A főszereplő a banán

Kultúránkban a különféle gyümölcsök a többek egyszerű ennivalóknál, hiszen szimbólumokként, művészi díszítőelemek mintáiként vagy a gyógyításban felhasználható anyagok hordozóiként is ismerjük őket. Ez alól a banán sem kivétel. Sőt, talán ez az egyetlen gyümölcs, amely még a szórakoztató műfajok területére is be tudott törni, és egy időben kifejezetten sztárként volt jelen a színpadon. Emellett természetesen a hétköznapi szólás-mondások között is megtaláljuk. Kezdjük is ezzel!

Banán a szólás-mondásainkban

– Unom a banánt! – mondjuk, ha elegünk van valamiből. Például valakinek a túl sok beszédéből, amelynek hallgatása közben az ember valóban úgy érezheti, hogy a másik úgy nyomja le a torkán a gondolatait, mintha folyamatosan az egyszerre tömör, viszont könnyen pépessé váló banánnal akarná betömni a száját. Másfelől az is lehet a szólás alapja, hogy a banán külseje a színe behatároltsága folytán valóban inkább egyhangúnak mondható, mint a tarkább vagy a zöldről pirosra érő gyümölcsöké.

– Könnyen elcsúszhatsz egy banánhéjon! – Ezzel olyankor figyelmeztetnek valakit, amikor túl sok az izgalom, a véletlen lehetősége abban, amibe belevágott.

De vajon valóban annyira unalmas, esetleg a csúszóssága miatt tényleg veszélyes gyümölcs-e a banán?

A két képen jól látható, hogy a banánfa törzse a kissé megkeményedett, de alapvetően lágy levelek összefonódásából áll. A bal oldali képen még az ezekből előbújó virágot látjuk, a jobb oldalin pedig már a fürtökben csüngő termést. (A képeket a szerző készítette a Vácrátóti Arborétumban.)

 

A szára valójában levélburkolat

A banán a trópusokon elterjedt és ott termesztett, egyszikű növény. Egyik legfeltűnőbb jellemzője, hogy miközben néhány faja fatermetűvé növi ki magát, a banán mégis lágyszárú növény. A törzse ugyanis olyan áltörzs, amely egymásra boruló, egymást spirálisan követő levelekből alakul ki. Ez mindjárt ki is zárja, hogy valóban unalmas gyümölcsnek nevezhessük, hiszen ennek köszönhetően rekordokat is le tudott dönteni: ez ugyanis a világ legmagasabb egyszikű, lágy szárú növénye. Fatermetű változatai akár 10 méter magasra is megnőhetnek. A kéreg hiánya miatt ugyanakkor a többi fánál jóval érzékenyebb a hidegre, ezen a téren tehát veszélyeztetettebb a szokásosnál. További különlegessége, hogy a virága, egy hosszú virágtengelyen növekszik, a csőszerű törzsön belül, majd egyszer csak a fa tetején bukkan ki, egy hosszú, akár 2 métert is elérő, összetett fürtvirágzattal.

A banánfa termése bogyótermés, amely valójában áltermés. Magokat csak a vadbanánok tartalmaznak, a termesztett fajták magtalanok, és ezeket sarjaztatással szaporítják. (A banán fajairól és fontosabb termőhelyeiről itt olvashatsz részletesen.)

Miután a növény meghozta a termést, a levelekből álló áltörzse elszárad, majd a föld alatti rizómából (gyöktörzsből) új növény sarjad. Mivel a termesztett banánfajok gyakorlatilag klónok (egy-egy közös ős másolatai), ezért ezek nem hordozzák a növény minden eredeti tulajdonságát már, ezért a fa a betegségekkel szemben kevésbé ellenálló. Vagyis a banán a legkevésbé sem veszélyes, viszont annál inkább veszélyeztetett.

Különösen a fuzárium nevű gomba támadja meg. Ez gyakran okoz súlyos járványokat a banánültetvényeken, mi több: az ötvenes években egy egész banánfajtát kipusztított. Mivel az elhárítására egyelőre még nem találták meg a megfelelő szereket, a védekezés leghatékonyabb módja az, hogy a fertőzött területeket karantén alá vonják.

„Dobd el valahova,/ Jobb mint a datolya, /Jaj csak ne nagyon félj!” Ezt a néhány sort talán még ma is sokan tudják idézni Márkus Alfréd zeneszerző, valamint Békeffi István és Vadnay László szövegírók harmincas években született slágeréből. A felvételen a Hot Jazz Band játssza. Az 1985-ben megalakult zenekar elsősorban a két világháború közötti jazz illetve szórakoztató zene számaival szokta elkápráztatni a közönséget.

A tudósok nagy erőkkel dolgoznak a hatékony ellenszerek kifejlesztésén. Különösen, hogy a banán a forró égövön közel 400 millió ember számára jelenti a legfontosabb alapélelmiszert, így drámai hatása lenne a tömeges pusztulásának. Utoljára 2019-ben tört ki egy igen súlyos járvány az ültetvényeken, és ez ismét fölvillantotta a banán kipusztulásának a veszélyét is. Mindezekről részletesebben például itt és itt olvashatsz.

A banán és az egészségügy

Az éhínség veszélyének elhárítása mellett a banán megóvása azért is fontos, mert ez a gyümölcs gyakran a gyógyítás területén is jó szolgálatot tesz. Egészséges gyümölcs, hiszen többféle fontos vitamin is található benne, s ezek mellett vasat, rezet, jódot, mangánt és foszfort is tartalmaz. Mivel könnyen emészthető, hozzátápláláskor kisbabáknak is adható. Segítség lehet a gyomorfekélyben szenvedőknek, és mivel sokféle B-vitamint is tartalmaz, az emésztőszervek nyálkahártyájának regenerálódását is felgyorsíthatja. De a banán akkor került igazán a középpontba, amikor az orvosoknak a súlyos vérhas-járványok kórokozójával kellett megküzdeniük. Ilyenkor a betegek alig tudnak enni a görcsös fájdalmaktól. A szájban pépessé váló banán azonban kevésbé okoz nehézséget. Ami azért fontos, mert az állaga és a magas keményítőtartalma jóvoltából rengeteget segíthet az emésztés normális működésének visszaállításában, s egyúttal a kórokozók kisöprésében is. A járványok idején tehát a banán a gyógyhatású növények igazi hősévé szokott válni.

De ki gondolná, hogy fűteni is lehet vele? Elsőként a Nottinghami Egyetem kutatói dolgozták ki azt az eljárást, amellyel a banánhéjból fűtőanyagot, banán-brikettet lehet előállítani. Ennek alapanyaga a már elrothadt gyümölcs, valamint a banán héja és levele. Ezeket egyenletes krémmé keverik, majd ehhez fűrészport adnak, és az egész pasztát összepréselik. A préselt anyagból kivágott téglákat azután a napon vagy kemencékben szárítják ki.  

Látványos sikerek a színpadokon és a hanglemezeken

A húszas-harmincas években, amikor a tánczene és a jazz jelentősen megújította a szórakoztatás világát, a banán is berobbant a színpadra. A nézők nem egyszer a táncosok csípőjén láthatták viszont szoknyaként ezt a gyümölcsöt, amelyet a kereskedelem egyébként is ekkor kezdett nagyobb tételekben eljuttatni Amerikába és Európába.

A leghíresebb énekes-táncos, egyúttal emberi jogi harcos a színesbőrű, francia állampolgárságú Josephine Baker volt, aki nem riadt vissza olykor egy kis polgárpukkasztástól sem. Egyik leghíresebb számát, az Az én babám egy fekete nő című charlestont (cserlszton) szintén banánszoknyában énekelte-táncolta el.

1928-ban Budapestre is meghívták, ami ellen azonban a jobboldali, egyszersmind rasszista politikai körök még a parlamentben is tiltakoztak. Hosszú tárgyalások után az az egyezség született, hogy mielőtt meghirdetik a fellépését a Royal Orfeum színpadán, Baker egy próbaelőadáson mutassa be a produkcióját egy hatósági bizottság előtt, amelyben a rendőrtisztek mellett a főkapitány, a főkapitány-helyettes, a helyettes államtitkár, valamint a honvédelmi miniszter helyettese ült. A bizottság azonban nemhogy kifogást emelt volna a látottakkal szemben, hanem még lelkesen meg is tapsolta a produkciót, amelyet így a következőkben már a nagyközönség előtt is bemutathattak.

Baker banántáncos-banánszoknyás fellépései ezután annak ellenére heteken át hatalmas sikerrel mentek a fővárosban, hogy egy alkalommal egy megszállott néző bűzbombát dobott a színpadra. Ez ugyan okozott némi zavart, de nem tudta elvenni a nézők kedvét az effajta vidámságoktól.

És bár a valódi gyümölcsből készült banánszoknyák idővel eltűntek a színpadokról, a hatvanas években viszont feltűntek az utcákon azok a hosszú, színes vászon szoknyák, amelyeket a banánhéj ívét utánzó cikkelyekből varrtak össze. A viselet ugyan hamar kiment a divatból, a korszak hangulatát azonban kiválóan megőrizte az Oly jól csúszik ez a banánhéj…kezdetű akkor sláger. A dalt azóta sokan feldolgozták, bizonyítva, hogy a banán bármikor meg tudja hódítani még a popzenék-jazzenék hallgatóságát is.

Lévai Júlia