi víznek, homoknak és persze vödörnek, amennyivel egy-egy helyi tüzet meg lehetett fékezni. Valószínűleg nagyobb talicskaféléket és szekereket is készenlétben tartottak a vödrök szállításához. Mindezek mellett olyan eszközöknek – kürtféléknek, kereplőknek, harangoknak, mindenféle zajkeltő eszközöknek – is kéznél kellett lenniük, amelyekkel riasztani tudták a lakosokat. Az éjszakai ügyeletesek csoportjaiból azután idővel állandó egységek jöttek létre, miközben amikor baj történt, olyankor természetesen az ott lakók segítségére is számítottak.
Amikor pedig mindez már bevett gyakorlattá vált, rendeletekben is rögzítették a munkák feltételeit és menetét. Ezekben kiemelték annak fontosságát, hogy a tűzfigyelőknek mindig időben kell útnak indulniuk, és a lehető leggyorsabban kell intézkedniük.
A rendeletek után törvények következtek
Az addigi, inkább a helyi vezetőkre bízott rendeleteket Babilóniában váltották fel a központi és az adott terület minden részén érvényes törvények. Ezeket a Tigris és az Eufrátesz mentén megszülető Óbabiloni Birodalom létrehozója, egyszersmind Babilon város jól ismert királya, az akkád Hammurapi iktatta be a törvénykönyvébe (ő kb. i. e. 1848-tól i. e. 1806-ig uralkodott). Az ő törvényei ezen a téren is rendkívül körültekintők voltak, és a tűzoltás minden egyes részletét nagyon pontosan szabályozták. Ez egyébként arra is utal, hogy abban az időben ez a munka a közösségi élet megszokott részének számított.
Hammurapi tűzoltásra vonatkozó törvényének külön érdekessége volt, hogy az a tűzesettel járó, egyéb helyzeteket is szabályozta. Ugyanis arról is rendelkezett, hogy ha a tűzoltásban segédkező személy, kihasználva a zavaros helyzetet, bármilyen értéktárgyat ellop a kárvallottaktól, akkor büntetésként őt magát is a tűzbe kell vetni. Ez mai szemmel nézve rendkívül aránytalan büntetés volt, hiszen a lopás vétkét a legsúlyosabb bűnök közé emelte (mintha az felért volna egy gyilkossággal), de abban a korban ez nem volt kirívó. A vétkek gondos mérlegelésének, méltányos megítélésének és arányosított büntetésének rendjét majd csak jóval később, a Római Birodalom fénykorában dolgozták ki.
A tűzrendőri és tűzoltásra szakosodott intézményeket a régebbi időkben érdekes módon a távol-keleten, Kínában és Japánban fejlesztették a legmagasabb szintre. Ezekben az országokban az akkor tűzrendőrnek nevezett őrök nemcsak tornyokból figyelték a rájuk bízott területet, hanem éjszakai őrjáratokat is megszerveztek, hogy ellenőrizzék, mindenütt betartják-e az éjjeli tűzgyújtási tilalmat, amelyről szintén külön törvény rendelkezett.
Tűz esetén pedig már egy olyan, elkülönült osztagot riadóztattak, amelynek tagjai állami javadalmazást is kaptak a munkájukért, és akiket katonai szigorral irányítottak. Japánban a katonai szinten megszervezett tűzoltók laktanyákban éltek, amelyekhez szintén számos figyelőtornyot építettek.
A tűzrendőrök egyébként esténként olyan ágyakba feküdtek be, amelyekben a párnák alatt hosszú farudak voltak. Amikor éjszaka lobbant fel valahol egy veszélyes tűz, amely miatt riadót kellett elrendelni, az ügyeletesek úgy ébresztették fel a többieket, hogy ezeket a farudakat fakalapáccsal ütögették. (A későbbi korokban persze a riadóztatás akusztikai eszközei is alkalmazkodtak az adott időszak technikai lehetőségeihez. A kezdeti kolompokat, kereplőket, trombitákat, megafonokat, harangokat és hasonló eszközöket végül az elektromosságra épülő riasztók váltották fel.)
A mintaadó római szervezetek
A tűz elleni védekezést az ókor vége felé a Római Birodalomban fejlesztették fel a legmagasabb szintre. Ott a tűzoltóságok egyes egységei már határozottan önálló, szakmai csoportokként különültek el az egyéb csoportoktól, és önálló székházzal is rendelkeztek. Igaz, ott is hosszú út vezetett ehhez, hiszen kezdetben Rómában is az önkéntességre, a közösség iránti felelősségre, sőt, a tűz isteni eredetének tiszteletére is épült a tűzoltás gyakorlata. Ez utóbbi gyakran azt jelentette, hogy nemigen siettek eloltani a tüzet, mert úgy gondolták, hogy az is egyfajta áldozat a tűz isteneinek.
Csakhogy az egyre növekvő lélekszámú fővárosban, amelyben szükségképpen egyre több házat is építettek, ráadásul szorosan egymás mellé, és gyakran igen szűk utcákat létrehozva, mind gyakrabban okozott nagy kiterjedésű tüzeket a nyílt lángot alkalmazott világítás és persze az utcai sütés-főzés. Pláne, hogy a házak jó része könnyen éghető anyagokból is készült. Ezért viszont az uralkodók egy idő után rákényszerültek a helyzet ésszerű kezelésére.
A legfontosabb lépést Augustus idején tették meg, amikor a lehető leghatékonyabb rendszert építették ki a tűzvészek elhárítására. Ekkor már állami fenntartású, hatszáz fős osztagot hoztak létre a tűzoltói, illetve rendőri feladatok elvégzésére, első lépésben rabszolgákból.Emellett tovább működtek a magán-osztagok is. Számukra Róma hét dombján állítottak fel megfigyelőhelyeket, amelyeken a riasztáshoz a legkülönfélébb vizuális és akusztikus jeleket közvetítő eszközöket használtak.
Az Augustus korában kialakított, jól kidolgozott rendszer volt tehát az, amely a későbbi, modern rendszerek alapjának is nevezhető. Egyetlen szépséghibája az volt, hogy a tevékenység elvégzésére kezdetben önkényesen, vagyis nem az alkalmasság, hanem a társadalmi helyzet alapján jelölte ki a személyeket. Márpedig a gyakorlatban bebizonyosodott, hogy miközben a rabszolgák a munkabírásuk alapján természetesen alkalmasak voltak a feladatra, épp a társadalomban betöltött méltánytalan helyzetük, kiszolgáltatottságuk arra késztette őket, hogy maguk is politikát vigyenek be a rájuk bízott feladat végrehajtásába. Vagyis arra használják ki a tűzzel együtt járó felfordulást, hogy bosszút álljanak az őket minden módon kizsákmányoló rabszolgatartókon. Ezért később, az i.u. 6-dik évben a hatalom változtatott a rendszeren, és ettől kezdve már a szakértelem alapján és szabad emberekből állítottak fel egy összesen 7000 főt számláló őrködő zászlóaljat. (Forrás)
Mivel a Római Birodalom számos városában hoztak létre hasonló szervezeteket, így ezek nyomait Aquincumban is megtaláljuk. Aquincum római katonai tábor és polgári település volt a mai Budapest óbudai területén. Itt az ásatások során a tűzoltási rendszer több tárgyi és emléke is előkerült, Az aquincumi polgárváros tűzoltó székházát ma is megcsodálhatjuk.
Az i.sz. 4-7. évszázad nagy népvándorlási korszaka ezután nemcsak az egész birodalom bukását hozta el, hanem ezzel együtt annak kiemelkedő tűzvédelmi rendszerét is elfeledtette. Már csak azért is, mert egyrészt a vándorló törzsek sokkal kevésbé voltak kiszolgáltatva tűzvészeknek, mint a városokban élők, másrészt mivel nem álltak kapcsolatban a római civilizációval, onnan nem vehették át a tűzvédelemmel kapcsolatos elveket, módszereket.
Így azután a középkorban hosszú ideig annak ellenére sem létezett kidolgozott tűzvédelem, hogy a tűzvészek ekkor sem kímélték a lakosságot. Jó ideig ismét csak az önkéntesekből álló figyelők (nálunk „bakterek”) igyekeztek védeni a lakosságot, alapvetően a jól ismert, óránként hallható, dallamos figyelmeztetésükkel: „Éjfélt ütött már az óra, / Térjetek már nyugovóra, / Tűzre, vízre vigyázzatok, / Le ne égjen a házatok”. Mígnem aztán persze ismét elkezdtek őrtornyokat építeni (nálunk ezek közül a legismertebb a soproni), és ezzel újból megindult a szervezett és immár önálló szakmának tekintett tűzoltás rendszerének kiépítése. Amely pedig mára a legnagyobb biztonsággal tud szembeszállni a vörös kakassal, ahogyan nálunk a népnyelvben a bajt okozó tűzvészt hívják.
Lévai Júlia
Babilon Kiadó webáruház – Mi MiCSODA, LOGICO, Mágikus állatok iskolája, babakönyvek, ismeretterjesztők és regények gyerekeknek. Kiadói kedvezmények.