Az ornitológusok ekkor már nem tudták élőben megvizsgálni a dodót, hiszen addigra csupán néhány rajz maradt fenn róla, amelyet a trópusi vidékeket bejáró tengerészek készítettek róla. Élőhelyén, a Mauritius szigeten már egyetlen példány sem volt belőle.
Egy különösen gazdag élővilágú sziget
Mauritius a Baktérítő közelében fekszik, az Indiai óceán területén. Ez a több szigetből álló, ugyancsak Mauritius nevű szigetcsoport fő szigete, ahol rendkívül változatos a táj. Emberek jó ideig nem éltek rajta, viszont annál gazdagabb volt a növény- és állatvilága. Éghajlata szubtrópusi, ami azt jelenti, hogy nyáron az átlaghőmérséklete 30 °C körüli, télen éjszaka 17 °C, kora délután 24 °C körül van. A kettő közötti, szeptembertől novemberig tartó időszakban az átlaghőmérséklet 25 °C és 28 °C között van. Központi fennsíkján ennél némileg szélsőségesebbek a hőmérsékleti értékek.
| A Párizsi Természettudományi Múzeumban őrzik ezt a gipszből és viaszból készült modellt, amely a 19-dik századból maradt fenn. A fennmaradt rajzok alapján akkor ilyennek képzelték a különös termetű dodót. (Forrás: Jebulon, Wikipedia |
A sziget levegője párás és szinte folyton esik az eső, ami kifejezetten kedvez a páfrányféléknek. A szigeten még ma is közel 900 fajta virágos növény és páfrány található. A Wikipedia leírása szerint egykor 44 őshonos állat élt a szigeteken, de ebből 21 faj már kihalt, és többeket szintén a kihalás veszélye fenyeget. A tengerben óriásteknősök, dugongok és halak élnek, a szárazföldön madarak és gyümölcsevő denevérek. (A gyümölcsevő denevéreknek ma a Black River rezervátum az otthonuk.)
Az emlősök közül az ember megjelenése előtt kizárólag denevérek voltak a szigeten, a többi emlős a telepesek révén érkezett. A kétéltűek és hüllők közül a nappali gekkó és a Földön valaha élt legnagyobb óriásteknős, a mauritiusi nyereghátú óriásteknős élt még itt, de az ember megjelenése után, az 1730-as évekre ez is kihalt.
A tengerben óriásteknősök, dugongok és halak élnek, a szárazföldön madarak és gyümölcsevő denevérek. (A gyümölcsevő denevéreknek ma a Black River rezervátum az otthonuk.) Az emlősök közül az ember megjelenése előtt kizárólag denevérek voltak a szigeten, a többi emlős a telepesek révén érkezett. A kétéltűek és hüllők közül a nappali gekkó és a Földön valaha élt legnagyobb óriásteknős, a mauritiusi nyereghátú óriásteknős élt még itt, de az ember megjelenése után, az 1730-as évekre ez is kihalt.
A mindössze másfél négyzetkilométeres Kerek-szigeten három, csak itt honos gyíkfaj, és két, szintén csak itt honos kígyófaj szaporodik még. A különleges növények közül itt áll a világ utolsó hurrikánpálmája és a Kerek-szigeti palackpálma is.
Az őshonos madarak közül a mauritiusi sándorpapagájt (más néven: visszhang papagáj), a rózsás galambot, a mauritiusi vércsét, a mauritiusi paradicsom-légyvadászt, az örvös papagájt és a mauritiusi szarkarigót találjuk meg még a fő szigeten. Ezek között élt tehát egykor a dodó is, amely azután az ember által oktalanul kipusztított élőlények szimbólumává vált.Milyen madár volt a dodó?
A dodó a sziget őserdeiben élt. Fészkét a földre rakta, és benne egy, ritkán két tojást költött ki. A szigeten nem volt természetes ellensége, nem kényszerült rá a repülésre, a táplálékát is a földön gyűjtötte össze (növényi terméseket és kisebb gerinctelen állatokat evett). Ezért a szárnya elcsökevényesedett, miközben a dodó szépen kigömbölyödött: testtömege akár a 23-25 kilót is elérhette. Nagy feje, erőteljes csőre és vaskos lába volt. Mint több évszázaddal később, a maradványok vizsgálatából kiderült: nagyméretű agya és fejlett szaglása segítette a táplálékszerzésben.
A természettudósok sokáig úgy tudták, hogy a szigeten kétfajta dodó is élt: a barna és a fehér, mára azonban biztosra vehető, hogy ez utóbbi sosem létezett. Csupán a hajósok pontatlanul írták le egy másik faj, az azóta ugyancsak kihalt réunioni íbiszt, és ezt könnyen össze lehetett keverni a dodókkal.
Mindenesetre a dodók háborítatlanul éltek a szigeten, még akkor is, amikor a 10-dik században megérkeztek az első hajók. Ezek utasai olyan arab és maláj hajósok voltak, akik ugyan többször is kikötöttek a szigeten, de nem avatkoztak az itt élő állatok, növények életébe. A szigetet a maguk nyelvén nevezték el, amely a térképeiken ettől kezdve Dina Robin néven szerepelt.
1500-ban portugálok érkeztek, akik szintén nevet adtak a területnek: az Ilha do Cirne (Hattyú-sziget) névre keresztelték. Ám ők sem telepedtek le, ahogyan az 1512-ben ide vetődő brit tengerészek sem vetették meg itt a lábukat.
Az 1598-ban érkező hollandok már hosszabban birtokba vették a szigetet. Kezdetben csak hajójavításra alkalmas telephelyként használták. Természetesen ők is átkeresztelték a területet: tőlük kapta a sziget a mai nevét, a Mauritiust (a dél-afrikai Oranje állam kormányzója, Maurits von Nassau után). 1638-tól azonban megérkeztek a holland telepesek, és ez jelentette a madarak számára a fordulatot.
Miért hoztak veszélyt a telepesek az élővilágra?
A holland telepesek beavatkoztak a természetbe: először cukornádat kezdtek termeszteni. Hamarosan rendszeres munkavégzés zajlott a sziget őserdeiben, ahol a cukornád-ültetvények kiterjesztése érdekében a fákat is alaposan megritkították. Ennek következtében az ébenfák mind egy szálig eltűntek.
| Egy németalföldi mester, Jan Theodor de Bry (másképpen de Brij) 1561-ben készült metszete sűrítve mutatja be, hogy a holland telepesek miként próbálták birtokba venni Mauritius szigetét és annak élőlényeit, miközben az ott élő, különleges teknős hátán lovagoltak (vagy talán inkább teknegeltek). (Jan Theodor de Bry rajza. Forrás |
A nádtermesztők természetesen találkoztak a szelíd és gyanútlan dodókkal is, akiknek addig sosem kellett félniük az emberektől, ezért nem futottak el előlük. A telepesek először megenni próbálták a dodót, ám a húsa rágósnak és ízetlennek bizonyult. A telepesek ezután békén hagyták volna, ám az általuk behozott állatok, elsősorban a patkányok, már kevésbé. Ezek feldúlták a dodók fészkeit, és megették a tojásaikat, a fiókáikat. Az 1700-as évek elejére a patkányok teljes egészében kiirtották a dodót. Amikor azután 1710-ben a hollandok elhagyták a szigetet, a madárból már egyetlen példány sem maradt, viszont a sziget állatállománya jó néhány magára hagyott szarvasmarhával, sertéssel, baromfival és kutyával gyarapodott.
Mint később kiderült: a dodók egyetlen példányát mégis megőrizte valaki – talán egy egykori tengerész – a 17-dik században, egy londoni házban. Itt találták meg a mumifikálódott példányt, amelyet azonnal átadtak az Oxfordi Egyetemen természettudományi múzeumának, ahol azután több mint 300 éven át gondosan megőrizték. Mint az a 24.hu cikkében olvasható, ennek azután fontos szerepe volt abban, hogy végül a 21-dik század korszerű technikáival sikerült kideríteni, hogy milyen madár is volt a dodó. A szövetmintákon és a csontvázon végzett genetikai vizsgálatok után kiderült, hogy a dodónak semmi köze nem volt a struccokhoz: a galambok rendjébe tartozott.
A mumifikált példányról a CT vizsgálat azt is kimutatta, hogy a szerencsétlen állattal egy puskagolyó végzett. Ám arról semmit nem tudunk, hogy ki és hol lőtte le a szerencsétlen állatot, amely végül a dodók utolsó hírnökeként maradt meg az emberiségnek.
Lévai Júlia
Érdekelnek a madarak? Olvass tovább! Mi MICSODA Madarak – Légi akrobaták
Babilon Kiadó webáruház – Mi MiCSODA, LOGICO, Mágikus állatok iskolája, babakönyvek, ismeretterjesztők és regények gyerekeknek. Kiadói kedvezmények.