A hullazsinat

A népvándorlás idején, a 800-as években meglehetősen kusza volt a világi és egyházi hatalmak viszonya. Európa térségét ekkor elsősorban a frank királyok vetélkedése határozta meg, a német-római császári korona megszerzéséért. És mivel a keresztény egyház megerősödésével a császári koronákat csak a pápák tehették fel az uralkodók fejére, a pápaság és császárság ügyei ettől kezdve hosszú ideig szorosan összekapcsolódtak. Ennek egyik következményeként zajlott le a pápaság történetének egyik legabszurdabb eseménye, a hullazsinat. 897 januárjában az akkori pápa, VII. István kiásatta a sírból az egyik elődjét, a kilenc hónapja halott Formózusz holttestét, és vádlottként idézte be egy szabályos bírósági tárgyalásra. Ahol pedig megállapították, hogy mivel érdemben semmiféle érvet nem tud felhozni a mentségére, jogos a büntetése. Ennek jegyében minden intézkedését érvénytelenítették, az áldást osztó ujjait levágták, őt magát pedig a Tiberis-be dobták.

Ki volt Formózusz?

A 891-től pápának megválasztott Formózusz 816 körül született, valószínűleg római polgárok családjában. 864-ben Porto püspöke lett, majd I. Miklós pápa megbízására 867-től Bulgáriában végzett sikeres hittérítői munkát. 869-ben és 872-ben olyan jól hajtotta végre a diplomáciai küldetését a nyugati frank király, II. (Kopasz) Károly udvarában, hogy le tudta győzni annak ellenállását, és elérte, hogy Károly a pápával koronáztassa meg magát.

Formózusz pápa

Ez akkor jelentős lépésnek számított a pápaság megerősítésében. II. Adorján pápa halála után, 872-ben jelöltette magát a megüresedett pápai trónra, de nem őt, hanem régi ellenfelét, VIII. Jánost választották meg, aki miatt hamarosan el is kellett hagynia Rómát. Ezután VIII. János egy zsinaton kiátkozta őt, de amikor ígéretet tett arra, hogy soha többé nem tér vissza Rómába és nem fogja gyakorolni lelkészi hivatását, a kiátkozását visszavonták. VIII. János halála után pedig II. Márton pápa 883-ban visszahelyezte őt az egykori, portói egyházmegyéjébe. Ebből a pozícióból választotta meg azután a konzisztórium a keresztény egyház pápájának, 891. október 6-án.

Első lépése az volt, hogy német-római császárrá koronázta Spoletói Guidót, aminek fejében a spoletóiak is támogatták a pápaságot. Ám mint később kiderült, ez a kapcsolat azután számos konfliktus kiindulópontját jelentette. Formózusz ugyanis ezután Karintiai Arnulffal, a spoletóiak ellenfelével is szorosabb kapcsolatba került, aki pedig egyre nagyobb hatalomra tett szert. Sorra leigázta a Pótól északra fekvő királyságokat, sőt, még Spoletót is be akarta venni, ám ennek során szélütés érte, így ezt a hadjáratot már nem tudta befejezni. Miután Spoletói Guido meghalt, nagy befolyással rendelkező felesége valamint fia, Lambert fenntartották a szembenállás politikáját, a spoletóiak és Arnulf hívei tehát továbbra is ellenségekként álltak egymással szemben. Ez pedig azután Formózusz szerepét is meghatározta. És bár Formózusz kiemelkedően példás életű, önmagához is rendkívül szigorú és népszerű pápa volt, halála után mégis szembe tudták fordítani vele a közvéleményt.

A Lateran palota ma is Róma egyik legimpozánsabb műemléke, amelyet turisták ezrei látogatnak.

Mire használták fel Formózuszt?

Formózusz halála után a spoletói Lambertet, akinek tapasztalnia kellett, hogy Arnulfnak még mindig jelentős a tábora, nem hagyták nyugodni a sérelmei. Ő ugyanis áruló gazembernek tartotta Formózuszt, aki a pápasága elején elfogadta az apja támogatását, ám később mégis az ellenük induló Arnulffal szövetkezett. Ezért azt szerette volna, ha valamilyen módon bosszút állhat a pápán.

Egy pápát a halála után úgy lehet megszégyeníteni, hogy visszamenőleg megsemmisítik az összes intézkedését, amivel Lambert egyúttal azt is el tudja érni, hogy meggyengíti Arnulf híveit a politikai életben. Lampert bosszúvágya pedig jól jött az akkori pápának, VII. Istvánnak, hiszen őt magát is még Formóziusz szentelte föl püspökké, ami azonban feszültséget okozott a hatalma gyakorlása során. Az egyházi előírások szerint ugyanis akit már máshol fölszenteltek püspöknek, az nem lehet pápa, hiszen a pápa az egyetemes egyházfősége mellett Róma püspöke is, két helyen pedig senki nem lehet püspök.

Annak viszont, hogy Istvánt megfosszák az előző püspökségétől, nem volt erkölcsi vagy politikai oka. Ezért inkább azt választották, hogy közvetve érvénytelenítik a pozícióját, azzal, hogy Formózusz minden lépését érvénytelenné teszik. A nyilvánosságnak persze nem ezt az indokot mondták el, hanem azt, hogy ha tovább hagyják érvényesülni Formózusz bűneit, akkor annak a város látja kárát, hiszen a bűn gonosz démonai akadálytalanul tombolhatnak benne. Lám, már a Lateran palota Szent János bazilikája össze is omlott, karácsony után, ami egyértelműen bizonyítja, hogy az egyházat Formózusz pápa bűnei miatt sújtja az isteni igazságszolgáltatás. Ezért a jelenlegi pápának mindenképp korrigálnia kell az elkövetett vétkeket.

(Azt persze nem tették közzé, de fennmaradt iratokból kiderül: Konstantin császár óta minden templomot, így a Lateran bazilikát is hanyag gondatlansággal építették fel. Az építőanyagokat más műemlékek, építmények bontásából szedték össze, és a mérnöki munkákat is dilettánsokra bízták. Emiatt ekkorra már a bazilika is erősen omladozhatott. A templomhajó falait támasztó oszlopok nem voltak egyformák, ráadásul különböző minőségű és fajtájú kövekből, márványdarabokból faragták ki ezeket, vagyis egyenetlen volt a szilárdságuk és a teherbírásuk. A tetőszerkezet súlya több helyen is megnyomta a falat, amely ettől először megroggyant, majd az egész összeomlott.)

Miután pedig meghirdették a rossz elűzésének ideológiáját, nekiláttak, hogy megszervezzék a látványos tárgyalást.

Ilyennek festette le Jean-Paul Laurens a hullazsinatot, több évszázaddal az esemény után, 1870-ben. A képen látható, amint VII. István pápa éppen megvádolja a trónon ülő Formózusz hulláját.

Hogyan zajlott le a tárgyalás?

A szervezés első lépése az volt, hogy a vádakat képviselő ügyész mellett természetesen kijelöltek egy védőügyvédet is, hiszen az nélkülözhetetlen egy tárgyalásnál. Ám mivel a per kimenetele előre el volt döntve (az ilyen eljárást a huszadik században koncepciós vagy konstruált pernek hívták), az ügyvédnek nem volt könnyű dolga. Olyan mentőkörülményeket kellett kitalálnia, amelyeket azután az ügyész csak visszautasíthat. Ehhez volt elég ideje, hiszen a halottat még ki kellett ásni a Porto városában lévő temetőben. Ellenségei ugyanis nem engedték, hogy a kiátkozott pápát Rómában temessék el.

Portóba tehát egy egész seregnyi szerzetes ment el, ásókkal-kapákkal fölszerelkezve, és nekilátott kihantolni a pápa koporsóját. Majd miután ezzel megvoltak, még a koporsóból is ki kellett venniük, és egy fa lapra kellett helyezniük a teljes pápai öltözékében – tehát hímzett palástban, bíborharisnyában és pápai süveggel a fején, plusz vastag vászonba burkolva – eltemetett hullát.

A kihantolást végző szerzetesek a koporsót ott hagyták a temetőben, a holttestet egy kordéra rakták, és így indultak el Rómába. Hajnalban értek be a városba, amely már fel volt készítve az aznapi ördögűzésre, amelynek a karácsony óta rendbe hozott Lateran palota volt a helyszíne. A kezdeményező, Lambert császár és harcias anyja már három nappal korábban bevonult a városba, stílusosan lovakkal és egy hatalmas buzogánnyal fölszerelkezve, nyomukban a spoletói haderő színe-javát képviselő, fegyveres nemesekkel.

Láttukra a német Arnulf-pártot támogató római arisztokraták és egyházi méltóságok vagy azonnal elmenekültek a városból, vagy házaikba zárkózva várták a fejleményeket. Sokan természetesen hajbókolva siettek a hatalomváltást képviselő, fiatal Lambert elé. A szerzetesek tehát bevitték a halottat a Lateran palota nagytermébe, ahol már várta őket a zsinati gyűlésre megjelent római papság és egy pódiumra felállított, díszes trónon VII. István pápa. Lambert a jobb oldalán foglalt helyet, a pápai ítélőszék főügyésze pedig a balján állt. A terem közepére egy magas támlájú, faragott karosszéket állítottak, amelyet fáklyákkal világítottak meg. Ebbe tették át azután a szerzetesek a teljes pápai díszben pompázó, ám meglehetősen bűzös és megfeketedet hullát. Mellette pedig megjelent a védelmet képviselő jogtudós.

Az élő pápa jeladására az ügyész nekilátott, hogy hangosan elsorolja a halott pápa bűneit, onnan kezdve, hogy a bolgár uralkodót is félrevezette, egy egyházi érdekeket sértő ármánnyal, és azzal folytatva, hogy az egész katolikus egyház hagyományos rendjét akarta megbontani. (Mindezek és a továbbiak ismertetése itt). Majd föltette a perdöntő kérdést: „Mered-e tagadni a bűneidet?”.

Mivel azonban a halott gyáva módon hallgatott, az ügyész folytatta a bűnlajstromát: „A Szentatya ellenségeivel szövetkeztél, majd erőszakosan elfoglaltad Szent Péter trónját, idegen barbárokat szabadítottál rá a Pápai Államra, valamint engedély nélkül elhagytad a nyájadat, megtagadtad a hivatalod szolgálatát, semmibe vetted a Szentszék atyai hívó szavát, amikor az megidézett bűneid meggyónására, és fejetlenséget teremtettél mindnyájunk vesztére”.

Majd ismét egy fontos kérdés: „Mit tudsz a védelmedre felhozni?” Ekkor ha a halott nem is, de a védője megszólalt, és azzal az érvvel próbált védekezni, hogy mások vitték őt a rossz útra, vagyis a tanácsosai, bizalmasai hintettek port a szemébe, és vették el démoni praktikával az eszét. Továbbá a világi nagyságok fenyegették és kényszerítettek olyan lépésekre őt, amelyekkel szégyent hozott az apostolok szentséges nevére. Ezután azonban az ügyész megelégelte az úgymond „képmutató félrevezetést”, és az ítélőszék döntését kérte. Az pedig az Örökkévaló Isten akaratát megfogalmazva kihirdette, hogy Formózusz bűnös, akin az ítéletet itt, azonnal végre fogják hajtani.

A halottat ezután három börtönszolga fogta körül. A hulla fejéről először levették a pápai süveget, majd a cipőjét, bíborharisnyáját is lehúzták, ollóval kettévágták és megtaposták. Ezután leszaggatták az ornátusát, és ennek minden darabját is megtaposták. A holttestet egyedül az alsóneműnek számító hosszú szőrcsuha fedte csak, amikor egy késsel levágták a mutató- és középső ujját. Ezáltal minden áldás, szentelés és felkenés érvénytelenné vált és ismét helyreállt a katolikus egyház rendje.

István pápa felállt és hangosan megátkozta a hullát, amelyet azután kivittek az utcára, hogy ott a nép is kitölthesse rajta a dühét. A palota előtt összesereglett tömeg diadalmámorral fogadta a meggyalázott pápa tetemét, és boldogan dobálta meg rohadt zöldséggel az ellenségnek kikiáltott testet. Mindenki elhitte, hogy a démonok fölött ül diadalt, holott csupán egy bosszúszomjas király és egy, a trónját biztosítani vágyó pápa hatalmi érdekeit szolgálta ki.

A testet azután beledobták a folyóba, ám még ezzel sem ért véget a történet, hiszen a hatalmi harcok folytatódtak. István pápának nemcsak a német ellenfél megerősödésével kellett szembenéznie, hanem az ebből eredő, otthoni feszültségekkel is. A hullazsinat után fél évvel a népharag ellene fordult. Börtönbe vetették, ahol rövidesen meg is fojtották. A megalázott Formózuszt pedig kihalászták a folyóból, és végre véglegesen is eltemették.

 

Lévai Júlia